Zaklatási botrány: Egyre többen bojkottálják Woody Allent

Vágólapra másolva!
Woody Allen körül egyre ritkul a levegő, legalábbis egyre több színész tagadja meg nyilvánosan, és fejezi ki sajnálatát, hogy együtt dolgozott az Oscar-díjas rendezővel. Legutóbb a Szólíts a neveden sztárja, Timothée Chalamet mondott le arról a pénzről, amit egy Allen-filmmel keresett.
Vágólapra másolva!

Most érik utol igazán a négyszeres Oscar-díjas Woody Allent azok a vádak, amivel egykori mostohalánya, Dylan Farrow először 20 évvel ezelőtt, hétévesen állt a világ elé, miszerint molesztálta a nevelőapja. Mia Farrow lánya aztán 2014-ben nyílt levelet írt több újságnak az ügyről, de nem volt különösebb hatása. A Weinstein-ügy kirobbanása óta Dylan Farrow ismét többször kifogásolja, hogy az őt ért traumákkal senki nem foglalkozik, és minden állítása ellenére Allen továbbra is támogatott személyisége a nemzetközi filmvilágnak.

Farrow azt is állította, hogy a Lady Bird rendezőnője, Greta Gerwig annak ellenére szerepelt a 2012-es Rómának szeretettel című filmben, hogy tisztában volt a rendező elleni vádakkal. Nem sokkal a Golden Globe-gála után Gerwig megszólalt az ügyben, és kijelentette, soha többet nem szerepel a 82 éves Woody Allen filmjeiben.

Hasonlóan nyilatkozott a Rómának szeretettel egyik főszereplőnője, Ellen Page is.

Nem sokkal később megszólalt a Weinstein-botrány egyik áldozata, Mira Sorvino is, aki Farrow legutóbbi, a Los Angeles Times-nak elküldött decemberi vádiratára hivatkozva jelentette ki, együtt érez Farrow-val, és már bánja, hogy együtt dolgozott Woody Allennel. Holott Sorvino az Oscar-díját köszönheti a rendező 1995-ben bemutatott Hatalmas Aphrodité című filmjének.

– írta Sorvino a Huffington Postnak eljuttatott, Farrownak címzett bocsánatkérő levelében január 10-én.

A sor itt nem ért véget. Két nap múlva Rebecca Hall, a Vicky Cristina Barcelona (2008) színésznője fejezte ki sajnálatát.

A színésznő a legújabb Allen-filmben is szerepel, mint mondja, amikor kipattant a Weinstein-botrány, már forgatták A Rainy Day in New York-ot. Hall most a filmért kapott gázsiját átutalja a Time's Up nőjogi kezdeményezés számlájára.


Kisvártatva hasonló bejelentést tett A Rainy Day in New York férfi főszereplője, a 22 éves Timothée Chalamet is.

Timothée Chalamet (@tchalamet) által megosztott bejegyzés,

Közben a Time's Up több neves aláírója is kampányt indított, mondván lejárt Woody Allen ideje, és elérkezett Dylan Farrow ideje.

A CBS Sunday Morning című műsorában Oprah Winfrey olyan sztárokkal beszélgetett, mint Natalie Portman és Reese Witherspoon, akik egyöntetűen azt üzenték, hogy fel kell venni a harcot az olyan ragadozók ellen, mint Woody Allen.

– mondta a műsorban Portman.

Igaz, közben van, aki Woody Allen védelmére siet. Alec Baldwin háromszor is dolgozott a rendezővel, és úgy véli, az ellene indított kampány elszomorító és tisztességtelen. Twitter-üzenetében Baldwin kitér arra, hogy két államban is foglalkoztak Allen-ügyével és nem marasztalták el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!