Ennyire nem várt még magyar filmet a világ

Gyovai Zoltán, Jakab Juli és Nemes Jeles László az Iris pilotjának forgatásán
Vágólapra másolva!
Az Oscar-díjas Saul fia letaglózó egyedisége után nem csoda, ha mindenki szeme Nemes Jeles Lászlón csüng: mivel áll elő legközelebb? A fiatal magyar rendező nem sokat árul el készülő második filmjéről, de mi utánajártunk annak, mi az, amit a Sunset című, századelőn játszódó krimiről jelenleg tudni lehet. Női szemszögű krimi, lenyűgöző maffiafilm, Európa sorsát megidéző thriller? Egyik lehetőség izgalmasabb, mint a másik. A sztori még íródik, a film jövőre forog, és legkorábban két év múlva láthatjuk, de egy biztos: Nemes Jeles László megint olyat fog mutatni, amilyet még nem láttunk eddig.
Vágólapra másolva!

Lépésről lépésre halad előre, a megvalósulás felé Nemes Jeles László második nagyjátékfilmje. A Sunset hatvanötmillió forintot kapott idén gyártás előkészítésére a Filmalaptól, kitartóan keresik hozzá a szereplőket, az Oscar-díjas Saul fia rendezője pedig nemrég a Screen Dailynek árult el izgalmas, új információkat az első világháborút megelőző időszakban játszódó thrillerről.

Nemes Jeles László a Saul fia forgatásán Fotó: Kallos Bea - MTI

A Sunset előreláthatólag 2017 tavaszán forog majd, de ha kicsit máshogy alakulnak a dolgok, már a bemutatóján is túl lennénk: Nemes Jeles eredetileg ezt a tervét akarta első nagyjátékfilmjeként megcsinálni.

Volt egyszer egy sorozatgyilkos

2012-ben az akkor még Iris címen futó filmterv elnyerte a torinói filmfesztivál Script&Pitch elnevezésű rangos filmtervfejlesztő fórum díját. Akkoriban 2014-re ígérték a film megvalósulását, és így foglalták össze a történetét: „az első világháború küszöbén álló Monarchiában játszódik, és egy fiatal nő történetét meséli el, aki beleszeret egy sorozatgyilkosba” (részletest szinopszist ennek a dokumentumnak a 25. oldalán lehet olvasni).

A szakmai fórum kedvéért egy teljesen profi kiállítású ízelítőt (ún. pilotfilmet) is leforgatott Nemes Jeles az Iris-hez, amit a Fehér Isten operatőre, Rév Marcell fényképezett. Ebben a hat és fél perces kisfilmben Sztarenki Dóra játszotta a címszereplő fiatal lányt, de feltűnt benne a Saul fiá-ban is látott Jakab Juli és Kenyeres Bálint, illetve Kertész Péter, akit legtöbben a Szomszédok című tévésorozatból ismerhetnek (Vágási Judit tanárkollégáját, Bujákit alakította).

Sztarenki Dóra az Iris pilotjának forgatásán Fotó: Balázs István Balázs

Az Iris ízelítőjének szánt kisfilmben - ami soha nem került fel a netre, de nekünk volt szerencsénk megnézni - nyoma sincs a Saul fia szubjektív nézőpontú, hosszan kitartott beállításainak. Egy sötét szobában vallatja a rendőrség Irist, aki valószínűleg a tudtán kívül egy körözött személyt rejtegetett. A Sztarenki dactól és félelemtől átszellemült arcára koncentráló, feszültségteljes jelenet nem fest hízelgő képet a Monarchia rendőrségéről. Nem mutatja, de erőteljesen sugallja, hogy a lelki terrortól, illetve a testi fenyítéstől sem riadtak vissza vallatáskor a nyomozók.

Iris helyett Sunset

A torinói filmfesztivállal később is kapcsolatban maradt Nemes Jeles László. Tavaly novemberben, a Saul fia őszi fesztiválturnéja közepén is szakított arra időt, hogy alkotótársaival, Matthieu Taponier-vel és Clara Royerrel, illetve Sipos Gábor producerrel ismét elmenjen az olasz városba, és a TorinoFilmLab nevű rendezvényen prezentálja az akkor már Sunset-re átkeresztelt filmtervet.

A Sunset című filmtervhez készült hangulatkép Forrás: Laokoon Filmgroup

A rendező szűkszavúan szokott nyilatkozni a Sunset-ről, a TorinoFilmLab honlapján viszont részletesen leírták a film történetét, amiből mostanra nemcsak a sorozatgyilkosos szál tűnt el teljesen, hanem más, jelentős pontokon is változott. Voltaképpen csupán annyi az egyezés a 2012-es és a tavalyi filmterv között, hogy mindkettő Budapesten játszódik az 1910-es években, és mindkettőnek egy Iris nevű fiatal lány a főszereplője.

Miről fog szólni a Sunset?

A Sunset főszereplője, a huszonegy éves Iris varrónőnek tanult egy árvaházban. Budapestre megy azzal a tervvel, hogy amint csak lehet, továbbutazik New Yorkba. Ehhez elhunyt szülei egykori üzlettársa, Oszkár segítségét kéri, aki egy előkelő kalapboltot vezet a fővárosban. A férfi megígéri, hogy kifizeti Iris tengerentúli útját, és a másnap reggeli indulás előtt elszállásolja a lányt a bolt mögötti kis szobában.

Két budapesti varrónő 1911-ben Forrás: Fortepan

Az éjszaka közepén egy fenyegető külsejű férfi toppan be a helyiségbe, és egy Kálmán nevű illetőt keres. Iris számára hamar világossá válik, hogy Kálmán a saját bátyja, akinek addig a létezéséről sem tudott. A váratlan találkozás miatt elnapolja az óceánon való átkelést, és testvére után kezd kutatni. Egy mulatóban, alvilági figurák körében bukkan rá, aztán rendesen összekuszálódnak a szálak. Részletesebb szinopszis olvasható a torinói filmfesztivál honlapján, aki pedig teljesen el akarja magának rontani az élményt, az a Vimeón megnézheti az alkotók prezentációját, ahol szinte jelenetről jelenetre elmesélik a sztorit.

Iris felnövéstörténetén keresztül Európa huszadik századi sorsát akarja bemutatni a Sunset, arra a kérdésre keresve a választ, hogy miképpen történhetett meg, hogy az akkoriban legfejlettebbnek számító európai civilizáció saját maga idézte elő a bukását.

Nem kerülhetne fel a képeslapokra

A TorinoFilmLab honlapján közzétett koncepció szerint a Sunset-ben - a Saul fiá-hoz hasonlóan - közelről követi majd a kamera a főszereplőt, így kerülve el a rendszerint távolságtartó, leíró természetű történelmi drámák buktatóit, és Irisszel együtt intimebb módon, benyomások alapján fedezhetjük majd fel a város különböző arcait.

Budapest látképe a Gellérthegyről 1910-ben Forrás: Fortepan

Nemes Jeles nem egy képeslapszerű Budapestet szeretne megteremteni, hanem azt akarja elérni, hogy a helyszínek élethűnek hassanak, és el lehessen merülni a korabeli állapotokat tükröző, impresszionista és expresszionista stílusjegyeket egyaránt magukon hordozó képekben.

A képi világot a világosság és a sötétség ütköztetése fogja jellemezni, két, egymással konfliktusba került univerzumot épít fel a film: a kalapbolt nappali és a mulató éjszakai forgatagát. A kevesebb több elvét követi majd a 35 mm-es filmre felvett, szélesvásznú Sunset, így egy viszonylag alacsonyabb költségvetéssel is izgalmas látványvilágot ígérnek az alkotók.

Ez lehet a Budapest bandái

A film büdzséje négymillió euró, vagyis 1,24 milliárd forint, ami nemzetközi szinten alacsonynak, egy magyar film esetében viszont magasnak számít, de ha hozzávesszük, hogy kosztümös krimit forgatnak belőle, és az 1910-es állapotokat kell előállítani a budapesti helyszíneken, máris érthetővé válik, mire megy majd el ez a pénz.

Jégpálya a Városligeti-tavon 1911-ben Forrás: Fortepan

A torinói prezentáció arra is kitért, hogy ki lehet majd a Sunset célközönsége: a női nézőket a főszereplő katartikus, árulással bonyolított családtörténete vonzhatja majd be a mozikba, míg a férfiaknak „a feszes cselekmény, az ügyesen megkomponált erőszakos jelenetek és Iris testvére köré csoportosuló titokzatos társaság” keltheti fel a figyelmét.

Az utóbbi csoport jellemzését a New York bandái című Scorsese-filmre tett utalással intézi el az ismertető szöveg, és ez máris beindította a fantáziámat: tényleg rendkívüli élmény lenne egy fiatal és naiv lány szemszögéből, ráadásul testközelből azt látni, hogy Budapest macskaköves utcáin, lepukkant negyedeiben egy megvadult utcai banda tör-zúz.

Hol tart most a film?

A február végi Oscar-gála után Nemes Jeles László elvonult Clara Royer és Matthieu Taponier társ-forgatókönyvírókkal Prágába, ahol napi tíz órában foglalkoztak a Sunset-tel, az elejétől a végéig kivesézték a jeleneteket, és egy új treatmentet (történetvázlat) írtak hozzá. A rendező jelenleg Párizsban írja a forgatókönyv végleges változatát, majd tíz napra kénytelen lesz megszakítani a munkát, ugyanis szerdától a cannes-i filmfesztiválon a zsűri tagja lesz, azután Budapesten fejezi be a könyvet. Tehát minden esély megvan rá, hogy a történet végső verziója eltér majd a tavaly Torinóban prezentált változattól.

Clara Royer és Marcin Czarnik a Saul fia forgatásán Forrás: Laokoon Filmgroup

Gyártási támogatásért ismét a Filmalaphoz fognak pályázni, a Saul fiá-hoz hasonlóan a Sunset-et is Sipos és Rajna cége, a Laokoon gyártja, és pár hete beszállt a projektbe koproducerként a francia Film Distribution nevű cég, ami a Saul fia nemzetközi mozijogainak az eladását intézte. Könnyen lehet, hogy az alkotók bevonnak majd még más partnereket is, hiszen a Saul fia elképesztő sikere után nagyon sokan érdeklődnek Nemes Jeles második filmje iránt.

Széles körű casting folyik már közel egy éve, de még nem dőlt el, kik játsszák a főbb szerepeket. A Saul fia casting directora, Zabezsinszkij Éva intézi a Sunset szereplőválogatását is, valószínűleg nemzetközi színészgárda lesz, és több nyelven fog megszólalni a film, ezzel is megidézve az első világháború előtti Budapest hangulatát.

Rajna Gábor, Sipos Gábor, Zabezsinszkij Éva, Nemes Jeles László, Clara Royer, Röhrig Géza és Molnár Levente a Saul fia sajtótájékoztatóján Budapesten, a Corvin moziban 2015. május 28-án Forrás: MTI/Kovács Tamás

A képi világ mellett a nyelvezete is egyedi lesz a Sunset-nek. Nemes Jeles ugyanis azt mondta, untatja, hogy „csak egy típusú nyelvezete van a magyar filmeknek”, ezért a párbeszédek szintjén is megidézi a Monarchia letűnt világát:

Most arra vágyunk, hogy hirtelen 2018 legyen

A budapesti forgatás 2017 tavaszán kezdődhet el, így optimista becslés szerint is leghamarabb két év múlva láthatjuk a Sunset-et - ideális esetben egy elsöprően sikeres cannes-i premier után. Nehéz lesz ilyen sokat várni erre a filmre, ugyanis minél többet tudunk meg róla, annál izgalmasabbnak tűnik.

Gyovai Zoltán, Jakab Juli és Nemes Jeles László az Iris pilotjának forgatásán Fotó: Balázs István Balázs

Visszautazhatunk a Monarchia időszakába, elmerülhetünk a korabeli Budapest forgatagában, ám az egyedi nézőpontnak hála, nem kell attól tartanunk, hogy egy képeskönyv szintjén ragad meg a film. A thriller műfaj szolgáltatja majd a feszültséget, a női felnövéstörténet a katarzist, és az egyéni sors még Európa huszadik századi történelmével is párhuzamba lesz állítva.

Papíron szenzációsnak tűnnek a Sunset célkitűzései, és a Saul fiá-ból már azt is tudjuk, hogy Nemes Jeles László a személyes vízióit rendkívül magas színvonalon tudja átültetni filmre.