Fantasztikus nemzetközi sikerek és rekordnézettség – a magyar film 2017-ben

A Viszkis
Vágólapra másolva!
Hihetetlen évet zár a magyar film. Több nagy nemzetközi fesztiválsiker mellett igazi közönségsikerek, idén 1 millió 200 ezernél is többen néztek magyar filmeket a mozikban. És kivételes díjak is 2017-ben: Oscar-díj, Arany Medve-díj, Európa Filmdíj vagy éppen rögtön az év elején a legnagyobb brit filmdíj, a Bafta a korábban cannes-i nagydíjas és Oscar-díjas Saul fiának.
Vágólapra másolva!

Még be sem mutatták A Viszkis-t, amikor a Kincsem, a Pappa Pia, a Testről és lélekről és a Brazilok kiemelkedő nézettségének köszönhetően november elején átlépte az 1 milliót a magyar filmek nézettsége a hazai mozikban. És a Budapest Noir című thriller és Mészáros Márta filmje is sok nézőt hozott.

Sokan mentek idén magyar filmért moziba (A Viszkis) Forrás: InterCom/Szabó Adrienn

Azaz a bőven egymillió fölötti nézettség csak a hazai filmszínházakat illeti: a teljes nézőszámot növelik a nemzetközi fesztiválszereplések és a (fesztiválsikernek köszönhető) nemzetközi forgalmazás. A több rangos nemzetközi díjat elnyerő (köztük a három, legnagyobb filmfesztivál egyikét megnyerő, a berlini Arany Medve-díjas) Testről és lélekről-t például Európa-szerte bemutatták a mozikban, de – bár ez nem a mozis nézőszámot fogja növelni – a Netflix is lecsapott rá.

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos fontos célkitűzése volt a nemzetközi tekintély növelése mellett, hogy visszahódítsa a mozinézőket a magyar filmekre.

2017-ben ismét sikerült: több mint 1 millió 200 ezer magyar néző volt kíváncsi a hazai alkotásokra. Ezt olyan filmekkel sikerült elsősorban elérni, mint a Kincsem (456 ezer néző), A Viszkis (260 ezer néző -és ez a szám még emelkedni fog), a Pappa Pia (208 ezer néző) vagy a már említett Testről és lélekről (95 ezer néző, ráadásul – Oscar-sikere miatt – tovább fog emelkedni ez a szám is).

Utóbbi február óta hódít a nemzetközi fesztiválokon is. Enyedi Ildikó 18 év után rendezett ismét nagyjátékfilmet: csak Berlinből 4 díjat hozott el, az említett Arany Medve mellett megnyerte a nemzetközi filmkritikus-szövetség és az ökumenikus zsűri díját, valamint a Berliner Morgenpost című újság különdíját. De fődíjjal tüntették ki Sydney-ben, a film operatőre elnyerte a Camerimage operatőrszemle fődíját, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat.

A Testről és lélekről Magyarország hivatalos nevezése az Oscar-díjra, a film decemberben bekerült a jelöltek szűkített, kilences mezőnyébe.


Persze nem csak Enyedi Ildikó filmje fesztiválozott idén. A Berlini Filmfesztivált szintén megjárt 1945 rendezője, Török Ferenc például a 23. Berlin-Brandenburgi Zsidó Fimfesztivál rendezői díját hozta el. De több más fesztiválon is jól fogadta a szakma és a közönség.

Szereti a közönség (Aurora Borealis - Északi fény) Forrás: Vertigo Média

Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmje Cannes-ban a hivatalos versenyben szerepelt, ez önmagában nagy siker. A Norvég Filmfesztiválon fődíjjal tüntették ki, illetve Austin és Sitges fantasztikus filmes szemléin is fődíjjal jutalmazták. Mészáros Márta fordulatokban gazdag, két idősíkon futó családtörténetét, az Aurora Borealis – Északi fény-t is számos fesztiválra benevezték. A nemzetközileg is elismert, Kossuth-díjas, Cannes-i Nagydíjas és Arany Medve-díjas rendező, Mészáros Márta 26. alkotását Chicagóban közönségdíjjal jutalmazták, és a magyar nézők is szerették, összesen 54 ezren látták a hazai mozikban.

A magyar filmipar jó éve persze nem csak 2017-ben bemutatott alkotásokhoz kötődik:

februárban Nemes Jeles László Oscar-díjas filmje, a Saul fia a legrangosabb brit filmes elismerést, a BAFTA-díjat is megnyerte a legjobb külföldi film kategóriájában. Majd jött a Mindenki és megnyerte a legjobb rövidjátékfilmnek járó Oscart.

A filmszakmai eseményeket illetően is sűrű volt az év. 2017-től kezdve a Filmarchívum a Filmalap részeként gondozza a magyar filmes örökséget. Ennek keretében 2017-ben 27 film digitalizálását kezdték el, 23 filmet pedig megjelentettek DVD-n. Az idén 60 éves Filmarchívum ráadásul az online térben is hozzáférhetővé teszi az általa gondozott filmes örökséget: január 12-ig 60 filmet ingyen lehet megtekinteni a www.filmarchiv.hu oldalon.

Idén volt 100 éves a Filmgyár, és szintén idén kezdte meg a működését a Képzési és Innovációs Igazgatóság. A magyar filmgyártást több milliárd forinttal támogató Magyar Nemzeti Filmalapnál elindult az intenzív és gyakorlat-orientált workshopokat kínáló Fast Forward Program is, melyen idáig 468-an vettek részt, a tavaly útjára indított filmipari hiányszakma-képzéseken pedig eddig 115 fiatal végzett, akikből 81-en dolgoznak jelenleg filmes gyakornokként.

Végül fontos arról is beszélni, hogy szintén a magyar filmgyártás sikere, hogy idén nagyon sok, úgynevezett A-kategóriás külföldi filmet Magyarországon forgattak. Ez rengeteg adóbevételt jelent az országnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!