Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

Káel Csaba: Komoly felelősségünk van a Lumiére-galaxis alakításában

Vágólapra másolva!
A magyar filmipar új stratégiáiról és a Magyar Mozgókép Fesztivál, a MOZ.GO sikereiről beszélgettünk Káel Csaba filmügyi kormánybiztossal.
Vágólapra másolva!

Szerda este az eső és a hideg ellenére tele volt a História Kert a Magyar Mozgókép Fesztivál, a MOZ.GO megnyitóján...

Igen, ha nem szabadtéri program lenne, azt mondhatnánk: telt házzal startoltunk. Persze jobban örültünk volna kicsivel nyáriasabb, barátságosabb időjárásnak, de most már sokadik éve az a tapasztalatunk, hogy a magyar mozgókép fesztiváljának programjaira nagy az érdeklődés, nem csak Veszprémben, de Balatonfüreden és Balatonalmádiban is, legyen szó impozáns színházteremről vagy strandmoziról. Persze a balatoni környezet önmagában vonzó, és ilyenkor olyanok is beülnek egy jó magyar filmre, akik nem feltétlenül járnak moziba.

Ugyanakkor a MOZ.GO nem csak az éves magyar filmtermés fesztiválja, tágabb értelemben is promóciós lehetőség, nem kevésbé a szakma találkozója, itt érdemes bemutatni a mozgókép-ágazat átfogó folyamatait, stratégiáit, strukturális irányait.

Idén, szinte kapcsolódva a magyar animáció születésének 110-ik évfordulójához egy új, az animáció fejlesztéséért indított cselekvési programot ismertettek. Mi ennek a magyar animációs stratégiának a lényege?

A Nemzeti Filmintézet a hazai animáció főbb szereplőivel szoros együttműködésben azzal a céllal dolgozta ki az animációs cselekvési programot, hogy az animáció a teljes mozgókép ágazatban a megfelelő módon szerepeljen, beleértve az új technológiák felhasználási lehetőségeit, a tartalmak gyártási és forgalmazási támogatását, a szakember-képzést és tehetséggondozást, az animációs nemzeti örökség digitalizációs megőrzését. 

A könyvnyomtatásra és olvasásra épülő kulturális világot, a Gutenberg-galaxist beelőzte egy új, mozgóképes univerzum, ennek a digitális verziójában éljük mindennapjainkat. A névadás analógiáját követve logikus lenne a mozgókép feltalálóiról, a Lumiére fivérekről elnevezni korunkat.

Persze ők 1895-ben még nem láthatták előre, hogy a 21. században a találmányuk olyannyira a mindennapok részévé válik, hogy az emberek az információ jelentős részét mozgóképeken keresztül szerzik. Nekünk viszont komoly felelősségünk van, mert ahogy az olvasáshoz kell irodalmat, nyelvtant és történelmet tanulni, úgy a mozgókép értelmezésében is el kell mélyíteni a tudásunkat.

Már csak azért is, hogy a következő generációk minél pontosabban tudják értelmezni a mozgóképet és annak örökségét is.

Ez a kitérő úgy kapcsolódik az animációs cselekvési programhoz, hogy a Lumiére-galaxis részeként az animáció ma már nem csak művészeti ágként értelmezhető, hanem a szórakoztatóipar mellett a tömegkommunikáció, az oktatás és a tudományos élet megkerülhetetlen megjelenítő eszközévé lépett elő. Óriási a tartalomigény, hatalmasak a kulturális és piaci lehetőségek, amelyhez minden szempontból erősíteni kell a strukturális hátteret, az iparági ökoszisztémát.

Az animációs cselekvési program eredményei mikor lesznek láthatók – például valamelyik MOZ.GO-n?

Rövid- és hosszútávú elemeket egyaránt tartalmaz a stratégia, a fő pilléreket határoztuk meg, most kezdődik a kidolgozás a szakmával együttműködve. Ha a filmalkotások szempontjából nézzük, akkor eleve fontos leszögezni, hogy egy animációs film elkészítése hosszú éveket vesz igénybe. A magyar animációs film felfelé ívelő szakaszban van, ennek illusztrálására csak az egész estés animációkból három film szerepel a MOZ.GO idei programjában, a Kék Pelikan, a Kojot négy lelke és a cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a varázsfény, de a rövidfilmekkel együtt 10 animációs filmet mutatunk be idén a fesztiválon. 

A koprodukció és a nemzetközi produkciók magas szakmai színvonalon való fogadása és kiszolgálása is a magyar mozgókép ágazat stratégiájának része, és itt számokban és művészi elismerésekben is bőven tudunk mit felmutatni, elég a friss magyar Oscar-díjas Szegény párákra gondolni vagy az Oscar-díjas Michel Hazanavicius új animációs mozifilmjére (La Plus Précieuse des marchandises - a szerk.), mely Cannes-ban volt versenyfilm és a Kecskemétfilm Stúdió részvételével készült Magyarországon. 

Ami jelentős fejlesztést igényel párhuzamosan, az a disztribúció: az ebből befolyó bevételek nélkül nem tud az ágazat előbbre lépni.

Most eljutottunk az állami szerepvállalás egy bizonyos felső határáig. A 30 százalékos adó-visszatérítéssel eleve komoly támogatást nyújt az állam minden produkciónak, a magánszektor, a produceri felelősségvállalás nagyobb hangsúlyt kell kapjon, úgy kell tervezni és végiggondolni a produkciókat, hogy az illeszkedjen egy gazdasági vagy művészi, kulturális célhoz. Ebből a szempontból mindegy, hogy fesztiválra vagy a piacnak készül a film: legyen reális a vállalása és vegye komolyan, valósítsa meg.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Mozgókép Fesztiválon
Fotó: NFI / Pesthy Márton  

A disztribúciós stratégia mekkora szerepet szán a nemzetközi forgalmazásnak?

Szeretnénk egy olyan forgalmazási hálózatot felépíteni, ami akár európai szintre is kiterjed. Az uniós elnökség kapcsán próbálunk ennek nemzetközi szinten is hangot adni, azzal a felszólítással, hogy juttassuk el egymáshoz a filmjeinket, legyen EU-szinten legalább olyan könnyen bejárható a Lumiére-galaxis, amennyire könnyen elérhetők például az amerikai filmek.

Ez egyúttal az is jelenti, hogy lesz európai merítés a MOZ.GÓ-n, adott esetben nemzetközi jelleget ölt a fesztivál?

Régi álmunk, hogy legyen Budapesten egy nemzetközi filmfesztivál és filmmarket, dolgozunk rajta. A MOZ.GO alapvetően a magyar film éves termését és a stratégiai fejlesztések állapotát mutatja be. Jót tesz neki a nemzetközi figyelem, amit például a koprodukciós alkotások miatt meg is kap, de a célja az, hogy a magyar mozgókép-ágazatot jelenítse meg, teljes egészében. Szakmai találkozó és a változatos helyszínekkel, az alkotók jelenlétével egy nyitás is azok felé, akiket nem érünk el a megszokott forgalmazási csatornákon.

(Nyitókép: Káel Csaba, filmügyi kormánybiztos a MOZ.GO fesztiválon. Fotó: NFI / Pesthy Márton)

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről