Kelet-Európa Hollywood babérjaira tör

Vágólapra másolva!
Az elmúlt években Prága különösen vonzó célponttá vált a tengerentúli filmesek számára, azonban a térség többi országa is szeretne egy szeletet a hollywoodi tortából.
Vágólapra másolva!

A Vin Diesel főszereplésével forgatott xXx, valamint a Terry Gilliam által rendezett Grimm testvérek című filmek hatalmas lökést adtak a cseh főváros filmiparának, amely azóta is őrzi vezető pozícióját a régióban. Azonban Magyarország, Románia, Észtország, Bulgária és Litvánia is komoly fejlesztésekbe fogott, hogy magukhoz csábítsák a hatalmas költségvetéssel forgatott amerikai produkciókat.

Hazánk és Románia áll a mezőny élén, azonban a verseny egyre intenzívebbé válik. Litvániában például a nemzeti filmstúdió privatizációjának köszönhetően a prágai árakhoz képest mintegy 40 százalékkal olcsóbb árakon dolgoztathatnak az amerikai producerek. Ramunas Skikas, a stúdió feje jelenleg éppen tárgyalásokat folytat, hogy a Sárkányok háborúja című fantasy-film második része náluk kerülhessen celluloidra. A stúdió vezetői igen bizakodóak, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy csak az idén két további műtermet építenek az előttünk álló két esztendő során.

A bolgár filmesek sem tétlenkednek, ugyanis már 2003-ban is 27 film forgatása során működtek közre, s az előrejelzések szerint idén jóval túllépik majd ezt a számot. Elsődleges kuncsaftjaik közé a tévé- és videofilmek készítői tartoznak, s az egyik nagy kábeltévés mozicsatorna is hamarosan együttműködésbe kezd a privatizáció előtt álló Boyana filmstúdióval.

Hazánk kevésbé sikeresen szerepelt az elmúlt évben, ám most a magyar produkciós cégek igencsak megszoríthatják a konkurenseket, a nemrégiben elfogadott filmtörvénynek köszönhetően, amely jelentős adókedvezményeket biztosít a hazai filmiparba befektetőknek. Ezen kívül Szabados Róbert magyar származású kanadai producer egy 2,5 millió dolláros költségvetéssel készülő stúdiókomplexum kivitelezésén dolgozik, amely Budapest külterületén kapna helyet. A Stern Film Studio névre keresztelt létesítmény két hatalmas műteremmel és egy díszletépítő műhellyel büszkélkedhet. A produkciós cégek azonban mindezek ellenére egyelőre óvatosak.

"A magyar törvények vonzóak tűnnek, de a gyakorlatban még nem lettek kipróbálva" - nyilatkozta a Variety-nek Kevan Van Thompson a Czech-Anglo Productions munkatársa. "Emellett Magyarországnak még sokat kell költenie az infrastruktúrára, ugyanis a filmstúdiók elég rossz állapotban vannak."

"Ha megengedhetem magamnak, hogy Budapesten forgassak, akkor azt is megengedhetem magamnak, hogy Prágában forgassak" - mondta Robert Bernacchi, a Kate Beckinsale főszereplésével Magyarországon forgatott Underworld című film producere. "Ha pedig az árakat nézzük, Románia még olcsóbb."

Keleti szomszédunk állnak a Prágát követő mezőny élén, ugyanis jelenleg három nagy filmstúdióval rendelkezik, s hamarosan megnyitja kapuit a negyedik filmgyár is.

Forrás: Intercom
xXx - Vin Diesel Prágában akciózik

"Prága az abszolút favorit az 50 millió feletti produkciók esetében" - tette hozzá Bernacchi. "Azonban a 30 milliós filmek kategóriájában Románia már komoly konkurenciát jelent."

"A legtöbb producer olyan helyre akar menni, ahol minőségi munkát kap a pénzéért" - tette hozzá Van Thompson. "Litvánia és Románia a pénztárcakímélő megoldás, míg Bulgáriában kiválóan felszerelt stúdiók és szakemberek állnak rendelkezésre, azonban nem a legjobbak az angol nyelv terén. A magyarok a speciális effektekben profik."

A térség egyik meglepetése Szlovákia lehet, ahol ugyan még nem pezseg annyira a filmes élet, azonban Van Thompson szerint rendelkeznek egy kiválóan felszerelt stúdióval. Egyelőre azonban a cseh főváros őrzi pozícióját Kelet-Európában.

(A cikk a Variety magazin április 11-i összeállítása alapján készült.)