Jellemző, ki kezdte el alázni az új Star Warst

2015.10.29. 18:33

A hetedik Star Wars-film rendezője, J.J. Abrams örvendetes bejelentést tett: nem lövik le idő előtt Az ébredő Erő megmaradt titkait. Az Agymanók ugrándoztak az új előzetes láttán, Amerika Kapitány várja a találkozást a Star Wars hőseivel, egyedül William Shatner próbál szembeúszni az árral, és üti a filmet, ahol csak tudja.

Minden kívánságom így teljesüljön. J.J. Abrams megerősítette, hogy az október 19-én kiadott előzetes valóban a végső volt. A legközelebbi nagy durranás már maga a film. Ez azért fontos, mert így megmarad az esély arra, hogy a Star Wars: Az ébredő Erő eddig le nem lőtt fordulatai titokban maradnak, és a lehető legjobb helyen, a moziteremben szembesülhetünk majd velük.

John Boyega és J.J. AbramsForrás: AFP/Alberto E. Rodriguez

Ez persze nem jelenti azt, hogy leállna a Disney marketinggépezete. A december 18-i premierig még sok tévéreklámot ki fognak adni, de ezek a fél perces szpotok valószínűleg már csak villanásnyi újdonságokkal szolgálnak majd.

Most akkor gonosz Luke Skywalker vagy nem?

A riporter arra az interneten keringő pletykára is rákérdezett, hogy Luke Skywalker gonosz lesz a filmben. Abrams csak annyit árult el, hogy Luke nem véletlenül hiányzik az előzetesekből és a plakátról, de konkrétumok megosztása helyett inkább arról mesélt, hogy számára ez egy megvalósult álom, hogy a rajongók már a film bemutatója előtt elméleteket gyártanak, és azokat vitatják.

Mark Hamill A birodalom visszavágbanForrás: InterCom

A rendező azt reméli, hogy lesznek olyan rajongók, akik annak örülhetnek majd, hogy beigazolódik a teóriájuk, míg mások bosszankodhatnak majd, hogy ezt bizony nem találták el. Ez is egy olyan titok, amire remélhetőleg csak a moziteremben fog fény derülni.

Az Agymanók és Amerika Kapitány is rákattant a Star Warsra

Másfél hete pörög az interneten az előzetes, a Youtube-on 51 millió kattintásnál jár, és még mindig tudnak hozzá vicces feldolgozást csinálni. Most az Agymanók című szintén Disney-film emberi érzelmeket megszemélyesítő lényei szembesültek a trailerrel, és ha nem is ugrottak akkorát, mint John Boyega, de azért őket is teljesen átjárta a Star Wars hangulata.

A háttérben nagy meccsek mehetnek arról, hogy mely filmek előzetesei menjenek majd Az ébredő Erő előtt. A Collider úgy tudja, hogy az Amerika Kapitány: Polgárháború (természetesen szintén Disney-film) első teasere fog a Star Wars hetedik része előtt debütálni. A stúdió szépen összeköti 2015 és 2016 várhatóan legnagyobb sikerét.

Őt tutira nem szúrta ki az előzetesben

Közben egy újabb régi szereplőről derült ki, hogy szerepelni fog az új trilógiában. A pufók arcú Nien Nunb ráadásul már a végső előzetesben is szerepelt, igaz, ha erre a karaktert A Jedi visszatér-ben alakító Mike Quinn nem hívja fel a figyelmet Facebookon, akkor senki nem vette volna észre. Nien Nunb a Millennium Falcon egyik pilótája volt A Jedi visszatér-ben, és most is az ellenállók repülőgépei közelében volt látható egy pillanatra. (Az 1983-as filmben a figurát nem csak Quinn, hanem egy másik színész, Richard Bonehill is játszotta, de ez utóbbi idén februárban elhunyt.)

Nien Nunb A Jedi visszatérbenForrás: LucasFilm

A Star Wars-Star Trek szembenállás örök

Nem mindenki ájult el azért az új Star Wars-tól. William Shatner, a Star Trek-sorozat legendás Kirk kapitánya a Twitteren ment neki Az ébredő Erő-nek, és képekkel illusztrálta, hogy szerinte honnan lopták Captain Phasma és Poe Dameron kinézetét. Az Első Rend krómszínű rohamosztagosának a külseje szerinte a Battlestar Galacticá-ból ered, az Oscar Isaac által játszott pilóta jelmezét pedig a Space című brit sci-fi-sorozat ihlette.

A kiposztolt képek valójában csak azt bizonyítják be, hogy Shatnernek nagyon a bögyében van a Star Wars, és ott üti, ahol csak tudja.

Shatner biztosan nem számolja vissza a napokat, de ha ön rajong a Star Wars-ért, ezt az oldalt hasznosnak fogja találni. Azt mutatja, hogy még hány nap van hátra Az ébredő Erő premierjéig.

A film december 16-án kerül a francia mozikba, egy nappal később debütál Angliában, Amerikában és Magyarországon pedig december 18-tól ülhetnek be rá a nézők. A Star Wars: Az ébredő Erő világpremierje december 14-én lesz Los Angelesben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK