Már forgatják a Star Wars 7-et

Vágólapra másolva!
A további Star Wars-filmeket gyártó Disney stúdió elnöke, Alan Horn múlt héten közönség előtt adott egy nagy életműinterjút, melynek során természetesen a Star Wars 7 is szóba került. Horn elejtette, hogy - szemben a korábbi hírekkel - a filmből „kisebb részeket” már forgatnak, ugyanakkor azt is mondta, hogy a szereposztás még nem teljes. A sztoriról annyit mondott, hogy „ott folytatódik, ahol a hatodik rész véget ért”, és hangsúlyozta, hogy a legnagyobb munka a forgatókönyvvel volt, de „mostanra összeállt”. 
Vágólapra másolva!