Parázással nyisd 2008-at!

Vágólapra másolva!
Kezdd rémüldözéssel az új évet: játssz velünk és nyerd meg az Elhagyott szoba című horrorfilmet Antal Nimród autogramjával ellátott DVD-n!
Vágólapra másolva!

Antal Nimród itthon kultfilmmé vált rendezői debütálása, a BKV-ellenőröket szürreális világba helyező 2003-as Kontroll után idén Amerikát is meghódította. A fiatal rendező Elhagyott szoba (Vacancy) című horrorfilmjével betört Hollywoodba, olyannyira, hogy már következő amerikai filmje, a Matt Dillon főszereplésével készülő Armored is előkészítés alatt áll.

A motelhorror sztorija természetesen az éjszaka közepén indul: egy elhidegült házaspár, Amy és David hazafelé tart az autópályán, de meghibásodik a kocsijuk és kénytelenek betérni a közelben található lepattant motelbe. Eleinte úgy tűnik, csak a kétes tisztaságú ágynemű okoz majd bosszúságot nekik az éjszaka folyamán, hamarosan azonban kiderül, ennél sokkal nagyobb a baj, ugyanis egy "snuff film" szereplői lettek. Amy és David nem túl meglepő módon nem szeretne szerepet vállalni a főhősök tényleges megölésével véget érő horrorfilmben, ezért megpróbálnak elmenekülni a helyszínről, ami persze lényegesen nehezebbnek bizonyul a reméltnél.

A főszerepeket igazi sztárszínészek alakítják, Amy szerepében Kate Beckinsale-t láthatjuk, Davidet pedig Luke Wilson (Owen öccse) játssza. Antal ebben az angol nyelvű videóinterjúban elmondja, hogy amikor felkérték a rendezésre, Beckinsale és Wilson már leszerződtek a filmre, és személyükkel garantálták, hogy egy elegáns produkció szülessen. Antal külön kiemeli a film rosszfiúját alakító Frank Whaley közreműködését, aki szerinte fenomenálisan vicces alak; számos film karakterszerepéből emlékezhetünk rá.

Forrás: [origo]

Ha szeretnéd megnyerni az Elhagyott szobá-t egy Antal Nimród saját kezű aláírásával ellátott DVD-n, nem kell mást tenned, mint megválaszolni az alábbi kérdést, s a helyes választ a lakcímeddel együtt elküldeni a [email protected] címre. A levél tárgya "Elhagyott szoba" legyen, egy olvasó csak egy választ küldhet be.

Mit válaszol David Amynek, amikor a nő bejelenti, hogy az utcai ruhájában fog aludni?

A) Sajnálkozik, hogy nem meztelenül alszik a felesége.
B) Közli, hogy ő a cipőjét sem veszi le az alváshoz.
C) Nem szól semmit, csak megvonja a vállát.

A helyes megfejtést beküldők közül 5 játékost sorsolunk ki, akik egy-egy dedikált Elhagyott szoba DVD-t nyernek.

A játék egyfordulós, ideje: 2007. december 19. - 2008. január 2. A sorsolásra 2008. január 3-án kerül sor. A játékban az [origo] Zrt. munkatársai nem vehetnek részt, a nyerteseket e-mailben értesítjük.

Amennyiben kérdés merült volna fel benned a játékkal kapcsolatban, azt itt felteheted.