Háromdimenziós testek beszélnek Wim Wenders új filmjében

Táncszínházzal nem lehet nagyot kaszálni. Táncszínházi felvételekkel talán még kisebbet lehet. Wim Wenders mégis vette magának a bátorságot és egy táncszínházról készített filmet. Ha a téma nem is, a rendező neve és a 3D-s technológia akár hozhat majd ahhoz hasonló érdeklődést, mint amekkorát az 1999-es Buena Vista Social Club váltott ki a fél világból, amely a film bemutatása után éveken át éneklő kubai nagypapákat akart nézni élőben.

Ezeken gondolkodtam a Pina című film sajtóvetítése után - a versenyfilmek között indult versenyen kívül -, miközben a Berlinale Palastból a sajtótájékoztatóra igyekeztem. Miután leültem, mögöttem két német újságírónő meglepően hasonló következtetésre jutott, miközben a német filmkritikusoktól idegen lelkesedéssel méltatta a filmet.

Az egész sajtótájékoztató ilyen pozitív, érzelmes légkörben zajlott: egy francia újságírónő bevallotta Wim Wendersnek és a stáb jelenlévő tagjainak, hogy végigkönnyezte a filmet, és még egy ennél meglepőbb dolog is történt: egy már nem tudom milyen nemzetiségű újságíró egyenesen szembedicsérte a rendezőt, mondván, bármihez is nyúl, az garantáltan arannyá válik. Erre a film producere azonnal Wim Wenders felé nyújtotta a kezét, a rendező pedig kapva a tréfás gesztuson, a mellette ülő táncosok vállára helyezte aranyfakasztó kezeit.

Lássuk, mi váltott ki ekkora lelkesedést a Berlinale máskor sokkal inkább kritikus, semmint érzelmes újságíróiból. Egy Ruhr-vidéki táncszínház társulatáról szóló film, amelynek vezetője, Pina Bausch 2009 nyarán váratlanul meghalt. Bausch a táncszínházasok ősanyja, az ő hetvenes évekbeli színrelépésével született meg a műfaj. Ő volt ugyanis az első, aki énekkel, pantomimmal, színjátszással keverte a táncot, munkásságáért jelenleg őt tartják a világ egyik legjelentősebb koreográfusának.

Wim Wenders a nyolcvanas évek közepén látta először az akkor már világszerte ismert Bausch egyik darabját, megismerkedtek és nem sokkal később elhatározták, hogy közösen készítenek egy filmet. A terv egy road movie lett volna, amelynek a középpontjában Pina Bausch áll - magyarázta a tengerészkékbe öltözött, már évek óta egy német intellektuell képét sugárzó rendező a sajtótájékoztatón. Aztán a két hiperelfoglalt művész éveken át csak görgette maga előtt a projektet, végül 2009 őszén elkezdődtek a próbák, Wim Wenders pedig eldöntötte, hogy megismerkedik a vadonatúj technikával és 3D-ben forgat. Ekkor azonban Pina Bausch néhány hónapja már halott volt, 2009 nyarán ugyanis öt nappal azután halt meg Wuppertalban, hogy megállapították, hogy rákos. Wim Wenders így megváltoztatta az eredeti tervet, és a road movie helyett egy hommage-t készített Bauschnak.

Forrás: [origo]

"A 3D-t mintha egyenesen táncra teremtették volna" - lelkesedett a Berlin fölött az ég rendezője a karrierje kezdetén lévő szupertechnikáért. (Mint délután négykor láthattuk, Werner Herzog is 3D-ben forgatta a Cave of Forgotten Dreams című dokumentumfilmjét.) És valóban páratlan a hatás: élővé válik minden, a mozgás, a lendület, a társulat legapróbb rezdülései. A társulat pedig jó sokat rezdül: táncosai egyszerre színészek, pantomimművészek és akrobaták.

A film három Bausch-darabból mutat be jeleneteket, emellett vallomások és szólótáncok váltják egymást. A belső helyszínek mellett egész Wuppertal - például a függővasút, az útkereszteződés -, egy kőfejtő, egy patak, és még az esseni Zollverein elhagyatott ipari miliője is a táncok hátterévé válik. Ahogy Bausch darabjaiban, itt is nagy hangsúlyt kap a természet és elemei, a víz, a föld, a kő, a fű, a növények. És ezek akár humoros formában is megjelenhetnek, az egyik jelenetben például egy művíziló totyog be a színre.

Forrás: [origo]

A társulat vezetőjét a tagok mozdulatai és szavai mutatják be. Az emlékek és táncjelenetek között ugyan maga Bausch is megjelenik néhány archív felvétel erejéig, de ő látható a legkevesebbet. Nemzetközi társulatának tagjai viszont - jobbára anyanyelvükön - csakis róla beszélnek, egy szentnek kijáró tisztelettel és odaadással. A táncosok jellemzése alapján Bausch jóval több, mint egy karizmatikus nő; éteri magasságokba emelik, már-már egy emberfeletti lény képe rajzolódik ki. És hatása alól Wim Wenders sem mentes: "Bausch végig jelen volt" - mondta a forgatásról. "Folyamatosan a vállam fölött nézte, hogy mi történik" - jegyezte meg, mintha arra kérték volna, hogy idézze fel a Berlin fölött az ég valamelyik meghatározó jelenetét.