Vágólapra másolva!
A legújabb Bond-film közelgő premierje kapcsán összeállítottuk szubjektív tízes listánkat a legszebb lányokból, akik a korábbi epizódokban intim viszonyba kerültek a 007-es ügynökkel. A résztvevők között szerepelnek szépségkirálynők, csellisták, filmrendezők és pszichológusok is. A Skyfall bemutatója után pedig meglátjuk, sikerül-e az újoncoknak megszorongatniuk az öregebbeket.
Vágólapra másolva!

10. Natalja Szimjonova (Izabella Scorupco - Aranyszem, 1995)

Forrás: MGM/UA

A Bond-lány: Az orosz Szevernaja műholdvezérlő központ geek programozólánya már akkor megmutatja szexi oldalát, mikor a titkos bázis felrobbantása után csapzottan előmászik a romok közül. Mivel manapság amúgy is szexisnek számít a geekség, sok ál-kockalányba futhatunk bele, akikről kicsit mélyebb vizsgálat után kiderül, hogy csak külsőségeikben próbálnak a kocka fúkra hatni, valójában nem okosabbak a kacsacsőröző plázacicáknál, csak egy másik szegmenst céloznak meg vastag fekete keretes szemüvegeikkel meg a World Of Warcraft-előfizetésükkel. Nem így Natalja, aki a film története során többször bebizonyítja, hogy simán képes lenyomni kódolásban és dekódolásban ex-haverját, a gonosz oldalra állt Boriszt.


A színésznő:
Izabella Lengyelországban született, de már kiskora óta Svédországban él. Ennek megfelelően leginkább svéd filmekben szerepelt, de láthattuk őt a Jég és föld között-ben, a 2020: A tűz birodalmá-ban, vagy Az ördögűző - A kezdet című horrorfilmben is, vagy az Alias tévésorozatban. De az igazi ínyencfalat számunkra az 1991-es Shame, Shame, Shame című popzenébe tett kitérője, amihez videoklip is készült sivataggal, autóval, félmeztelen fiúkkal és a kor divatjának megfelelő, jó magas derekú farmerral.


9. Domino Derval (Claudine Auger - Tűzgolyó, 1965)

Forrás: MGM/UA

A Bond-lány: Domino klasszikus példája a főgonosz nőjeként induló, aztán a jó oldalra átálló Bond-lánynak. Készségei közt szerepel a szigonypuska használata, valamint az, hogy jól áll neki a búvárruha és a fekete-fehér bikini. (Fekete-fehér mint a dominó, érted.) És senkinek nem áll olyan jól a morcosan nézés, mint neki.


A színésznő:
Furcsa is lenne, ha nem szerepelne listánkban az 1958-as Miss Franciaország. A Tűzgolyó óta inkább csak kisebb mellékszerepekben tűnt fel, a leghíresebb ezek közül talán a Jeremy Brett-féle Sherlock Holmes-sorozat egyik epizódja volt. Pedig még a Conservatoire de Paris drámatagozatát is elvégezte.

+ + +

8. Paris Carver (Teri Hatcher - A holnap markában, 1997)

Forrás: MGM/UA

A Bond-lány: Szintén a főgonosz nője, illetve itt konkrétan a felesége. Ő is megszegi az aranyszabályt: ne hálj James Bonddal! Dr. Kaufman, a "haláldoktor" gondoskodik róla, hogy megkapja méltó büntetését. Parisben a nagy bociszemein és huncut fürtjein túl az a jó, hogy ugyanolyan jól áll neki az estélyi, mint a franciabugyi-lepedő kombó.


A színésznő:
Teri Hatcherről biztosan mindenkinek Susan ugrik be a Született feleségek-ből, ahol tagadhatatlanul érdekesebb karaktert játszik, mint mondjuk a korábbi Lois és Clark-ban vagy a MacGyver-ben. Sőt, egy felmérés szerint ő a legnépszerűbb "született feleség", ami tekintve a többiek lelki defektusait, nem is olyan meglepő. Az meg, hogy a lány ilyen szépre sikeredett, biztosan betudható annak is, hogy származását illetően igazi vegyesfelvágott: van benne olasz, ír, kambodzsai és indián vér is. Esetleg még annak is, hogy apja atomfizikus, anyja meg programozó. De lehet, hogy ez mégsem játszott szerepet.

+ + +

7. Tatyana Romanova (Daniela Bianchi - Oroszországból szeretettel, 1963)

Forrás: MGM/UA

A Bond-lány: Hát ilyen szép névvel és arccal hiba lenne lehagyni Tatyanát a listáról. A szovjet tizedes Bonddal vállvetve harcol a gonosz SPECTRE szervezet ellen. Nem okoz neki gondot se a franciaágy, se a vonat hálófülkéjének használata.


A színésznő:
Nem véletlen, hogy a szőke szépségnek jól áll a velencei háttér (a robbanó motorcsónakokkal), hiszen Daniela Bianchi olasz színésznő. Mi több, ő is szépségverseny-győztes: volt Miss Róma, és 1960-ban ő képviselte Olaszországot a Miss Worldön. Nem sokkal a film után visszavonult, és a szórakoztatóiparnál kevésbé kockázatos utat választott: hozzáment egy szállítmányozási cég szupergazdag elnökéhez.

+ + +

6. Strawberry Fields (Gemma Arterton - A Quantum csendje, 2008)

Forrás: MGM/UA

A Bond-lány: A kis szürke irodista szerepét kapta, de mi átlátunk a szitán, és látjuk, hogy az egyszerű csomagolás alatt igazi drágakő rejtőzik. Fields ügynök azt a feladatot kapja, hogy vigye vissza a renegát 007-est M-nek a központba, és bár a lány nagyon kötelességtudó, Bond sármjának ő sem tud ellenállni, úgyhogy először Bond ölelő karja veszi körbe, majd - pechjére - pár liter nyersolaj. Legnagyobb sajnálatunkra nem masszázsolaj.


A színésznő:
Gemma Arterton angol színésznő karrierje valószínűleg mostanában kezdett erősen felfelé ívelni, hiszen a szépsége mellett ügyes és okos is, már amennyire hihetünk a híreszteléseknek. Saját maga is úgy nyilatkozott, hogy viháncoló, ideges kislánynak érezte magát a film forgatásán, de mindenért kárpótolta a tudat, hogy csókolózhatott James Bonddal. Már a St. Trinian's - Nem apácazárda plakátján felkelthette az érdeklődésünket szépségével, mostanában pedig egyre kapja a szerepeket, 2010-ben például a Titánok harcá-ban láthattuk, ami azért is érdekes, mert a film folytatásában egy másik toplistás helyezettünk, Rosamund Pike lett Sam Worthington partnere. Én azt mondom: Strawberry Fields Forever!


5. Ánya Amaszova (Barbara Bach - A kém, aki szeretett engem, 1977)

Forrás: MGM/UA

A Bond-lány: Ilyen fedőnévvel, mint Tripla X, itt a helye a listán! Emellett a szovjet kém rendelkezik válogatásunk legporcelánbabásabb arcával, főleg, mikor lyukacsos kötött sapka van rajta. De KGB-egyenruha se állt még jobban máson, mint rajta.


A színésznő:
Barbara Bach inkább Ringo Starr feleségeként lett ismert, mint színésznőként. Olyannyira egybe tartozik a házaspár, hogy 1988-ban közösen vettek részt egy hathetes alkoholelvonó-kúrán. És hogy leromboljuk az ostoba szőke nők mítoszát, eláruljuk, hogy Barbara a mesterkurzust is elvégezte pszichológiából az UCLA-n.

+ + +

4. Miranda Frost (Rosamund Pike - Halj meg máskor!, 2002)

Forrás: MGM/UA

A Bond-lány: Listánk legkülönlegesebb arcú hölgye. Miranda nevéhez méltóan fagyos, szép és elegáns - a jeget csak James Bond tudja megtörni. A főgonosz, Gustav Graves asszisztenseként ismerjük meg, de később kiderül, hogy valójában ő is az angol titkosszolgálatnak dolgozik. Majd egy duplacsavarral megtudjuk, hogy kettős ügynök a lány, mégiscsak a rossz oldalon áll. Nem mindennapi karakter egy nem mindennapi szépséghez. A vívóruha meg aztán tényleg kitűnően áll neki!


A színésznő:
Rosamundról is elmondhatjuk ugyanazt, amit Gemma Artertonról: fiatal és tehetséges, ezért várhatóan egyre több jó szerepet fog kapni a jövőben. Ráadásul képzett csellista. Ha valaki szeretne elolvadni bájos személyiségétől, nézze meg a 2005-ös Büszkeség és balítélet-ben, ott, a főszereplő Keira Knightley egyik testvérét alakítva egy egészen más oldaláról ismerheti meg, mint a Bond-filmben. (Különben a Büszkeség és balítélet forgatása idején Joe Wright rendező bele is szeretett Rosamundba, de a 2007-es eljegyzést egy évvel később a buta fickó felbontotta, és inkább elvette Ravi Shankar lányát, Anoushkát. Így majd sokat szitározhatnak együtt. Csellózás helyett.)

+ + +

3. Elektra King (Sophie Marceau - A világ nem elég, 1999)

Forrás: MGM/UA

A Bond-lány: Egyszer az irodában a fiúkkal kitaláltuk, hogy keresünk egy olyan híres lányt, aki mind a négyünknek tetszik. Tíz perc küzdelem után rájöttünk, hogy ez nem is olyan egyszerű. Szerencsére előpattant Sophie Marceau neve, és a probléma megoldódott. Csoda-e hát, hogy ha már a színésznő rábólintott egy James Bond-filmszerepre, simán rákerült listánkra is? Elektra King ráadásul igazi kuriózum a Bond-lányok között, hiszen [spoiler következik] a film végére kiderül, hogy valójában ő maga a főgonosz, aki a korábban annak hitt Renard mögött áll. Mindezek persze mit sem érnének, ha Sophie Marceau nem lenne mind a mai napig szuperszexi.


A színésznő:
Sophie gigantikus filmográfiáját talán hagyjuk is, hiszen a 14 éves kora óta játszó színésznő az évtizedek során már rendezett és írt is filmeket. Inkább idézzük fel, mit mondott Leonardo DiCaprióról, mikor kiderült, hogy az akkor még nagyon fiatal Leo nagy rajongója a színésznőnek: "Hány éves is ő: Tizenhárom? Tizenegy? Talán a dadáját eljátszhatnám." Vagy, ha már mókázunk, arról a legendás pillanatról se feledkezzünk meg, amikor Cannes-ban pár közeli fotós igazi meglepetésben részesülhetett.

+ + +

2. Mary Goodnight (Britt Ekland - Az aranypisztolyos férfi, 1974)

Forrás: MGM/UA

A Bond-lány: Szegény Mary Goodnight szerepe inkább vicces, mint komolyan vehető. Pedig a svéd Britt Ekland legendás szépsége nem azt érdemelné, hogy hol az ágynemű alá, hol gardróbba, hol az autó csomagtartójába tuszkolják. Goodnightnak jól áll a nyitott sportkocsi, a bébidoll és a bikini is, amiben szerencsénkre végigszaladgálja a film csúcsjelenetét.


A színésznő:
Britt Eklandot egy sokkal füstösebb, mocskosabb környezetben ismertük meg, az 1971-es Get Carter!-ben. Ott is elragadó, de szerencsére Az aranypisztolyos férfi-ben több fényt kap az akkoriban nagyon népszerű híresség. A hetvenes években egyike volt azoknak, akik a legtöbbet szerepeltek az újságok címlapjain, és a pletykarovatokban is nagyon kedvelt téma volt a magánélete, ami részben biztos annak is betudható, hogy partnerei közt volt Peter Sellers, Warren Beatty vagy Rod Steward is. Filozófiáját megismerhetjük a következő kijelentéséből: "Amikor azt mondtam, hogy nem fekszem le házas emberrel, úgy értettem: nem fekszem le boldog házasságban élő emberrel."

+ + +

1. Pussy Galore (Honor Blackman - Goldfinger, 1964)

Forrás: MGM/UA

A Bond-lány: Pussy Galore egyfelől tipikus, ha azt nézzük, hogy először a negatív szereplők oldalán áll, de menet közben meggondolja magát. Másfelől viszont igazi különlegesség, mert burkoltan kiderül, hogy leszbikus, úgyhogy ilyen szempontból felfoghatjuk Bond egyik legnagyobb trófeájának is. Igazi kemény nő: dzsúdózik és repülőt vezet, épp ezért meglepő, hogy mindezek ellenére mindvégig nőies és szexi bír lenni.


A színésznő:
Két oka van, hogy Honor Blackman lett listánk első helyezettje. Az egyik az, hogy már a film forgatása idején is 38 éves színésznő a legidősebb Bond-lányként is hihetetlenül szép és elegáns, egyszerre csinos és arisztokratikus. A másik, hogy sok Bond-filmben szereplő színésznővel ellentétben idősen is remekül néz ki. Míg például a mai Britt Eklandra nézve inkább visszariadunk a plasztikai műtétek természetellenes végeredményétől, addig Honor Blackman 87 évesen is egy nagyon szép nő. Na, ezt csinálja utána valaki!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!