Nagy Zsolt: Most elindul egy másik világ

Nagy Zsolt a generációjának egyik legtehetségesebb színésze. Hatalmas amplitúdóval éli az életet. Egyik pillanatban a Berlinale ünnepelt ifjú sztárjaként sütkérezik a dicsfényben, aztán húsz embernek játszik egy lakásszínházban. Intim fejlövés című filmjét most vetítik a mozik, ősszel Othellót alakít a Vígszínházban, ahol ezerkétszáz embernek akarja beütni Shakespeare mondatait. Zsoltot az agárdi házában látogattuk meg, és elbeszélgettünk az önfegyelemről és a függetlenségről, a Krétakör feloszlásáról, a Zuhanórepülés csalódásáról, valamint arról, hogy mikor tartják menőnek a fiai.

- Ősszel Othellót fogsz játszani Eszenyi Enikő rendezésében a Vígszínházban. Miért tetszett meg a lehetőség?

- Ezerkétszáz ember fog nézni. Ezt akarom érezni, ezt akarom vizsgálni most. Gyerekeken gyakorlom a Hamlet közben, hogy ötven-hatvan embert hogy lehet ébren tartani, mozgatni, folyamatosan velük lenni. Figyelni kell nagyon őket. És akkor valamiféle feszültséget éreznek, hogy valami nem tetszik. Nem tudják, hogy mi történik velük, de valami nem tetszik nekik. Zavartak lesznek, vagy azt érzik, hogy kicsit feljebb kell ülni a székben és nem lehet hátradőlni most. Piszkálom őket folyamatosan. Nem csak szöveggel, hanem akkor is, amikor háttérben vagyok, és nem játszom éppen, akkor is figyelem őket. És most kíváncsi vagyok, hogy ezerkétszáz embert hogy lehet megfogni, jól elkapni őket. Szétvágni az agyukat, beütni nekik ezeket a mondatokat. Ezt az egész hülye, szar féltékenységet, amitől betegen fetreng ez az ország. Nyilván sokkal bonyolultabb, amit leírt Shakespeare, nem csak a féltékenységről szól. Önzés, gyarlóság, egoizmus. Mért nem kell neki az én szerelmem? Hát miért, mi a te szerelmed? Tévúton vagy, rossz az eszme, hazugságban vagy, és elhiszed. És mekkora bajt csinálsz azzal, hogy a hazugságot és a hülyeséget elhiszed. Ha nagyon jól meg vagyunk vezetve, akkor soha nem jövünk rá, hogy meg vagyunk vezetve. Mindenesetre gondolkodásra serkent. Shakespeare. Nagyon jó író. Az, amit a Hamlet-ben összepakolt, nagyon komoly. Ezerkétszáz embert akarok elkapni.

- Hogyan fogod csinálni?

- Fogalmam nincs. Nem tudom, hogyan kell dolgozni nagyszínpadon. Csinálni fogok valamit, ott lesz az Enikő, és mondja, mondja, hogy ez itt nem működik vagy nem megy.

- Ezeket a kétségeidet már megosztottad vele?

- Persze. Bementünk a színpadra, beálltam középre, és azt mondtam, hogy ez nagy, ő meg mondta, hogy tudom.

Nézz még több képet Nagy Zsoltról! | Fotó: Hektor

- Számomra a krétakörös előadásokban az mindig nagyon izgalmas volt, hogy beültetek mellém, a szemembe néztetek, és ettől feszültség volt.

- Na, ezt akarom csinálni nagyszínpadon. Hogy azt érezze fönt a kakasülőn ülő ember, hogy én őt nézem. Oda akarok nekik szólni, beszélgetni akarok a Vígszínház közönségével. Nem ismerem ezeket az embereket, az utcán találkozom velük és ennyi. Nekem a színház mindig erre jó, erre is, többek között. Megpörgetni az embereket, benyomni nekik a mondatokat, és akkor megy a kommunikáció. Metakommunikáció. Veled vannak, nincsenek veled, nem értenek veled egyet, dacolnak, ellenszegülnek. Ez megy végig.

- Lehet érezni egyszerre ezerkétszáz embert?

- Amikor a Liliom-ot csináltuk Pécsen, kilencszáz embert ült a teremben. Ott volt egy csend, de megrendezett csend volt. Döbbenetes volt, hogy megcsináltam azt a pillanatot, azt a csendet. Volt egy kérdés, amire nem akartam válaszolni. És tényleg, a légy zümmögését meg lehetett hallani, és azt éreztem, hogy most azt csinálok velük, amit akarok. Ez nagyon komoly érzés. És amikor megmozdulsz, érzed, hogy ők is ott vannak megint.

- Lehet arról már tudni valamit, hogy milyen lesz az Othello-előadás?

- Militarista. Ez egy katonai tábor, jönnek-mennek, folyamatosan háborúban vannak, mindenki karddal jár meg késsel.

- Modern ruhákban lesztek?

- Azt nem tudom még, de valami olyasmit akar Enikő. A múltkor voltunk Csobánkán, néztünk kiképző alakulatokat meg alaki gyakorlatokat, most pedig beköltözünk Szentendrére. Van kungfutanárunk, akivel fizikailag rakjuk rendbe magunkat, hogy legyen egy kis testtudatunk. Edzeni fogunk, hogy legyen fogalmunk arról, hogy egy kommandós hogy fog meg egy embert.

- Feketének leszel maszkírozva?

- Én nem szeretném. Mondtam Enikőnek, hogy nekem nem tetszik az, hogy ha én fekete vagyok. Hülyén érezném magam, én fehér vagyok. Minek befesteni a bőrömet csokira vagy elmenni egy szoláriumba és lebarnítani magam? Tök faszságnak gondolom ezt, nem erről szól a darab.

Nézz még több képet Nagy Zsoltról! | Fotó: Hektor

- A Panel című kisfilmed rendezőjétől hallottam, hogy miután elmesélte neked a film sztoriját, még aznap este küldözgettél neki mindenféle zenéket, amik szerinted passzolnának adott jelenethez. Mindig ilyen szinten belefolysz a kreatív dolgokba? Egyből van egy víziód az egészről?

- Persze. Most is van egy amerikai film, aminek holnap megyek a castingjára, és ma például beraktam egy pravoszláv misét. Búgnak a férfihangok ezekben a hagymakupolás székesegyházakban. Erről a filmről, nekem az ugrott be. Rögtön ott vannak a fejemben a képek, az hogy mit játszom benne. Vizionálok folyamatosan.

- Forgatás közben is szoktad tuningolni magad zenével?

- Nem szoktam, a zene nagyon elvisz. Ott a nyugalom a legfontosabb. Hogy egyedül legyek, nekem az is nagyon fontos. Még akkor is, ha éppen dumálok valakivel, de én tudom már, hogy egyedül vagyok. Nem szabad izgatottnak lenni soha.

- Úgy hallottam, hogy a Panel megnézése után azt mondtad, hogy az utóbbi időben ebben a filmben tetszettél magadnak a legjobban. Ha nem tetszel magadnak egy filmben, az miért szokott lenni?

- Hamisnak érzem, nem érzem igazinak, nem klappol, nincs szinkronban a többi emberrel, nem jó nézni, amit csinálok. Van, amikor jó nézni, mert együtt van és jó a ritmusa, jó a hangsúly.

- Miben nem tetszettél magadnak?

- Semmiben se. Egy-két pillanatról a Zuhanórepülés-ből azt gondolom, hogy az jó volt. A Szezon-ban is volt pár jó dolog. Mindig vannak pillanatok, amikre azt mondom, na, igen, ez az, amiről a film szól, de elégedetlen vagyok.

- Úgy gondolod, hogy el lehet érni, hogy minden klappoljon?

- Biztos el lehet. Szerintem még nem vagyok elég jó filmszínész. Nekünk tudnunk kell ezeket. Nem elég hozzá a rendező, nagyon sok múlik a színészeken. És ezt kellene megérteni sok majom producernek is, amikor szkeccsölnek színészbéreken. Fizesd ki a színészt! Hogy jó legyen, mert nagy százalékban rajta múlik a film. Nem elég csak a történet, milyen új történetet tudsz már elmondani? Nincsenek új történetek. A színész fogja kimondani azt a mondatot, amire a néző azt gondolja, hogy ez tök olyan, mintha rendben lenne.

- Melyik színésznél stimmel minden?

- Őze, Páger, Szirtes Ádám. Ők nagyon sokat gyakoroltak filmen. Cserhalmi sok filmjében nagyon jó. Hülyeség, hogy ezeket a neveket hozom fel, mert igazából nekem a Gummo a csúcs (Harmony Korine 1997-es filmje, Magyarországon Tétova lelkek címmel ment párszor a tévében - a szerk.). Nekem azok a fiúk a színészek. Mert azok színészek.

A szteptáncos jelenet a Gummó-ból

- Mintha ők csak úgy léteznének ott a kamera előtt.

- De hát ez a színésznek a feladata, hogy létezzen a kamera előtt. Ezért mondtam neked, hogy milyen fontos a nyugalom. A magyar színészek halálra vannak stresszelve, és amikor kamera elé kerülnek, akkor az van, hogy hú, csak el ne basszam. Hú, csak ne legyen szar, és ezt most azért kell jól megcsinálni, hogy a következőbe is elhívjanak. Pedig iszonyatosan nagyképűen oda kell állni, ahogy te vagy, és leszarni az egészet. Nagyon nagy magabiztosságnak kell lennie a kamera előtt, én meg azt érzem néhány filmemben, hogy pont ez nincs. Az a magabiztosság, amitől igazán hiteles lenne a figura. Bár sokan dicsérnek, hogy hiteles meg minden, a Szezon-nál és a Zuhanórepülés-nél is mondták, de én tudom, hogy lehetne tovább is menni, és olyat csinálni, amitől tényleg beszakadna az egész.

- Te látod benne a kis hamisságokat?

- Igen, tudom, hogy most ott csináltam valamit azért, hogy olyan legyen. És az életben nem csinálsz semmit, az életben van egy ritmus, ami visz.

- Külföldi színészben tudsz mondani olyat, akit teljesen elhiszel?

- Teljesen senkit nem hiszek el filmben, még Sean Penn-nél is vannak manírok. Az én kedvenceim a Gummó-s srácok és Roy Andersson színészei. Az engem nem érdekel különben, hogy valaki színész vagy nem színész. Én színészként akarom megcsinálni azt, amit a Frecska Rudi civilként a Frankenstein-terv-ben. Kornélék (Mundruczó - a szerk.) teljesen készen vannak tőle. Az a gyerek hót halál civil, de élvezetes nézni minden pillanatban.

Nézz még több képet Nagy Zsoltról! | Fotó: Hektor

- Gondolom, most nyáron az Othelló-ra fogsz készülni. Ez nálad hogy megy? Járkálsz itt fel s alá a szobában, és mondogatod a szöveget?

- Van egy kulcs a figurának, egy alapja, egy magja: a fegyelem. És most fegyelmezett akarok lenni. Újra hegedülni fogok, sokat fogok futni, sportolni, el fogok járni kungfuzni. Figyelek az étkezésemre, és elkezdek úgy gondolkozni, mint ez a csávó. Kíváncsi vagyok rá, hogy ez milyen. Othello egy fegyelmezett ember, nem nagyon hibázik, megnyert egy csomó csatát, parancsnok, felel egy csomó ember életéért.

- Általában problémát jelent neked az életben, hogy terveket szősz és aztán nem tudod őket megvalósítani?

- Fegyelmezetlen vagyok. Keményen dolgozom, de csak egy ideig van kedvem valamihez, aztán ha már nincs kedvem, akkor nem csinálom rendesen. Olyan velem nem volt, hogy elkezdtem angolt tanulni és elmentem középfokig. Az volt, hogy jaj, ez most már nagyon nehéz. Pedig ott kellett volna ülni még tíz-húsz-ötven-száz órát, és akkor megtanultam volna nagyon jól beszélni angolul. Ez fegyelem. A cigarettázás is fegyelem. Ne cigizzél, mert nem jó. Fegyelmezd magad, ne gyújtsál rá. Az alkohol is ugyanez. Egy bizonyos mértékig jó, aztán nem jó. Fegyelem. De hát közben meg nem hiszek ebben. Nem hiszek az önfegyelmezésben. Magában a módszerben sem, szerintem belső út van. Túl rövid az élet ahhoz, hogy lefegyelmezzük magunkat és ettől boldogtalanok legyünk. Ha cigizni akarsz, cigizzél! Ha majd nem akarsz cigizni, akkor valami belülről úgyis azt mondja, hogy most már elég, nem akarok cigizni. Nem jó, nem érzem jól magam tőle. Addig csinálj mindent, ameddig akarod. A megfogadomban sem hiszek. Ne fogadjál meg semmit. Minek? Nem hiszek ezekben. Az elméletekben sem hiszek. Mindig megdöntik őket, folyamatosan. Az összes elméletem mindig megdőlt, és egyik fogadalmamat sem tudtam soha betartani. Van az, hogy én jó embernek gondolom magamat, mármint nem akarok ártani az embereknek. Nálam az egy belső igény, hogy nem csapom be a másikat, nem lopom el a pénzét. Ez nem azért van, mert az apám vagy az anyám így tanított, hanem gyerekkorom óta úgy van, hogy ha valakinek fáj valamije, nekem nem okoz örömet. Szomorú leszek tőle, és azt szeretném, hogyha neki jó lenne. Gyere ide, itt van az enyém, meg tudom osztani veled, ameddig nekem van, neked is van. De ez nem azért van, mert én jófejnek akarok tűnni, vagy ezt akarom mutatni az embereknek, hanem mert így érzem jól magam. És nem azért, mert ő majd fényezni fog a többiek előtt, hogy milyen jót tettem vele. Hanem mert egyszerűen ez jó. Jólesik. És ameddig jólesik cigizni meg piálni, addig csinálni fogom. Én nagyon-nagyon örülnék neki, hogyha a belső utam arrafelé vezetne, hogy no alkohol, no cigi. Nagyon-nagyon szeretném.

- - - - - - - - - -

Köszönet Hájos Zsoltnak, Papp Csabának és Danyi Orsinak a segítségért.