A Wonder Woman az egyik legjobban sikerült DCU film lett, s a folytatás is ígéretesnek tűnt a 80-as évekbe történő kiruccanással. Bár a magyar mozikba csak január végén érkezik, az amerikai (korlátozott) színházi forgalmazással párhuzamosan a nagyközönség már online is megtekinthette a Wonder Woman 1984-et, mely sajnos nem ér fel elődjéhez.

Diana Prince (Gal Gadot) csendben éli életét, civilként antik tárgyakkal foglalkozik, illetve szuperhősként igyekszik óvni az embereket. Egy furcsa ásvány jut a cége birtokába, melyről kiderül, hogy képes teljesíteni a kívánságokat. A tárgyra egy olajmágnás is pályázik, és uralma alá hajtaná vele a világot. 

Wonder Woman 1984Forrás: Warner Bros.

Wonder Woman 1984 papíron sikerre volt ítélve. Adott a mozivásznon egy viszonylag frissen debütált hősnő, aki megfelel a mai trendeknek, ráadásul értő kezekben bárkit képes elszórakoztatni már egy közepes sztorival is. Számos film és sorozat megidézi a 80-as évek világát, mi nézők pedig szeretjük a retrót. Patty Jankins művében ezt az első harmad plázás jelenetével és néhány ruhadarabbal letudják, pedig bőven lehetett volna erőteljesebb hangulatfokozó a korszellem ábrázolása. A kötelező beköszönés után az expozíció kifejezetten hosszú, kevés a tényleges történés. Mégis ebben a szakaszban működik legjobban a film. Kreatív módon hozták vissza a címszereplő szerelmét, de barátja, Barbara (Kristen Wiig) fokozatos átalakulása nemkülönben hatásos, valamint a gonosz ténykedése is tartogat kellemes pillanatokat. Kár, hogy ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy lesz egyre blődebb és érdektelenebb a film.

Wonder Woman 1984Forrás: Warner Bros.

Rengeteg a következetlen, logikátlan dolog, a kívánságok szabályrendszerétől kezdve, Diana véletlenszerűen beemelt új képességein át, egészen a röhejesen naiv fináléig. Akciójelenetekből vajmi keveset látunk, ráadásul ezek is inkább kínosak, mintsem intenzívek. A CGI helyenként leesik a képernyőről annyira műanyagnak hat, de a szuperhős emberfeletti képességei, mint a futás sebessége vagy a lasszóhasználat nemkülönben kifogásolhatóak. Nem mint jelenség, sokkal inkább, a vizuális megjelenés. Sokszor volt olyan érzésem, hogy Jankins leforgatta az első blikkre jónak tűnő jeleneteket, de cseppet sem gondolt bele, hogy ezeket épkézláb formába kéne önteni. A már említett zárás erre a legjobb példa, mely üzenetként dicsérendő, remek iránymutatás a világnak, de a dolgok egyszerűen nem így működnek. A megoldás, ebben a formában teljesen bagatell, olyan mintha egy méregdrága, bájos matinét néznénk tíz év alattiaknak, ami a maga módján kedves és aranyos, de ha komolyan kell venni, inkább legyintünk rá, rosszabb esetben kinevetjük. Kár érte, mert az egyébként indokolatlanul hosszú, két és fél órás játékidő ellenére a film nézeti magát, de borzasztóan kevés, amit nyújtani tud.

Gal Gadot továbbra sem túl jó színésznő, ellenben még mindig elképesztően gyönyörű és jól áll neki ez a szerep. Chris Pine üde színfolt, Kristen Wiig ennél jóval többre hivatott, Pedro Pascal pedig a ripacskodása ellenére is lopja a show-t. Igaz nem volt túl nehéz dolga, mert a többi tényező elég élettelen és itt nem csak a színészekre gondolok. A következetlenségek, logikátlanságok, a gagyiba hajló akciók kis túlzással tönkrevágják az élményt, holott az alapanyagban bőven lett volna potenciál. A Wonder Woman 1984 sokkal jobban működne múltidéző kalandfilmként, mintsem grandiózus szuperhős produkcióként, ez persze hiú ábránd, viszont így be kell érnünk a gyenge közepes végeredménnyel.