Nemcsak pedofil, hülye is

Atom Egoyan minden jel szerint a 2005-ös Az igazság fogságában-hoz használta fel utolsó jó ötleteit, de sajnos azóta is szorgalmasan készíti a filmeket, a cannes-i filmfesztivál szervezői pedig nem mondanak nemet régi jó barátaiknak, így a rendező legújabb munkáját, a The Captive-et is a versenyprogramban vetítik. Pedig nyilvánvaló, hogy semmi keresnivalója ott ennek a túlbonyolított, maníros kriminek, amelyről a legjobb, amit el lehet mondani, hogy néha, pillanatokra, tényleg izgalmassá válik.Atom Egoyan és Rosario Dawson május 16-án Cannes-banForrás: Cannes Film FestivalmiddleA film kezdete kifejezetten irritáló: Egoyan ide-oda ugrál az időben, hogy a néző csak szép lassan tudja összerakni, hogy pontosan mi és mikor is történik, de ez a megoldás nem kelt feszültséget, egyszerűen csak bosszantó. Már itt feltűnik, hogy némelyik jelenetben egészen mesterkéltek a dialógusok és kényszeredett a színészi játék, de a film végén jövünk csak rá, hogy ezeknek a jeleneteknek egy része eleve teljesen felesleges volt.Ryan Reynolds és Mireille Enos egy házaspárt alakítanak, akiknek egy pedofil őrült (a kellően parafejű Kevin Durand) elrabolja a kilencéves kislányát, és ugyanez az őrült évekkel később a biztonság kedvéért elrabolja az ügyön dolgozó nyomozónőt (Rosario Dawson) is. A cselekmény kezdetétől a végéig nyolc év telik el, ami alatt be-bepillantunk a pedofil szörnyeteg valószínűleg rejtélyesnek és fenyegetőnek szánt üzelmeibe (de semmi szexuálist nem látunk - a film kevés erős megoldásának egyike, hogy a nézőkre bízza a lány által átélt borzalmak elképzelését), és az elkeseredett apa küzdelmébe, hogy visszaszerezze a lányát. A nyomozásból nem sokat látunk, és amit igen, az is teljesen nevetséges, Egoyan gyakorlatilag azt kéri, vegyük készpénznek, hogy a rendőrség teljesen tehetetlen, de közben azért Dawson figurája időről-időre ápolja a szülők tönkretett lelkét, mintha nem is nyomozó, hanem terapeuta lenne.Kevin Durand a The Captive című filmbenForrás: Cannes Film FestivalmiddleEgoyan fittyet hányt arra, hogy egy krimiben a néző a bűnözőktől és a nyomozóktól is elvár legalább minimális racionalitást, szereplői mindkét oldalon teljesen abszurd dolgokat művelnek, a bűnözők például időnként nyilvános helyeken, irtó feltűnően csinálnak baromi gyanús dolgokat, az egyik nyomozó pedig szemrebbenés nélkül a saját unokahúgát teszi meg pedofilcsalinak. Ráadásul ezek az események, amelyekkel teleszórta a filmet, abszolút fölöslegesek és sehova sem vezetnek: a rendőrség nem tud meg semmit, de Egoyan biztosan úgy gondolta, hogy a nézőnek majd borsódzik a háta az izgalomtól, amikor az anya megtalálja a lánya hajkeféjét egy hotelszobában, vagy amikor a lány azokkal a mondatokkal próbál üzenni az apjának, amelyeket közvetlenül az eltűnése előtt is mondott, hogy aztán mindez mindegy legyen, és a rejtélyre egy meglehetősen valószínűtlen véletlennek köszönhetően derüljön fény.Ryan Reynolds és Mireille Enos a filmbenForrás: Cannes Film FestivalmiddleAmikor éppen nem kell életidegen dialógusokkal megküzdeniük, a színészek mind szuperül helytállnak, és a film hatalmas pozitív meglepetése Reynolds, aki most először tűnik igazi színésznek a vásznon, teljesen hiteles a hol megtört, hol dühöngő apa szerepében. Néha viszont a színészi játékot agyonnyomja az iszonyatosan közhelyes és hatásvadász kísérőzene, ami mindig jó vastagon aláhúzza, ha éppen izgulnunk kell.A The Captive hamisítatlan Egoyan-film: könnyen beazonosítható a stílusa a bizarr közjátékokból és abból, ahogyan a pedofíliát ábrázolja, bár kissé furcsa, hogy ez már a rendező legalább harmadik filmje, amelyben gyerekek megrontása áll a cselekmény középpontjában. A baj viszont az, hogy Egoyan csak újrahasznosítja a bevett paneljeit, ráadásul elég bénán, új dolog pedig egy szál sem jutott eszébe.