Anger Zsolt: Nagyon jó bolondnak lenni

Anger Zsolt játssza Gigor Attila A nyomozó című filmjében az önmagába zárt Malkáv Tibor kórboncnokot, aki gyilkosként saját áldozata után nyomoz. Beszélgetésünk a mozivásznon viszonylag ritkán, színpadon szerencsére gyakrabban látható színésszel A nyomozótól indulva kanyargott színházon, politikán, fotózáson keresztül erre-arra, de minduntalan visszatért egy témához: színészként jó bolondnak lenni, viszont az őrület, ami ma Magyarországon honol, cseppet sem jó állapot.

- Ha jól tudom, A nyomozó óta már forgattál mást is.

- Igen, nyáron Török Feri készített egy kísérleti tévéjátékot, a Koccanás-t. Ez egy szoborfilm, ami furán hangzik, de nagyon érdekes. Feri megtalálta a minimal artot a filmművészetben: nekünk színészeknek szoborszerűen egy-egy gesztusba fagyva kellett játszanunk. A jelenetek alatt a párbeszédeket hallod, mint egy rádiójátékot, de a színészek egy testhelyzetben állnak, miközben a kamera állandóan mozog körülöttük. Látszólag nagyon behatárolt volt a feladat, de mégis rengeteg humorforrást és játéklehetőséget találtunk benne.

- A közeljövőben mit fogsz csinálni?

- Van két darab, amiben folyamatosan játszom, a Dömötör Tamás által rendezett Czukor show és az Eszenyi Enikő rendezte Figaro. Egyébként meg négy rendezésem lesz. Egyet rendezek Gyergyószentmiklóson, egyet rendezek az Új Színházban, amit Vinnai Andrással írunk és Márta István lesz a zeneszerzője. Ennek az lesz a címe, hogy... [hátrafordul a Puskin kávézó szomszéd asztalánál laptopján dolgozó Vinnai Andráshoz, röviden egyeztetnek] Furnitur, avagy a kényelem utolsó percei. És van még a Dogville, illetve Parti Nagy Lajos a saját novelláiból ír egy egész estés monodrámát Csákányi Eszternek, ami valószínűleg a Kék Művészügynökség és a Nemzeti Színház közös produkciójaként valósul meg. Tél végén vagy kora tavasszal fogjuk elkezdeni a próbákat. Ezeken kívül van még két film, amire készülök. Az egyik a Közgáz Vizuális Brigádból ismert Czabán-Pálos páros Védett tanú munkacímű filmje, a másik Fésős András régóta tervezett Nyaralás-a, ami két család történetét meséli el. Mindkettő jövő nyáron forog a tervek szerint.

Anger Zsolt és Vinnai András | Fotó: Pályi Zsófia

- Rengeteget dolgozol, de még sok mást is csinálsz, például fotózol, többek közt A nyomozó forgatásán is. Amikor nem vagy benne a jelenetben, rögtön előkapod a kamerát?

- Ott van mindig velem. Amiken én is rajtavagyok, azokat pedig Andrasev Nadja, a másodasszisztens készítette, amikor mennem kellett a kamera elé, mindig az ölébe dobtam a fényképezőgépet. Tíz éve hobbim a fotózás, de A nyomozó volt az első forgatás, ahol fotóztam. Azóta több forgatáson is megjelentem, pl. Horváth Lili Napszúrás című filmjénél, vagy Xantus Jánosnál, aki most csinált egy kisjátékfilmet Szily László Etetés című könyvéből. Ott egy napot forgattam és a másik három napra kimentem mint fotós. A Koccanás-t is végigfotóztam. Nem csak forgatásokon fotózok, de rájöttem, hogy házakat meg bogárkákat fotózni nem az én világom, egy forgatáson érdekes szituációkban érdekes fényekben lehet látni érdekes embereket, nagyon jó játék.

- Ezzel még nem értünk a hobbijaid végére, készül a regényed is.

- Meg akartam írni a nagymamám történetét, de ahogy írtam, rájöttem, hogy miért ne írnám meg az egész családunkét. '44 októberében indul a regény, amikor a nagymamám megtudta, hogy terhes, de ezt már nem tudta elmondani a nagyapámnak, mert csak egy cédula várta otthon, hogy "SAS behívót kaptam, elmentem, majd jövök". A nagymamám terhesen elindult utána és ebből lett egy road movie. Végül is apám Passauban, Németországban született, és onnan pont egy évvel az indulás után jött haza a nagymamám. Ez a törzssztori lesz a regény egyik idősíkja, de lesz még több is. Benne lesz az apám születése, az anyám születése, és az ő találkozásuk. Az apám egy városi jampec volt Szegeden, az anyám meg egy falusi parasztlány, aki kamaszkoráig nem látott az anyján meg a teheneken kívül élőlényt, csak a varjakat. Benne lesz a kamaszkorom a 80-as évek közepén Szegeden, az első csajozásaim, és valamilyen módon a jelen is. Végül is egy huszadik századi magyar családtörténet.

- Jól tudom, hogy filmterveid is vannak?

- Igen, van kettő is, amiből az egyiken már tíz éve dolgozom. Felfigyelt rá egy német producernő, de mivel most ennyire sűrű a munkám, nem kapkodunk, jövő nyárra tűztük ki, hogy elkezdjünk komolyabban foglalkozni vele. Az lesz a címe, hogy Kelethy történet, és a főcím után nem az lesz odaírva, hogy "a true story", azaz, hogy egy igaz történet, hanem, hogy "a false story" (hamis történet - a szerk.). Ez egy nagyszabású szélhámos története, amit egy százéves német dráma alapötletéből írtam. A másik terv az egyik kedvenc regényemnek, Fejes Endre Szerelemről bolond éjszakán-jának a megfilmesítése, de eddig többet feküdt a fiókban, mint amennyit dolgoztam rajta.

Törőcsik Franciska a Napszúrás forgatásán | Fotó: Anger Zsolt

- Ha ezekből tényleg lesz valami, te szeretnéd rendezni?

- Hú, nem tudom. Vannak elképzeléseim arról, hogy mi lehet a filmrendezés, de nem hiszem, hogy tanulmányok nélkül, pusztán a tapasztalataim alapján lenne bátorságom belevágni, hiszen ez mégiscsak egy szakma. Ahhoz, hogy én azt mondjam, hogy színész létemre rendezek egy filmet, minimum az kellene, hogy előtte gyakoroljam magam kisebb falatokon. Talán erre lesz mód, mert vannak rövidfilmötleteim is.

- Nyilván annak, hogy ennyi mindent csinálhass, feltétele a szabadúszóság. Ez neked mennyire vált be?

- Marha jó. Vannak hónapok, amikor a küszöböt rágom és vannak hónapok, amikor meg én vagyok a Krőzus. Lázlapszerű az anyagi helyzetem.

- És ezt jól viseled?

- Sokkal jobban örülnék neki, ha lenne kiszámítható bevételem, de már voltam sok helyen leszerződve és még nem találtam meg azt a helyet, ahol nem rabláncon tartanak és kihasználják az energiáimat. Nagyon jó társulatnál lenni, meg tényleg kényelmes dolog, hogy minden 3-án fizetést kap az ember, de azt gondolom, hogy ennél én egy kicsit kíváncsibb meg nyugtalanabb meg bátrabb vagyok.

- Azért akartál színházigazgató lenni, hogy megteremts egy olyan ideális társulatot, amilyennel még nem találkoztál (Anger Zsolt tavaly pályázott a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatói posztjára, de annak ellenére, hogy a szakmai kuratórium az ő pályázatát támogatta, a város polgármestere Balázs Pétert nevezte ki a színház élére - a szerk.)?

- Az érdekelt, hogy vajon csak színházi büfékben tudunk nagyon okosan pofázni arról, hogy milyen színházat kéne csinálni, vagy pedig meg is tudjuk csinálni. Azért mondom többes számban, mert nem egyedül csináltam, hanem összeszedtem egy olyan csapatot, akiknek adtam a véleményére és akikben megbíztam. Amikor nekivágtunk, már lehetett tudni, hogy mi lesz a végeredmény. Ezt mindenkivel tudattam is, de azt gondoltam, hogy 1% esély van, mert minden képlékeny, és azt már győzelemnek fogom tekinteni, ha valóban egy szakmailag érvényes, komoly pályázatot le tudunk tenni az asztalra. Ez szerencsére sikerült, hiszen az egész cirkusz abból pattant ki, hogy volt egy szakmailag komolyan értékelhető pályázat és mégis lesöpörték az asztalról.

A 11-es lakás Egerben | Fotó: Anger Zsolt

- Máshova fogsz még pályázni?

- Nem érdekel engem, hogy színházigazgató legyek, az érdekel, hogy jó színház legyen. Egy jó színháznak szeretnék tagja lenni, ahol olyan vezető van, aki után mennék csukott szemmel. De ilyet csak egyetlenegyet tudok mondani, Bodó Viktort, aki engem borzasztóan izgat és borzasztóan kíváncsi vagyok rá. És természetesen ott van Jordán Tamás és Dömötör Tamás, akik hívnak a szombathelyi színházba, de haladékot kértem tőlük, mert olyan sok munkám sereglett össze ebben az évadban, hogy most nem tudtam vállalni, de biztos, hogy a következő évadban fogok ott dolgozni.

- Bodóról még mondasz pár szót?

- Azért izgat, mert még sosem dolgoztam vele, sőt, beszélgetni is csak egyszer-kétszer beszélgettem vele, de eddig akárhány előadását láttam, mindig katarzist okozott. Borzasztóan közel érzem magamhoz.

- Melyik a kedvenced tőle?

- Mindig a legutóbbi. Nyáron Zsámbékon láttam tőle a Szentivánéji álmo-t. Fanyalogva ültem be, mert láttam ezerszer, így kitekerve, úgy kitekerve, a főiskolán éjjel-nappal ezzel kínoztak bennünket, de mondtam, hogy jól van, beülök, mert mégiscsak a Bodó, és úgy jöttem ki, hogy életem legjobb Szentivánéji álma volt.

Ő egyébként most összerakott egy társulatot minimális költségvetésből, de azt gyanítom, hogy ezzel az éhezést választották. Valamiért sose jönnek össze ezek a dolgok normálisan, vannak üres tányérok, meg földre locsolt levesek. Húsz éve azt érzem, hogy reggeltől estig egy Örkény egyperces novella minden egyes nap. Most már nem kell előrehajolni és a seggünk alatt átnézni, hogy lássuk, mi a groteszk, elég egyenes háttal körülnézni hozzá. Miért van az, hogy ha elmegyek Kassára, Pozsonyba, Dublinba vagy akárhova, mindenütt jobban érzem magam, mint itthon? Azért mert végre bele lehet nézni egy ember szemébe, aki rád mosolyog és nem azt kérdezi, hogy "számla lesz?", hanem azt, hogy "adhatok még valamit?".

- Nem vágysz el ebből az országból?

- Nem, mert nincs annál jobb dolog, mint májusban a szülinapomon orgonaillatban a langyos szélben átjönni robogóval az Erzsébet hídon. A hülyeséget vágyom innen elzavarni, azért csinálom azt, amit csinálok, a színházat eszköznek látom hozzá. De ugyanolyan eszköz hozzá az is, hogy ha belépsz valahova, akkor köszönj és köszönjenek neked.