Megtudtuk, ki fogja játszani a Viszkist

Szalay Bence
Vágólapra másolva!
Csütörtökön derült ki, hogy 1,1 milliárd forinttal támogatja a Filmalap Antal Nimród Viszkis-filmjét, de egyelőre nem jelentették be, hogy ki alakítja majd Ambrus Attilát a nagyszabású produkcióban. Azt írtam tegnap, hogy Nagy Zsoltot szokás a legjobb választásnak tartani a szerepre, de mivel a film gyakorlatilag Ambrus egész életét mutatja be, problémát okozhat, hogy az első rablása idején a Viszkis még csak 25 éves volt, Nagy pedig már mindjárt betölti a negyvenet. A Viszkist játszó színész, Szalay BenceForrás: SZFEmiddleoff644365 A Facebook-oldalunkon a cikk alatt többen is Nagy Zsoltra voksoltak, ám a színész maga hűtötte le a kedélyeket, amikor pár órával ezelőtt bekommentelte, hogy őt castingra se hívták be, illetve hogy a szerepet a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves hallgatója, Szalay Bence fogja eljátszani. Nagy Zsolt értesülését a produkció ügyeit ismerő források megerősítették az Origónak, így teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy Antal Nimród filmjében a 23 éves Szalay Bence lesz a Viszkis. Az 1992. december 1-jén született fiatalember 2014 óta jár a Színművészeti Egyetem színész szakára, az osztályfőnökei Zsótér Sándor és Börcsök Enikő, és az osztálytársai között van az a Nagy Katica, aki a gólyatábori nemi erőszakról szóló Gólyatábor című kisfilm főszerepét alakítja. A Port.hu-ról tudjuk, hogy Szalay nyolcéves korában szerepelt a Jászai Mari Színház A kölyök című előadásában, 2013-ban pedig a szolnoki Szigligeti Színházban bemutatott A boldog (Utolsóból első) című darabban játszott, illetve kiderítettem, hogy egy kis szerepben feltűnik majd a Terápia című HBO-sorozat harmadik évadában. Alább az SZFE alapításának 150. évfordulójára készült videóban kaphatunk némi ízelítőt a tehetségéből. Több mint egymilliárd forinttal dobták meg a Viszkisthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160324-tobb-mint-egymilliard-forinttal-dobtak-meg-a-viszkis-antal-nimrod-andy-vajna.htmlKiderült, mikor láthatjuk Antal Nimród Viszkis-filmjéthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160224-kiderult-mikor-lathatjuk-antal-nimrod-viszkis-filmjet.htmlAntal Nimród filmet csinál a Viszkis rablórólhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150313-antal-nimrod-a-viszkis-rablorol-csinal-filmet-ambrus-attila-andy-vajna.html
Vágólapra másolva!