Holvoltálfiam? - a Nyugalom forgatásán jártunk

Alföldi Róbert ezekben a hetekben forgatja első nagyjátékfilmjét, a Bartis Attila regényén alapuló Nyugalmat. Amikor a forgatáson jártunk, azt tapasztaltuk, hogy a film súlyos témája, a tizenkét órás munkanapok és a hőség ellenére mindenki csak úgy virult: Alföldi örömmámorban úszik, hogy rendezhet, a női főszereplő, Udvaros Dorottya ezredszerre is izgatottan fedez fel valami újat a figurájában, az Udvaros fiát játszó, elsőfilmes Makranczi Zalán pedig ifjonti hévvel veti magát a feladatba.

"Ha valaki nem szeretnék lenni, az Weér Andor"

Makranczi Zalán neve leginkább azok számára csenghet ismerősen, akik látogatói a kecskeméti Katona József színháznak, a fiatal színész ugyanis itt volt társulati tag hat éven át, míg tavaly le nem szerződött az Alföldi Róbert igazgatta Bárka Színházba. A Nyugalom élete legelső filmszerepe, de ezt senki sem mondaná meg a forgatás 17. napján; cseppnyi elfogódottság sincs benne, hiába meséli nevetgélve az első néhány forgatási nap csetlés-botlásait. Pedig nem lehet könnyű dolga, az összetett főhős, Weér Andor megformálásának az is része, hogy két nővel is heves szexuális aktust kell lebonyolítania: szerelmével, akit Gryllus Dorka alakít és egy Jordán Éva nevű, idősebb nővel, akit Hernádi Judit játszik.

- Ez az első filmszereped, milyen élmény forgatni?

- Azon döbbentem le, hogy merőben más, mint a színház. Azt hiszem, akkor sikerült pontosan megfejtenünk Robival, hogy mennyiben más, amikor volt egy olyan jelenet, hogy be kell jönni egy ajtón, ki kell nyitni egy postaládát, kivenni a levelet, elmenni. Éreztük, hogy valami nem stimmel, és rájöttünk, hogy csak az nem stimmel, hogy én úgy viselkedem, mint a színházban: bejövök az ajtón, a kezem már a zsebemben van, ott van benne a kulcs és már veszem is elő flottul, hogy ne lopjuk az időt. Ez, ami színházban működik, filmen nem működik. Filmen a szöszmötölések kellenek ahhoz, hogy élővé váljon: Jaj a francba, hol a kulcsom? Ja igen, megvan, melyik az? Hopp, nem találok bele elsőre...

- Zavar, hogy a kamera közel van?

- Érdekes módon a kamera maga nem zavar, mert az majdnem ugyanaz, mint egy stúdiószínházban a néző. Annyi csak az érdekesség, hogy amíg én színházban a nézők előtt bármit csinálhatok, addig a kamera előtt nem. Itt elég, ha egy érzést csak felidéz magában az ember, vagy csak átfut egy gondolat a fején, sokkal inkább látszik, mint a színházban. Természetes, hogy sokkal visszafogottabban kell játszani, és erre törekedtem is, de ettől függetlenül az első két-három napban majd megőrültek tőlem a többiek, hogy "mit játszol te? Ne rángasd a szemöldököd!".

- És most, hogy kb. a felén már túlvagytok, milyen?

- Hogy már a felénél tartunk, vagy még csak a felénél tartunk, azt most nagyon nehezen tudnám eldönteni. Most vesszük fel azt a részt, ami tulajdonképpen az egész film gerincét alkotja, az anya-fiú viszonyt.

Makranczi Zalán | Nézz sok képet a Nyugalom forgatásáról!

- Mi az, amit már leforgattatok?

- Eddig rengeteg külső jelenetet vettünk fel, a múltbeli dolgokat a gyermek Andorral (őt Elliott Márk játssza - a szerk.) és Hernádi Judittal fölvettük a Jordán Évás... kissé kritikus jelenetet.

- Az hogy ment?

- Nem találok szavakat Juditra, komolyan. Azt a türelmet, azt az emberséget, ahogy velem szemben létezett, és ahogy próbált lenyugtatni, mondta, hogy (utánozza Hernádi hangját) "nem kell izgulni, hogy itt a kamera"... Egy angyal volt.

- Ha minden igaz, Gryllus Dorkával is van legalább egy nagy szexjelenet, az benne lesz a filmben?

- Nem egy! De egy nagy van; túlleszünk rajta.

- A regényben nagyon érzékletesen, apró részletességgel le van írva, hogy mi minden történik, gondolom, ezt nem fogjátok megmutatni egy az egyben.

- Hát... a nagy részét de. Úgymond a gimnasztikát, a tornamutatványt ruhában már elpróbáltuk. Hogy mi látszik, meg hogy látszik, Baboson (Babos Tamás, a film operatőre - a szerk.) meg Alföldin múlik, én meg bízom az ízlésükben. Korábban is nagyon figyeltek, hogy pont annyi látszódjon, ami még jelzi, hogy ez egy nagyon kemény dolog, viszont az igazi durvaságot rábízzák a nézők fantáziájára.

- Mi az, ami nehéz vagy különleges ebben a szerepben?

- Az egész nagyon különleges. Valahogy úgy fogalmaztam ezt meg, hogy ha valaki nem szeretnék lenni, az Weér Andor.

- Szóval nehéz volt kapaszkodókat találni ahhoz, hogy belebújj a figura bőrébe?

- Nem tudom, mert még nem tudunk róla múlt időben beszélni, majd később igazolódik, hogy sikerült-e vagy nem. Azért nehéz megfogalmazni ezt, mert míg a színházban egy ívet próbálsz kialakítani, és abban az a nehézség, hogy egy komplett darabon keresztül végigvigyél valamit, addig itt a filmnél az van, hogy maximum két perc egy jelenet, arra felszívod magad, aztán kiadod magad, és a következő jelenetben, ami hozzá csatlakozik, fel kell idézned, hogy hogy is volt, mennyire adtam ki magam? Akkor ott kell kezdenem.

- Amit mondasz, az a technika, de én inkább a lélektani azonosulásra gondoltam.

- Mindannyian perverzek vagyunk egy kicsit, voyeurök vagyunk egy kicsit, ha bevalljuk, ha nem. Valahol mindenkit érdekel kicsit ez a dolog. Le kell menni odáig.


"Egy sokrétű szerepet nem lehet megunni"

Udvaros Dorottya a filmben Weér Rebekát, az egykori színésznőt alakítja, akit lánya disszidálása után eltiltanak a színpadtól, ezért bezárkózik a lakásába, ahonnan soha többé nem lép ki. Udvaros nem először játssza ezt a szerepet: ő volt az anya a regény Garas Dezső által rendezett, Anyám, Kleopátra című színpadi változatában is, ezért főképp a két feladat hasonlóságairól és különbözőségeiről kérdeztem.

- A darabban már kialakult figurát hogyan lehet átemelni a filmbe, illetve hogyan lehet összeegyeztetni azt, hogy két különböző rendezővel kell ugyanazon a figurán dolgozni?

- Az alapvető helyzet az, hogy mi ezt egy stúdiószínpadon játszottuk. Garas Dezső és Robi abból a szempontból hasonlítanak egymásra, hogy mindketten színészek és színházrendezők is, tehát van valamiféle közös gyökér. Ez nem azt jelenti, hogy ők hasonlóképpen nyúlnak egy témához, sőt, egyáltalán nem, de valami azonosság mégiscsak van. És az, hogy stúdióban játszottuk, azt jelentette, hogy Dezső olyan finom játékstílust kért, mintha egy kamera közelében kellett volna végigjátszani az egészet. A színházban például nem is volt olyan erős maszkom, mint itt, egész egyszerűen smink nélkül játszottam, pedig azt gondolnánk, hogy a színház nyilván egy kicsit túloz.

Nem azt érzem, hogy most egy másik emberhez kell valahogy idomulnom. Mert Robi nem azt akarja, hogy én idomuljak őhozzá, ő közös munkát akar. Meg akarja mutatni nekem, hogy őneki mi jutott eszébe erről a figuráról, és arra kíváncsi, hogy énbennem mi ébredt föl, és a közöttünk levő idézőjeles párbeszédből áll az egész forgatás. Nem érzem úgy, hogy eljátszottam x-szer egy szerepet, és most valahogy keservesen át kéne hangolnom. A lényeg ugyanaz, csak esetleg ugyanannak a figurának újabb aspektusai jönnek elő, mintha még tovább próbáltuk volna. És ahogy az ember egyre többet foglalkozik ugyanazzal az anyaggal, mindig újabb dolgok jönnek elő, most újabb rétegecskékkel találkozom.

- Ezek szerint nem is merül fel az a probléma, hogy esetleg unalmas ugyanazt megcsinálni még egyszer?

- Az Új Színházban játszottuk Brecht A szecsuáni jólélek című darabját Jó embert keresünk címmel, és én Sen Tét játszottam, a főhősnőt. Ez volt az egyik kedvenc szerepem; kilencvennyolcszor játszottuk már el, amikor a színház vezetősége lecserélődött és én fölajánlottam az új vezetőségnek, hogy akár fellépti díj nélkül is szívesen továbbjátszom ezt a darabot, ha meg tudják oldani, hogy a többiek is maradjanak. Kilencvennyolcszor már eljátszottam, és mégis szerettem volna még századszor is, meg akár százötvenedszer is. Mert ez nem úgy van, hogy nekem ismételnem kell újra és újra mindig ugyanúgy. Minden este egy új este, másmilyenek a nézők, másmilyen állapotban lépnek be a színpadra a partnerek, én is másmilyen állapotban lépek a színpadra. És ha az ember egy bonyolult, sokrétű és jó szerepet játszik, azt nem lehet megunni.

Udvaros Dorottya | Nézz sok képet a Nyugalom forgatásáról!

- Makranczi Zalán már a harmadik fia, melyik a kedvence közülük?

- Nagyon nehéz lenne most azt mondanom, hogy x, y vagy z volt a kedvencem, mert nekem most minden erőmmel Zalánra kell koncentrálnom, énnekem most ő a legfontosabb.

- Akkor úgy kérdezem, hogy milyen volt adaptálódni egyik után a másikhoz?

- Először Hujber Ferivel kezdtük el, utána Fekete Ernő átvette, amikor Feri elment Angliába, és ez olyan volt, mint egy vérátömlesztés. Nem zavart meg engem, én egyébként is az a fajta színész vagyok, aki imádja, ha meglepik a színpadon. Ernő olyan új dolgokat hozott, amik teljesen fölfrissítették az előadást, meg engem is. Nagyon szerettem vele játszani. Zalánnal még csak most ismerkedünk, még tulajdonképpen alig volt közös jelenetünk, de ránéztem, és azt éreztem, hogy mintha egy kicsit hasonlítana Bartisra. De nem külsejében, hanem valahogy a kisugárzása, mintha lenne valami azonosság bennük. És ez egy olyan első pillanat volt, ami nagyon megragadott. Iszonyúan kíváncsi vagyok rá.

- Mennyire nehéz Weér Rebeka figuráját megformálni, nyomasztó?

- Nem, mert az emberben mint színészben perverz öröm ébred föl, hogy most egy jó nehéz figurát kell eljátszani. Nem arra gondolok, hogy hú, ez nagyon nehéz lesz, hanem ilyen adrenalinbomba van bennem.

- Egy korábbi interjúban még a darab kapcsán említette, hogy különösen érdekes ez a figura, mert nagyon emlékeztet az ön édesanyjára (Dévay Camilla színésznő - a szerk.). Erre továbbra is gondol nap mint nap?

- Abszolút. Ide is bekönyörögtem anyám cipőit, anyám nüánszait, itt kell legyen velem. Ez olyan, mintha Attila kulcslyukon az anyámat leste volna éveken keresztül, pedig nem ismerte, nem találkoztak soha. Semmilyen magyarázatot nem találok erre, de ez így van.

- És ez sem jelent lelki terhet?

- Nagy ajándék, hogy emléket állíthatok az anyámnak, aki egy hihetetlen tehetséges színésznő volt, akit ugyanígy lezavartak a színpadról politikai okokból, aki ugyanígy magára zárta az ajtót és nem volt hajlandó a külvilággal kommunikálni. Ez nekem nem teher, azt érzem, hogy ajándékot kaptam, hogy én erről beszélhetek, hogy én ezt megmutathatom.

Bujdosó Bori