Titanic: Az imádkozósáska és szellembarátai

Vágólapra másolva!
A Heima (jelentése: otthon) egy izlandi poszt-rock zenekar, a Sigur Rós első dokumetumfilmje, - ha  lehet egyáltalán ennek nevezni - amelyben elmosódni látszanak a videoklip, a turné- és koncertfilm; a portré- és  természetfilm határai. Az első percektől kezdve olyan hihetetlen mértékű szabadságélményt nyújt ez a bő másfélórányi kép- és hangzuhatag , hogy határokról itt már nem is érdemes beszélni. Az egész olyan, mintha egy földöntúli mesevilágba csöppennénk, ahol észrevétlenül adjuk át magunkat a hömpölygésnek és a sodró erőknek, hogy egy igazi csoda részeseivé válhassunk.Egy kocka a filmből | A Heima honlapja | A Sigur Rós hivatalos honlapja2006 nyarán a zenekar hazatér világkörüli turnéjáról és belevág egy kéthetes izlandi koncertsorozatba, amit szülőföldje tiszteletére dedikál. Ezen a rendhagyó körútazáson a kanadai Dean DeBlois (a Lilo és Stitch - A csillagkutya rendezője) - aki egyébként már régóta óriási rajongója a csapatnak - és helyi stábja közel 120 órányi anyagot rögzít, majd olvaszt össze végül egy egységes kilencvenperces filmmé. Ezt a tizenöt helyszínes, ingyenes fellépésláncolatot nem hirdetik meg előre, színpadaik pedig a legkülönfélébb hazai helyekből nőnek ki: varázslatos hegyvidéki tájakból; a semmi közepebeli kietlen és végelláhatatlan pusztából; nemzeti parkból, kísérteties hangulatú, elhagyatott üzemből; közösségi házból vagy akár a a főváros egyik stadionjából, ami egyébként karrierjük (és Izland történetének) egyik legnagyobb koncertjévé kerekedik. A zenekartagok és az izlandiak már-már zavarbaejtően őszinte megszólalásai és életformája; a festői tájak gyönyörű fényképezése és káprázatos színvilága; és a Sigur Rós zenéjének építő-romboló jellegű elsöprő mélysége olyan intim bepillantást ad nekünk ebbe a makulátlan világba, ami örökké emlékezetes marad kicsik és nagyok, fiatalok és öregek számára egyaránt.- A zenekart az énekes hugáról, Sigurrósról nevezték el, aki abban az időben született, amikor a zenekar alakult. Jelentése: a győzelem rózsája.- A szövegek kétharmada izlandi, a többit pedig az énekes egy saját maga által kitalált nyelven  ('vonlenska', angolul hopelandic) énekli, aminek szabályai és nyelvtana nincsen, sőt egész szavai sem, inkább olyan ismétlődő szótagok vagy érthetetlen beszéd ez, amely beleillik a zene sodrásába. Itt találhatsz fordításokat.A Heima című filmet április 11-én 16 órakor vetítik az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Vágólapra másolva!