Vágólapra másolva!
Mátyássy Áron nagyjátékfilmes debütálása, az Utolsó idők nyerte a fődíjat a 40. Magyar Filmszemlén, ahol az elsőfilmesek különösen nagy erőt képviseltek. A legjobb közönségfilm a Valami Amerika 2 lett, a legtöbb díjat Pater Sparrow 1 című alkotása kapta.
Vágólapra másolva!

Nagyjátékfilmes kategória:

A legjobb nagyjátékfilm Aranyorsó díját Mátyássy Áron Utolsó idők című alkotása nyerte, mely arról szól, hogy egy fiú hogyan áll bosszút autizmussal élő nővére megerőszakolásáért. A fődíj mellett az alkotás megkapta a legjobb filmzene és a Diákzsűri Zöld holló-díját is.

A legjobb rendező a Tréfa című film alkotója, Gárdos Péter lett, a legjobb közönségfilm a Valami Amerika 2. A legjobb első filmnek járó Simó Sándor-díjon az Intim fejlövés és a Papírrepülők osztoznak.

A legtöbb díjban Pater Sparrow 1 című filmje részesült: vágója, Kiss Wanda kapta a legjobb vágásért járó Aranyolló-díjat, Lányi Fruzsina, Pater Sparrow és Varga Judit osztoznak a legjobb látványtervezés díján, Csáky Attila vihette haza a produceri díjat (ezt megosztva kapta az 1-ért és a Papírrepülők-ért), Tóth Widamon Máté pedig az operatőri díjat kapta meg a film fényképezéséért.

A legjobb férfi színésznek járó elismerést Lukáts Andor vihette haza a Príma primavérá-ban és a Mázli-ban nyújtott alakításáért. A legjobb női színész a Majdnem szűz főszereplője, Ubrankovics Júlia lett. A legjobb forgatókönyvíró díját a Mázli szerzőjének, Hegedűs Bálintnak ítélték. A legjobb hangmérnök Major Csaba lett, aki a Mázli-n, a Pinprick-en és a Valami Amerika 2-n is dolgozott.

Tévéfilmes kategória:

Legjobb tévéfilm: A barátkozás lehetőségei (R.: Ferenczi Gábor)
Zsurzs Éva rendezői díj: Török Ferenc (Koccanás)
Színészi alakítás különdíj: Törőcsik Mari (Irodalom)

Kisjátékfilmes kategória:

Legjobb kisjátékfilm: Alena utazása (R.: Ujj Mészáros Károly) és Hideg berek (R.: Schwechje Mihály)
Legjobb forgatókönyvíró-rendező: Nagy Anikó Mária (Apró dolgok)
Kategória különdíj: Mama (R.: M. Tóth Géza)

Ilyennek látta a Szemlét: Érsek Obádovics Mercédesz, Szabó Simon, Ubrankovics Júlia, Sopsits Árpád, Breier Ádám, Gábor Miklós, Ránki Júlia, Jakab Júlia, Csépai Eszter, Ulrich Gregor, Kardos József és Kornis Panni. A riporter szerepében Szirtes András. A videót készítette: Balogh Rita és Akar Péter.


Dokumentumfilmes kategória:

Fődíj: Csempelevél (R.: Somogyvári Gergő - Feszt Judit) és Kémek a porfészekben (R.: Papp Gábor Zsigmond)
Legjobb rendezés: Nem vagy egyedül... (R.: Domokos János) és Mit tudjátok ti, ki vagyok én! (R.: Pálos György Ali)Legjobb operatőr: Somogyvári Gergő (Csempelevél) és Kőszegi Gyula (A három nővér)
Schiffer Pál-díj: A Fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció (R.: Hajdú Eszter)
Elismerő oklevél: Apró örömök (R.: Bálint Ibolya), A gyakornok - 20 évesen a BBC-nél és a CNN-nél (R.: S. Takács András)

Tudományos-ismeretterjesztő kategória:

Legjobb tudományos-ismeretterjesztő film: Pannon sivatag (R.: Mosonyi Szabolcs) és Korhadó múlt, porladó jövő? (R.: Ifj. Kollányi Ágoston)
Kollányi Ágoston - rendezői díj: Szerekes Csaba (Nexus)

Különdíjak:

Mozisok Országos Szövetségének díja az év legnézettebb filmjéért: Macskafogó 2. (R.: Ternovszky Béla) és 9 és 1/2 randi (R.: Sas Tamás)
Film.hu-díj: Kaméleon (R.: Goda Kriszta)
A külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díja: Apaföld (R.: Nagy Viktor Oszkár)

Forrás: [origo]
Földes Eszter és Vass Teréz az Utolsó idők című filmben


A tavalyi Filmszemlén sokat örvendeztünk azon, hogy az elsőfilmes alkotók milyen magabiztosan és precízen mesélnek nekünk, és hogy hajlandók egyáltalán szórakoztatni minket, a nézőket (A nyomozó, Pánik), idén pedig még nagyobb az okunk az örömre, ha talán nincs is egy olyan egyértelmű felfedezettje a Szemlének, amilyen tavaly A nyomozó-t jegyző Gigor Attila volt. A Filmklub szerzőinek szavazatai alapján összeállított listán nem csak az első három helyezett első film, de - Pater Sparrow 1-ét leszámítva, amit nem tudtunk annyira szeretni - az összes debütáló alkotás (a Papírrepülők, a Pinprick és a Mázli tartoznak még ide) a mezőny első felében helyezkedik el. Mintha frissebben, több akarással, a filmkészítés felelősségét komolyabban véve dolgoztak volna ezek az alkotók. Legalábbis a filmjeiken ez érződött.

Mi messze az Intim fejlövés-t tartottuk az idei Szemle legemlékezetesebb alkotásának. Szajki Péter filmje nagyon emberi témát feszeget - férfiak legtitkosabb szexuális-párkapcsolati félelmei tárulnak fel -, egytől egyig tökéletes színészi alakításokkal. Ugyanakkor az extrémen kisköltségvetésű film küllemre sajnos csúnya, szinte mintha homevideót néznénk. Mátyássy Áron Utolsó idők című filmjénél viszont egyszerűen minden összejött, kiforrott forgatókönyv, érzékeny színészvezetés, következetes képi világ erősítik egymást. Ha az összes szempontot egyenlő súllyal vesszük figyelembe, ez volt a legfilmebb film az idei Szemlén. Jó látni, hogy most már így jönnek ki a Színművészetiről a rendezők (Mátyássy egyébként Gigor Attila osztálytársa volt Grunwalsky Ferenc osztályában).

A 40. Magyar Filmszemle versenyben szereplő nagyjátékfilmjeinek értékelése az [origo] filmklub szerzőinek szavazatai alapján (a címekre kattintva a filmek kritikáihoz lehet eljutni):

01. Intim fejlövés (9,5)
02. Utolsó idők (7,6)
03. Apaföld (7,3)
04. Tréfa (7)
04. Valami Amerika 2 (7)
05. Nem vagyok a barátod (6,25)
06. A hetedik kör (6)
06. Papírrepülők (6)
06. Pinprick (6)
06. Mázli (6)
07. Kaméleon (5,6)
08. 9 és 1/2 randi (5,3)
09. Vadlány - Boszorkánykör (5)
10. 1 (4,6)
11. Juliette (4,5)
12. Majdnem szűz (4)
13. Adás (3,5)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!