Mások adják a végszót

Vasárnap este a Kinóban újra összejön az egykori Krétakör, hogy A Nibelung-lakópark című darabjukból készült film vetítését követően élőben adják elő a kimaradt jeleneteket, majd a kávézóban a capella koncerttel szórakoztassák azt a kisszámú szerencsés nézőt, aki befér a Kino előterébe. A Nibelung-lakópark mozi- és DVD-premierje alkalmából felhívtuk azokat az ex-Krétakörösöket*, akik benne voltak az előadásban, hogy meséljenek a filmváltozat forgatásáról, arról, hogy a Krétakör feloszlása óta mi minden történt velük és hogy mostanában mire pörögnek a leginkább.

Gyabronka József

- Hogyan emlékszel vissza A Nibelung-lakópark forgatására, milyen élmény volt filmen is megcsinálni a darabot?

- Filmen dolgozni mindig érdekes, mert visszafogottabb eszközöket kell alkalmazni, mint színházban, és ez ad egy pluszt. Érdekesen alakult a munka: Kornél nem árulta el a koncepciót, mi csak játszottuk az ismert jeleneteket, úgy, hogy közönség helyett bábuk ültek a szobákban és álltak a folyosókon. Ez akkor nyert számomra értelmet, amikor az utószinkront csináltuk. Akkor láttam, hogy mi az a szál, amire az egész fel van fűzve. A bábuk a statisztákat helyettesítették, amiből látszik, hogy a pénzhiány mindig valami ötletet szül, megmozgatja a fantáziát, és ettől a végeredmény sokkal izgalmasabb lesz.

- Hogy tetszik a film, milyen érzés most látni?

- Egészben még nem láttam, de totál izgalmas. Mivel az előadást sosem láttam, óriási élmény volt szembesülni azzal, hogy hogyan fest, és hogy a pici játékokkal mennyi mindent ki lehet fejezni.

- Mi az, ami nem került bele a filmbe és sajnálod, hogy kimaradt?

- Nem érdemes erről beszélni, nem csak azért, mert még nem láttam a filmet, hanem mert nyilván szükség volt sűrítésekre.

- Saját megítélésed szerint szakmailag hogyan változott a helyzeted a Krétakör feloszlása óta?

- Végzem a dolgomat, és természetesen, amiket hét év alatt tanultam a Krétakörben, azok bennem vannak. Próbálom továbbvinni ezeket a nem is feltétlenül tudatos tapasztalatokat, amik segíthetnek a következő munkákban. Keresem a helyemet a szakmában, és szerencsére találom is, vannak munkáim. Rendben vagyok és keresgélek. Próbálom megkeresni a színészmesterségben az újabb és újabb fogásokat.

- Mi a legnagyobb változás az életedben 2008 nyara, a Krétakör feloszlása óta?

- Az, hogy nem egy helyen vagyok, a fizetésemet nem egy helyről kapom, és nem ugyanazokkal az emberekkel dolgozom, hanem többféle társulattal többféle produkcióban. Ez szakmailag és emberileg is nagyon tanulságos. Rengeteg olyan emberrel találkozom és dolgozom, akikkel korábban soha vagy évtizedek óta nem. Mások adják a végszót, mások tekintetébe nézek és másképp kell válaszolnom. Ez mind frissességet jelent.

- Mire pörögsz mostanában?

- Szabadidőmben többet olvasok, mint a Krétakör idején, de hál' istennek elég sok munkám van, úgyhogy nincs sokkal több szabadidőm.

- Miben láthatunk legközelebb?

- Most mutatjuk be a Szputnyik társasággal Bodó Viktor rendezésében A kockavető-t, amit hetek óta játszogatunk nagyon felszabadultan, lazán. Felújítjuk a De mi lett a nővel? című darabot, ami eddig a Tháliában ment, és áthozzuk a Budapesti Kamaraszínházba. Ugyanazokkal a kollégákkal csináljuk, és az előadás se sokat változik, de az új helyszíntől valami picit más lesz. Régóta játsszuk ezt a darabot, ezért ez kicsit olyan, mintha egy ember nyolcvanévesen párjára találna. Azt mutatja, hogy az életnek sosincs vége. Ezeken kívül a Radnóti Színházban márciusban lesz egy bemutató, de arról még nem akarok beszélni.

- Milyen - Krétakörös vagy más - darabra lennél a legkíváncsibb megfilmesített formában?

- A hamlet.ws-t érdekes lenne a közönséggel együtt, négy-öt kamerával felvenni, elkapni a pillanatot, amikor színház születik. Általában a színházban egy darabot látunk, itt viszont a közönség is része az élmény létrehozásának, és úgy kéne megcsinálni a filmet, hogy aki nézi, az is átélje ezt az élményt.