Vágólapra másolva!
"A férfiak minden nővel le akarnak feküdni, aki tetszik nekik. Mi történik, ha ez lehetségessé válik?". Orosz Dénes így foglalja össze Poligamy című első nagyjátékfilmje sztoriját, amely ezt az izgalmasan hangzó helyzetet boncolgatja. A Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével készülő érzelmes komédia egy öt éve együtt élő fiatal, értelmiségi párról szól, akiknek kissé már megfáradt a kapcsolatuk. Ez az állóvíz kavarodik fel, amikor a fiú egy furcsa fordulat következtében egy év alatt rengeteg nővel kerül kapcsolatba. Hogy mi ez a fordulat, arról a rendező még nem szeretne nyilatkozni, azt viszont elárulja, hogy filmje "a legmélyebb férfivágyak kiéléséről szól. Noha ennyi nővel életemben nem volt dolgom, de szerettem volna" - teszi hozzá nevetve.Tompos KátyaCsányi SándorOrosz korábban már csinált egy humoros, párkapcsolati parás rövidfilmet, amelyben szintén Tompos Kátya, illetve Mészáros Béla játszották a főszerepeket. Azt mondja, hangulatában és stílusában ehhez a Melletted című filmhez hasonlít majd a Poligamy, de a sztori itt sokkal nagyobb szerepet kap. Korábbi magyar romantikus komédiákhoz nem hasonlítaná filmjét, és hangsúlyozza azt is, hogy Csányi sokkal esendőbb, hétköznapibb figurát formál majd meg, mint amit tőle eddigi filmjeiben megszoktunk. Példaként inkább az Igazából szerelem és a Harry és Sally című filmeket említi. "Egy erős szituációra épülő, intellektuális humort felvonultató filmről van szó. A Poligamy cím a felnőttek párkapcsolati társasjátékaira, szabályrendszerére utal. A film azt vizsgálja, hogy megtanulható-e ez a rendszer, kiszámítható-e a kiszámíthatatlansága."http://videa.hu/flvplayer.swf?v=a3qDyqjtRWd1tJydA Melletted című rövidfilm | A Poligamy plakátterveA forgatás június közepén kezdődik, ezért Orosz most még nem akar több részletet elárulni a szereposztásról sem. Csak annyit mond, hogy nyolc-kilenc fontos szereplője lesz a filmnek, egyikük az említett Mészáros Béla, aki egyébként a Katona József Színház színésze. Annyit azért még elárul, hogy városi komédiára számíthatunk, amelyben nagy szerepet játszik a főváros: "Budapest gyönyörű, azt mutatom meg, amit imádok benne. Nyüzsgő nagyvárosként jelenik meg a filmben." Orosz javarészt azokkal az alkotókkal dolgozik, akik rövidfilmjeiben is közreműködtek, operatőre Fillenz Ádám (Friss levegő) lesz, vágója az Arany Olló-díjas Kovács Zoltán (A nyomozó, Kaméleon), a producer pedig a Skyfilm képviseletében Herendi Gábor. A forgatás július második felében fejeződik be, a film a tél folyamán kerül majd a mozikba.Olvasnivaló: korábbi interjúnk Orosz Dénessel, cikkünk Mészáros Béláról a Vászonra vele!-sorozatban
Vágólapra másolva!