Titanic: A másik Franciaország

Ha valaki kizárólag a magyar mozikban bemutatott filmek alapján próbálna képet alkotni a franciákról, akkor leginkább arra a következtetésre juthat, hogy minden gall irtó szellemes, könnyűvérű, örökifjú és fehér bőrű. Európa leginkább irigylésre méltó filmkultúrája azonban idén Edith Piaf élettörténete vagy a Hollywoodban is ajnározott A szkafander és pillangó helyett egy dél-franciaországi magreb közösség tablóját kürtölte ki az év legjobb francia filmjének. Lehetne politikai döntésre gyanakodni, hiszen A kuszkusz titka jókor jött, és szimpatikus, amit képvisel, de szerencsére ennél jóval többről van szó: nehezen indul be, az életképszerű jelenetek a játékidő felénél kezdenek történetté összeállni, mégis azzal az érzéssel állhatunk fel a moziszékből, hogy remekművet láttunk.A realista megközelítés egy percig sem válik nyomasztóvá, a bevándorlók ábrázolása pedig távol áll a Kelet az Kelet-típusú bájos karikatúrásítástól. A lényeg pont az, hogy ezek az emberek azért laknak Nyugat-Európában, mert ott akarnak élni. Franciául beszélnek, franciaként élnek, és kulturális hátterük csak egy plusz összetartó erő, ami inkább az étkezési szokásokban tükröződik, mintsem a vallásban. Érdekes, hogy a vallás témáját kínosan kerülik végig, egyetlenegy ironikus utalás hangzik csak el: "Még mindig jobban örülnek, hogy éttermet nyitunk, mint ha mecsetet akarnánk építeni" és Abdel Kechiche rendező a rasszizmus kártyát sem játssza ki, csak nagyon finoman érzékelteti, hogy hősei mindennapjaiban azért ott lappang. Pozitívumként ki kell még emelni a női nemnek szóló tiszteletadást, a tagadhatatlan étvágygerjesztő hatást és a filmtörténelem egyik legjobb hastáncjelenetét. Az egyre súlyosabb arab-fóbiától szenvedő Európára nagyon ráfért ez a film.A kuszkusz titká-t április 11-én 20:45-kor vetítik a Vörösmarty moziban.