25 éve mutatták be a Casinó-t, ami annak idején világhírű kasszasiker lett, külön bejáratú paródiája is készült (Maffia!), viszont furcsamód alul is értékelték: a kritikusok - már amennyiben kritikusok véleménye érdekes egy remekműnél - önismétlést kiáltottak Martin Scorsese, Robert De Niro és Joe Pesci korábbi sikerei (Dühöngő bika, Nagymenők) alapján, és az Oscar-díjak és jelölések is elmaradoztak (hogy aztán Scorsese A tégla remake-je alkalmával kapjon meg egy kvázi életmű-Oscart). Mai szemmel nézve a Casino kompromisszummentes remekmű, aminek alkotóit inkább az amerikai történelem egy izgalmas és véres szelete, semmint a gengszterfilm műfaja érdekelte.

Már-már sokkoló újranézni a Casinó-t: ma leginkább a 2008-as gazdasági világválság kulisszatitkait humoros formában feltáró, 2015-ös A nagy dobás juthat eszünkbe róla, ami nem is igazán vígjáték vagy dráma, hanem inkább egy dokumentumfilm A-kategóriás színészekkel. A Casino ugyan a filmtörténet egyik leghatásosabb flash forwardjával nyit (Robert De Niro főhőse, Sam "Ász" Rothstein felrobbantásával), ezt követően dramatizált jelenetek sorozata, azaz a hagyományos filmes történetmesélés helyett Scorsese fesztelenül bő hangalámondásos narrációval vázolja fel hősei, illetve az olasz-amerikai maffia és Las Vegas a hetvenes években összefonódó történetét.

Martin Scorsese és Robert De Niro a forgatásonForrás: Phillip Caruso

Talán nincs még egy film, amiben ennyi a szöveg (amihez persze hozzáad a film majdnem háromórás hossza is), és arra se nagyon látni példát, hogy egy film három narrátort használjon: Rothstein főhősével szinte párbeszédbe elegyedik, felesel Pesci karaktere, Nicky Santoro, sőt egyetlen jelenet erejéig csatlakozik egy mellékfigura, Frank Marino (Frank Vincent) is. Ász látszólag posztumusz narrátorként beszéli végig a filmet, a gyanútlanul narráló Santorót láthatóan meglepi és félbeszakítja saját agyonverése, Marino pedig a jelenetet kimerevítve számol be arról, mit gondolt akkor és ott, mintha csak a DVD audiokommentárjában beszélne. A szövegek nemcsak bravúrosak, de autentikusságban, profanitásban és szlenghasználatban is egészen különlegesek. 

Joe Pesci és Frank Vincent a filmbenForrás: AFP

Egyfajta memoárfilmet látunk, pedig ezúttal - ellentétben a Dühöngő biká-val - nem memoár a film alapja, hanem az egykori maffiaspecialista újságíró, Nicholas Pileggi (egyben a film forgatókönyvírója és a Nagymenők szerzője) Casino: Love and Honor in Las Vegas című tényregénye, amihez képest természetesen megváltoztatták a kulcsfigurák nevét, így lett Frank Rosenthalból Sam Rothstein, Anthony Spilotróból Nicky Santoro, Geri McGee-ből pedig Ginger McKenna. Scorsese öntörvényűsége ráadásul nemcsak a történetmesélés, de az ahhoz tökéletesen találó stílus terén is megmutatkozik, elég mozgalmas kameramunkájára és vágására, valamint a korabeli slágerek klipszerű használatára gondolni. 

Robert de NiroForrás: Collection Christophel via AFP/universal/Universal

A hosszas bevezető szakasz után csak kifejlődik persze a drámai konfliktus Ász és Nicky Santoro, valamint Ász és felesége, Ginger (Sharon Stone Golden Globe-díjas és Oscar-jelölt alakításában) között. Egyik szál sem egészen szokványos a gengszterfilm zsánerében. Nicky Santoro mint mellékszereplő egyfelől klasszikus gengszterhős: erőszakos, domináns, forrófejű, egy veszett vadállat, aki ugyanolyan érintetlen szűzföldnek, kifosztásra váró Paradicsomnak látja Las Vegast, mint Tony Montana Miamit Brian De Palma és Al Pacino mesterművében, A sebhelyesarcú-ban. Míg viszont a korábbi kegyetlen gyilkos, Tony Montana végül szinte morális győztesként bukik el (nem hajlandó felrobbantani egy autót, amivel megölne egy családot), Nicky Santoro elárulja a gyerekkori barátját, a klasszikus gengszter tehát immár antihős helyett másodhegedűs és antagonista. Egy kihalófélben lévő dinoszaurusz. 

Sharon StoneForrás: AFP

Robert De Niro összehasonlíthatatlanul visszafogottabb és fegyelmezettebb karaktere ezzel szemben - mint később Scorsesénél Jordan Belfort A Wall Street farkasá-ban - egyfajta legális gengszter, egy modern gengszter, az olasz-amerikai maffia aranytojást tojó tyúkja, akiről Nicky Santoro azt mondja, hogy "annyira komolyan vette a fogadást, hogy szerintem sosem élvezte", és aki élete legnagyobb kockázatát vállalta, amikor összeházasodott Ginger femme fatale-jával. (Ami a színészeket illeti, De Niro és Pesci szinte szerepet cseréltek a Dühöngő bika után, ahol előbbi volt az agresszor). Scorsese a klasszikus gengszterrel együtt közben eltemeti a 70-es évek maffiakézben lévő Las Vegasát is, amit egyfajta Vadnyugatként ábrázol, a bűn legális oázisaként a sivatagban, ami "elmossa a bűneidet, mint egy erkölcsi autómosó". Aztán a nyolcvanas évekre lebontották a régi kaszinókat, többé nem bízták maffiózókra a vezetésüket, és "Vegas olyanná vált, mint Disneyland". Hogy pedig Martin Scorsesét, Robert De Nirót és Joe Pescit mennyire megszállottan érdekelte a kor amerikai történelme, arról tavalyi mesterművük, Az ír is sokat elmond: Jimmy Hoffa eltűnésén keresztül a Teamsters szakszervezetet (tőlük van a pénz Ász kaszinójára) átszövő maffiabefolyást tárják fel benne.