Dollármilliomos lett a Saul fia Amerikában

Röhrig Géza, Nemes Jeles László
Vágólapra másolva!
Hétfőn átlépte az egymillió dolláros lélektani határt a Saul fia amerikai összbevétele: az ottani mozikban kilencedik hete futó magyar film eddig pontosan 1 005 012 dollárt szedett össze. Nemes Jeles László Golden Globe-nyertes, Oscar-jelölt holokausztdrámája már január közepe óta számít a legsikeresebb magyar filmnek Amerikában, akkor hagyta le ugyanis az addigi csúcstartó Fehér Isten-t, de mostanra már nagyon elhúzott a hazai bolytól, simán megtriplázta Mundruczó kutyás filmjének eredményét (ez az arány amúgy jellemző a Saul fiá-ra, például Franciaországban is több mint háromszor annyian váltottak rá mozijegyet, mint a korábbi legnézettebb magyar filmre). Röhrig Géza és Nemes Jeles László The Hollywood Reporter partiján a Beverly Hilss-i Spago étteremben február 8-ánForrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Wintermiddleon30001994 Hogy némileg kontextusba helyezzem a Saul fia amerikai mozibevételét, összeszedtem az elmúlt tíz évből tíz olyan jelentős filmet, aminél már többet hozott a magyar holokausztdráma a tengerentúlon. Kasszandra álma ($973 018) - A bűn és bűnhődést témakörét boncolgató, Londonban játszódó Woody Allen-dráma Ewan McGregorral és Colin Farell-lel. A hód ($970 816) - Jodie Foster rendezi a karrierje romjaiból feltámadni próbáló Mel Gibsont, aki egy plusshód segítségével igyekszik kijönni a depressziójából. Inland Empire ($861 355) - David Lynch egyelőre utolsó mozis agyrúgása. Csak Isten bocsáthat meg ($779 188) - Ryan Gosling második, kevésbé gyümölcsöző együttműködése a Drive rendezőjével. A nimfomániás - 1. rész ($785 896) - Lars von Trier monumentális szexuáleposzának nyitó darabja (a második rész sokkal kevesebbet hozott). Cosmopolis ($763 556) - Nagyrészt egy limuzin utasterében játszódó Cronenberg-kuriózum Robert Pattinsonnal és Juliette Binoche-sal. Az úton ($744 296) - Kristen Stewart cickóskodásával feldobott Kerouac-feldolgozás. Oldboy ($707 481) - Modern tökösfilm-klasszikus Dél-Koreából, amelyben a főhős élő polipot fogyaszt, illetve egy szál kalapáccsal elintéz legalább egy tucat embert. Az újságos fiú ($693 286) - Röhejesen fülledt modern noir, a leghíresebb jelenetében Nicole Kidman arcon pisil egy férfit. To The Wonder ($587 615) - A magyar mozikat elkerülő Terrence Malick-opusz, amelyben Ben Affleck két gyönyörű nővel (Olga Kurylenko, Rachel McAdams) is kavar. A Saul fiá-t jelenleg ötven moziban vetítik Amerikában, de ha a jövő hétvégén megnyeri a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, számíthatunk rá, hogy szélesebb körben is fogják teríteni. A Saul fia a legnézettebb magyar film az Üvegtigris 3 ótahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160204-a-saul-fia-a-legnezettebb-magyar-film-az-uvegtigris-3-ota-nemes-jeles-laszlo-coming-out-argo-2.htmlA Saul fia már a legsikeresebb magyar film Amerikábanhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160118-a-saul-fia-felgozzel-is-a-csucsra-jutott-amerikaban-boxoffice-nemes-jeles-laszlo-oscar-golden.htmlA Saul fiát már több francia látta, mint magyarhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20151116-a-saul-fiat-mar-joval-tobb-francia-latta-mint-magyar-nemes-jeles-laszlo.html
Vágólapra másolva!