Díjat kapott Tokióban a Hadik-film alkotóinak 1848/49-es tévéfilmje

Vágólapra másolva!
Szikora János koncepciós perbe fogott papokról szóló tévéfilmje, az 1848-49-es szabadságharc leverését követően játszódó Ítélet és kegyelem nyert díjat egy japán filmfesztiválon.
Vágólapra másolva!

A Tokyo International Monthly Film Festival legjobb játékfilmnek járó díját kapta meg Szikora János (a Hadik, a leghuszárabb huszár rendezője) történelmi tévéfilmje. A Nemzeti Filmintézet színházak és filmesek együttmüködését célzó pályázatának keretében létrejött alkotás az 1848-as szabadságharc leverésének egy kevésbé közismert epizódját örökíti meg. A filmben Gáspár Sándor és Imre Krisztián falusi lelkészeket alakítanak, akiket az osztrák katonák letartóztatnak, majd koncepciós perben elítélnek a forradalmárok segítésének vádjával.

A film Sobor Antal Perelj, Uram! című regényéből, és az ugyanezzel címmel, a Vörösmarty Színházban bemutatott színdarabból készült, rendezője Szikora János, operatőre Jancsó Nyika, producere Dr. Nagy Endre.