Káel Csaba: óriási beruházással segíti a kormány a magyar filmprodukciókat

Káel Csaba a Művészetek Palotája vezérigazgatója
Vágólapra másolva!
A kormány Gazdaságvédelmi Akcióterve keretében megvalósuló fóti stúdiókomplexum átfogó fejlesztésének kiemelt célja, hogy a külföldiek mellett a hazai gyártású filmprodukciókat is segítse. Erről a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszélt hétfőn reggel.
Vágólapra másolva!

A fóti stúdiókomplexum fejlesztéséről Káel Csaba a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt.

- mondta a rádiónak telefonon nyilatkozó kormánybiztos a Nemzeti Filmintézetnek a kormány Gazdaságvédelmi Akcióterve keretében megvalósuló beruházásáról,

ami minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztése Magyarországon.

Káel Csaba kifejtette, a 23 hektár területű fóti stúdiókomplexumban jó ideje tradicionálisan jelen van a filmgyártás, közkedvelt a középkori város és a második világháborús barakk díszlete, és itt található Európa legnagyobb kültéri medencéje, amelyet a Szárnyas fejvadász 2049 vagy a Terminátor: Sötét végzet forgatásánál is használtak.

- fogalmazott a kormánybiztos.

Megjegyezte, hogy egy három évvel ezelőtti kormánydöntés alapján a nálunk elköltött pénz után 30 százalékos adóvisszatérítést kapnak a Magyarországon forgató produkciók. Káel Csaba a komoly hazai szakembergárda meglétét is kiemelte, amelyet a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzetben is meg kell védeni.

Az NFI folyamatos és új pályázatokat írt ki, hogy munkát biztosítson a mozgóképipar szereplőinek. Átütemezte azon gyártás-előkészítések, forgatások és szakmai rendezvények finanszírozását, amelyeknek korábban már megítéltek támogatást. Kezdeményezte továbbá a Filmipari Segélyalap létrehozását, és 50 millió forintot ajánlott fel a munka nélkül maradt filmesek rendkívüli megsegítésére. Káel Csaba hozzáfűzte: már közel hétszázan jelentkeztek a segélyalapot működtető Magyar Filmakadémiánál.