Russell Crowe szörfösekkel balhézik

Vágólapra másolva!
A 42 éves színész első nagyjátékfilmje megrendezésére készül. A Bra Boys című film az azonos nevű, Sydney külvárosában szörföző banda történetét dolgozza fel, akik nem csak szörftudásukkal, hanem a rendőrséggel való összeütközéseikkel is hírnevet szereztek maguknak. A hatvanas évektől létező csapatba tartozik jelenleg Koby Abberton szörfbajnok és testvérei Jai és Sunny Abberton is, akikről idén dokumentumfilm készült, amelynek Crowe volt a narrátora. A Bra Boys forgatókönyvét a dokumentumfilm alapján Stuart Beattie írja, aki a Collateral és a Kisiklottak szerzője is volt.Koby Abberton | Russell Crowe a Romper Stomper-benAzt még nem lehet tudni, hogy Crowe maga is játszik-e a filmben, mindenesetre a durva, vagány fickók megformálása semmilyen szempontból nem áll messze a színésztől: a '92-es Romper Stomper című filmmel került be a köztudatba, amelyben egy skinheadet játszott, később pedig többször a bulvárlapok címlapjaira került agresszív kitöréseivel. Koby és Jai viszont igazi nehézfiúk: Jai már állt bíróság előtt emberölésért, Koby pedig ugyanebben az ügyben a rendőrség megtévesztéséért kapott felfüggesztett büntetést.
Vágólapra másolva!