Ryan Gosling úgy vinnyog, hogy azon muszáj nevetni

Rendes fickók
Rendes fickók
Vágólapra másolva!
Már a Rendes fickók (The Nice Guys) első előzetesét is széles vigyorral az arcomon néztem végig, és ugyanez volt a reakcióm a most kiadott, második trailerre is. Shane Black legutóbb a Vasember 3-at jegyezte, de ő a Halálos fegyver forgatókönyvírója, valamint a Durr, durr és csók író-rendezője is, és most visszatért ahhoz, amihez a legjobban ért: összeeresztett két fickót, akiknek nem éppen súrlódásmentes a kapcsolatuk, és ennek tetejébe még egy szerteágazó bűnügybe is belekeverednek. Az új előzetesben Russell Crowe először üt, és csak aztán kérdez, Ryan Goslingnak pedig kezdetben nagy az arca, de aztán már a sírás környékezi, és fülsértő, vinnyogó hang tör elő belőle. A diszkókorszak hajnalán járunk Los Angelesben, és egy magánnyomozó és egy verőember áll össze, hogy egy befolyásos hivatalnok lányát előkerítsék. Hamarosan már azon csodálkoznak, hogy mindenki meghal, akinek köze van az ügyhöz, illetve valamilyen drogot is elfogyaszthattak, mert egy velük utazó óriáslégytől pánikolnak be. Ryan Gosling és Russell Crowe a Rendes fickók című filmbenForrás: Freeman Filmmiddleoff680478 Crowe és Gosling párosítása legalább olyan ihletettnek tűnik, mint Val Kilmer és Robert Downey Jr. összeeresztése a Durr, durr és csók-ban, és még az sem tűnik lehetetlennek, hogy egy lapon emlegetjük majd őket Mel Gibsonnal és Danny Gloverrel. A Rendes fickók-ban szerepel még Kim Basinger, az elrabolt lányt pedig Margaret Qualley alakítja. Shane Black akcióvígjátékát május 26-tól lehet megnézni a magyar mozikban. A Rendes fickók moziplakátjaForrás: Freeman Filmmiddleon10121500 Melyik a legjobb Ryan Gosling?http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20130521-melyik-a-legjobb-ryan-gosling-drive-szerelmunk-lapjai-blue.htmlRyan Gosling mindjárt nagyon menő lesz meginthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150417-ryan-gosling-hamarosan-visszaveszi-a-tronjat-szarnyas-fejvadasz-2-the-nice-guys-the-big-short.htmlBudapesten forog a Szárnyas fejvadász 2, jön Harrison Ford és Ryan Goslinghttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151127-budapesten-forgatjak-a-szarnyas-fejvadasz-2-t-ridley-scott-denis-villeneuve-ryan-gosling-roger.html
Vágólapra másolva!