Szépen belőtték Conan ellenségének a séróját

Vágólapra másolva!
Túlzás lenne azt állítani, hogy iszonyatosan várjuk a Jason Momoa főszereplésével készülő Conan, a barbár-filmet, ezért el is siklottunk felette, amikor egy hete kijött az alább megtekinthető rövid előzetes.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=FbiJJOJAalo93EDR Sok persze nem is derül ki belőle, hacsak az nem, hogy nem a pallérozott dialógusaiért lehet majd szeretni ezt a filmet. Most viszont feltűnt a neten egy új fotó a filmből, ami már átlépte a mi ingerküszöbünket is: a legutóbb az Avatar-ban látott Stephen Lang van rajta, aki Khalar Zymet, a film főgonoszát játssza. Ennek a frizurának egyszerűen nem tudunk ellenállni. A 3D-s filmet az USA-ban augusztusban mutatják be.
Vágólapra másolva!