A tavalyi év harmadik legjövedelmezőbb japán filmjének bizonyult a Godzilla Minus One, amely 12 millió dolláros költségvetéssel készült, cserében viszont már 116 millió dollárt bevételt hozott világszerte. Japánban is ébredezik viszont a woke: ott sem nem lehet semmi elég jó, ha egyszer nacionalista hírét keltik. Márpedig ezt a filmet a baloldali japán kritikusok jobboldali veszély forrásaként határozták meg.
Ígéretes alkotásról van szó, amelyről szólva az egyik leginkább markáns dicsérettel az a Gareth Edwards állt elő, aki a 2014-es filmjével elhozta Hollywoodba Godzillát. A Cinema Today-nek nyilatkozva ő ugyanis azt mondta: a filmet szerinte minden idők legjobb Godzilla-filmjei között kell emlegetni. Ő a cikkben amúgy azt is elismerte, hogy egész idő alatt féltékeny volt, amíg a filmet nézte. Christopher Nolan pedig azzal méltatta a filmet, hogy nem tud jobb rendezőt elképzelni, mint aki választ adhatna az Oppenheimerre, mint Yamazaki.
Senki sem lehet próféta a saját hazájában – mondják a magyarok, de minden jel szerint ez Japánban sincs másként. Egy Tokióban élő amerikai filmkritikus, Mark Schilling ugyanis arra lett figyelmes, hogy a japán filmkritikusok a The Eternal Zero (2013) című háborús drámája óta kórusban szidják Takashi Yamazaki filmjeit, nyilván azért – tette hozzá – mert mind baloldaliak. Mindez persze a Godzilla Minus One esetében is így volt, nem függetlenül attól, hogy Yamazaki úgy döntött, hogy – ha már egyszer rajong a hadtörténelemért – erőteljes figyelemben részesíti a korabeli japán haditechnika csúcsgépeit.
Tény és való: Yamazaki világában látványos erővel vannak jelen a hadirepülők – csakúgy a kamikazék alá adott Mitsubishi A6M Zero, amivel a film elején a főhős, Kōichi Shikishima (Ryunosuke Kamiki) leszáll Odo-szigetén, mint az a Kyushu J7W Shinden elfogó vadászgép, amivel ugyanő a végső, mindent eldöntő harcba indul Godzilla ellen.
A film forgatókönyvén az is jól mutatja a japán eredetet, hogy nagyon jól tűri az irracionalitást. Egy európai filmben nyilván sokszorosan meg kellene magyarázni, hogy Godzilla miért képes arra az eszméletlenül ijesztő és látványos átalakulásra, hogy a hátán sorban kipattanó hegyes, csonttüskés páncéldarabkák minek köszönhetik a hirtelen őket átjáró kékes fényüket. Japánból nézve ez nyilván úgy jó, ahogyan van: nem kell magyarázni a jelenséget, bőven elég az is, ha épp elég rettenetes.
A film tényleg jól tud játszani az idegszálainkon, ezzel nincs is hiba. A főhős által átélt érzelmi hullámvasút felkavaró, a Shikishima élete párjának választott, de szerelmével megajándékozni nem mert Norikóval a film legjobb jeleneteiben tökéletes a kémia.
Továbbá jól működik Shikishima és az Odo-szigetéről elvergődő másik túlélő, Sōsaku Tachibana (Munetaka Aoki) közt a sok viszontagságon átjutó bajtársiasság dinamikája is.
A film végén pedig – militáns jelleg ide vagy oda – igenis felemelő a korábbi japán haditengerészek civil önkéntesként végrehajtott akciójának izgalmas dramaturgiája, amely hangulatában annak ellenére is kimunkált tud lenni, hogy koncepciójában számos ponton bizarr jelleget ölt.
A Godzilla Minus One a Godzilla-franchise 37. filmje, s ezen belül ez a mű a filmet gyártó Toho Studios 33. Godzilla-filmje. Ezeket a számokat látva nem lehet meglepetés, hogy Takashi Yamazaki filmje utolsó képsoraiban a horrorfilmek ismert végjátékába torkollik. A tengerbe alásüllyedő, halottnak hitt szörny egyik testrészét hirtelen átjárja az ismerősen delejes kék fény. Nincs menekvés.
Shikishima poszttraumás stressze így még nem érhet véget. A balos filmkritikusoknak pedig még mindig van mitől rettegniük. A vesztes japán hadigépezet nem múló dicsőségű alkotásai talán még most sem zárták le a múltban a maguk bevetéseit.