40 éve kapott Oscar-díjat Rofusz Ferenc

Rófusz Ferenc, rajzfilmrendező
Vágólapra másolva!
40 éve kapott Oscar-díjat Rofusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmje.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hollywood Tanács közleménye szerint

1981. március 31-én filmtörténeti eseményre került sor, amikor az 53. Oscar-gálán Rofusz Ferenc A légy című alkotása kapta meg a filmművészet legmagasabb elismerését, az Oscar-díjat a legjobb animációs rövidfilm kategóriában.

Ezzel első alkalommal történt meg az, hogy egy Magyarországon alkotó, magyar filmművész Oscar-díjat kapott.

A Magyar Hollywood Tanács rövid, ünnepi megemlékező filmet készített a 40. évfordulóról, amelyben Bokor Balázs, a Tanács elnöke és Csupó Gábor, az USA-ban élő többszörös Emmy-díjas producer, rendező, a világhírű hollywoodi Klasky-Csupó animációs stúdió társalapítója üdvözli Rofusz 40 éves sikerét.

Bokor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy

A Magyar Hollywood Tanács örömmel veszi, hogy Rofusz Ferenc a Tanács munkájában, küldetésében személyesen is részt vesz.