Hőstörténet cifrák nélkül

2006.02.23. 9:20

A Sophie Scholl egy eszméiért önmagát feláldozó fiatal lány története. Ereje abban rejlik, hogy elhisszük a film készítőinek, hogy amit látunk, tényleg úgy történt; hogy nézése közben nem egy dramatizált hőstörténet, hanem a valóság késztet megrendülésre.

Sophie Scholl még nem volt 22 éves, amikor meg kellett halnia, mert részt vett a Fehér Rózsa nevű ellenállási diákmozgalomban Németország náci uralma idején. Mint az eredeti alcím (Die Letzen Tage - Az utolsó napok) is mutatja, a film nem foglalkozik a mozgalom történetével, sem azzal, hogy Sophie, és bátyja, Hans hogyan csatlakoztak hozzá; mindössze egy nappal azelőtt kapcsolódunk be Sophie történetébe, mielőtt Hansszal együtt letartóztatják az egyetemen a náci vezetést bíráló röplapok osztogatása miatt. Pontosan 1943. február 17-e és 22-e közt zajlik a film cselekménye. 17-én este Hans kitalálja, hogy másnap - szokásuktól, a telefonkönyvekből kinézett címekre való postázástól eltérően - az egyetem aulájában is röpcédulákat fog hagyni. Amikor Sophie-val kiteszik a papírokat, a gondnok meglátja őket, és a két testvér egy pillanat alatt a rendőrségen találja magát. Hamarosan letartóztatják társukat, Christoph Probstot is, akinek egy terhelő levelét megtalálják Hansnál. Sophie Robert Mohr kihallgatótiszthez kerül.

A film nagy részét a több napon át húzódó kihallgatás teszi ki, amelynek jelenetei közé beékelődnek a Sophie és éjszakai cellatársa, Else közt játszódó jelenetek. Nem ez az első film, amelyet az elvei mellett mindvégig hősiesen kitartó lányról készítettek, mégis aktuális, mert Fred Breinersdorfer a kihallgatás újonnan nyilvánosságra került jegyzőkönyvei alapján írta a forgatókönyvet - állítólag szinte szó szerint idézve Sophie és Mohr párbeszédeit. A kihallgatás dramaturgiája olyan tökéletes a filmben, hogy ha ez igaz, akkor valóban valami rendkívüli zajlott abban a szobában a két ember közt. Sophie eleinte tagad, mesterien, rezzenéstelenül hazudik, tökéletesen felépített sztorit ad elő. Aztán, ahogy előkerülnek a terhelő bizonyítékok, és a tagadás értelmét veszíti, Sophie-nak két morális kötelessége marad: a lehető legtöbb tettet magára vállalni testvére és társai mentése érdekében, és nem megtagadni az eszmét, amelyért küzdött.

Forrás: [origo]
Julia Jentsch és Fabian Hinrichs a filmben

A kihallgatás fokozatosan a két ember közti politikai és erkölcsi vitává alakul, amelyben a tét már nem Sophie ártatlanságának vagy bűnösségének bizonyítása, hanem a szembenálló világnézetek összecsapásának kimenetele. Természetesen ezt a harcot csak Sophie nyerheti meg, akit egy pillanatra sem lehet megingatni nézeteibe vetett hitében, melyekért a halált is vállalja. A Sophie-t alakító Julia Jentsch és a Mohrt játszó Gerald Alexander Held közt sajátos kémia lép működésbe, köszönhetően annak, hogy mindkettejüket emberinek mutatják be az alkotók. Mohr nem ádáz szörnyeteg, aki el akarja tiporni a lányt, hanem egy, a nemzetiszocializmusban vakon, de őszintén hívő ember, aki Sophie-hoz hasonló vehemenciával áll ki elvei mellett. Mohr okos, ezért felismeri Sophie értelmi képességeit, elvakultsága miatt viszont nem képes felfogni, a lány hogyan vallhat náciellenes nézeteket. Mohr figurájával jobban sikerült ábrázolni az egész náci birodalom működését, mint sok olyan teljes filmmel, amelyben a Gestapo emberei érzések, különösen részvét nélküli karlengető fabábúk.

Forrás: [origo]
Gerald Alexander Held a filmben

Mohr felkínálja a szabadulás lehetőségét Sophie-nak, pontosan megmondja, mit kéne vallania ahhoz, hogy elkerülje a kivégzést, de a lány természetesen visszautasítja, hogy elárulja az eszméit, vagy a bátyját. Ezután Mohr nem tehet mást, a csaphoz lép, és mossa kezeit - és szinte meglepő, hogy ez a gesztus is természetesnek hat, nem lóg ki a rendező - Marc Rothemund - által biztos kézzel visszafogott alakításból. A fő érdem persze Julia Jentsch-é, aki úgy képes átadni figurája sziklaszilárdságát, hogy nem válik hiteltelenné, kiüresedetté, mert közben érezzük, látjuk benne az érzékeny fiatal lányt is. Amikor kiderül, hogy a halálos ítéletet azonnal végre fogják hajtani, Sophie majdnem összeomlik. Jentsch játéka ezekben a pillanatokban erős és megható, nehéz lenne nem megkönnyezni. A Hanst alakító Fabian Hinrichsnek és a Probstot megformáló Florian Stetternek nem igazán sikerül bármit hozzátennie a filmhez, azok a pillanatok a leggyengébbek, amikor hármójukat együtt látjuk, de ez nem válik zavaróvá, mert a két fiú ebben a megközelítésben csak mellékes figura, akik csak Sophie vonatkozásában érdekesek. A kommunista cellatársnőt alakító Johanna Gastdorf viszont önmagában is jó, és jelenléte csendesen teszi elviselhetőbbé Sophie sorsának végignézését; a két elszánt nő közti együttérzés pillanatai minden érzelgősség nélkül csempészik be a filmbe, hogy Sophie nincs egyedül.

Bujdosó Bori

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK