Itt van Paul Walker utolsó filmjének az előzetese

Veszélyzóna
Vágólapra másolva!
Kijött az előzetes a Veszélyzóna (Brick Mansions) című akciókrimihez, ami a november 30-án autóbalesetben elhunyt Paul Walker utolsó befejezett filmje (a Halálos iram hetedik részének forgatása még zajlott a tragikus baleset idején). A Veszélyzóná-ban Walker egy nyomozót alakít, akinek be kell épülnie egy veszélyes bűnbandába, hogy leleplezze őket. A filmet Camille Delamare rendezte, aki eddig vágóként dolgozott (A szállító 3, Elrabolva 2), a forgatókönyvet Luc Besson írta Bibi Nacerivel közösen, akivel a B13 könyvét is együtt jegyzik. A Veszélyzóna az USA-ban április 25-én kerül a mozikba. 
Vágólapra másolva!