A halott apa csak lóbázza a lábát

Utóélet
Vágólapra másolva!
Annyira dübörög Zomborácz Virág Utóélet című fekete komédiájának marketinggépezete, hogy rövid időn belül már a második plakát jött ki a filmhez. Az előző posztert szomorkásnak neveztük, és új sem valami vidám, pedig szerintünk az Utóélet az elmúlt évek legviccesebb magyar filmje. Egy lelkész apáról (Gálffi László) és fiáról (Kristóf Márton) szól, akik nem jöttek ki túl jól, amíg az apa élt, de mivel halála után szellemként visszajár, kapnak még egy utolsó lehetőséget, hogy közel kerüljenek egymáshoz.A Szabadesés és A berni követ nagyszerű posztereit is jegyző Frank Rizzo által tervezett plakáton az apa szelleme üldögél egy sárga téglalapon, miközben a fiút az élet viharai tépázzák egy rozzant csónakban, a cím tipográfiája pedig a túlvilágra tesz sejtelmes utalást. Az Utóélet szeptember 11-én érkezik a magyar mozikba.Az Utóélet plakátjaForrás: Vertigo Mediamiddle 
Vágólapra másolva!