Julia Roberts végre azt ehet, amit csak akar

Vágólapra másolva!
Az Ízek, imák, szerelmek című Julia Roberts-filmhez készült, magyar feliratos kisfilmből kiderül, hogy az alkotók imádnak enni: Ryan Murphy rendező rögtön elpanaszolja, hogy négy és fél kilót szedett fel a forgatás olaszországi etapja alatt, mert egész nap ettek a forgatás közben, majd a munkanap végén elmentek együtt étterembe, és folytatták tovább az evést.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dRaBwqAOpNVyjOsS Azért persze szó esik az indiai és az indonéziai forgatásról is, hiszen a film főhősnője (Roberts) ebbe a három országba látogat el hosszúra nyúló útkeresős kalandozása alatt. Roberts a klip vége felé meglepő józansággal és őszinteséggel kijelenti, hogy önmagunk megismerésének nem feltétlenül az a legjobb útja, amit figurája követ a filmben, mert az utazgatás elterelheti az ember figyelmét az igazán fontos kérdésekről, és amúgy sem mindenki engedheti meg magának.Az Ízek, imák, szerelmek október 14-én kerül a magyar mozikba.
Vágólapra másolva!