A világ leggyönyörűbb színésznője ma

Vágólapra másolva!
Lélegzetelállító szépségű színművésznőket bemutató sorozatunk mai alanya egy Monica Bellucciba göngyölt Sophie Marceau, akit megspékeltek némi Elizabeth Hurley-vel is.
Vágólapra másolva!

#8 - Mylene Jampanoi

Született: 1980. július 12., Aix-en-Provence, Franciaország

Ki a manó ő? Francia anyától és kínai apától származó színésznő, aki a Virágok völgye démoni jövevényeként ismerthet a magyar közönség. Korábban feltűnt még két tökös zsarufilmben (Bíbor folyók 2, 36), később pedig A botanikus lánya című filmben játszotta a nyolcvanas évek Kínájában homoszexualitás miatt halálra ítélt leszbikus pár szebbik felét.

Hamarosan jön: A francia horrorfilmes összeállításunkban már emlegettük Mylene következő filmjét, a Martyrs című brutális alkotást (előzetes), amit a Variety a "céltalan vérontás" jelzős szerkezettel intézett el, ám a műfaj finomságai iránt fogékonyabb Twitch honlap kritikusa szerint egy "kihagyhatatlan mérföldkő".

Kis bulvár: Indiai nők millióinak az irigységét vívta ki, amikor a Virágok völgye forgatásán összejött filmbéli partnerével, Milind Somannal, akit hazájában George Clooney-szintű szívtipróként tartanak számon. A munkahelyi kapcsolatból később házasság is lett.


Néznivaló:
Ilyen videoklipet is csak a franciák tudnak csinálni! Mylene egy hatvanéves férfival enyeleg a lépcsőházban, majd visszavonulnak egy (nyilván) elképesztően forró együttlétre és diszkréten ránkcsukják az ajtót. Képzeljük el ugyanezt a szituációt mondjuk Charlie-val és Görög Zitával. Az is ugyanilyen szexi lenne? Ki ma Magyarországon a legszexibb hatvanéves énekes? Vagy méginkább: létezik ma olyan hatvankörüli magyar popénekes, aki képes hitelesen tálalni egy szexuális helyzetet egy nálánál 35 évvel fiatalabb nővel? A választ levelezőlapon várjuk szerkesztőségünk címére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!