Bruce Willis bosszúhadjárata durvább lesz, mint gondoltuk

Bruce Willis
Vágólapra másolva!
Márciusban robbant a hír, hogy Bruce Willis eljátssza Charles Bronson egyik ikonikus szerepét a Bosszúvágy remake-jében. A kopasz akciósztárhoz valóban illik az önbíráskodó mérnök alakja, de az, hogy egy újabb klasszikushoz nyúlnak hozzá, sokakban visszatetszést keltett. Akkoriban még a Big Bad Wolves izraeli rendezőpárosa tűnt befutónak a film elkészítésére, most viszont egy új nevet jelentettek be. Eli Roth színrelépésével máris tisztább képet kaptunk arról, milyen filmet is kaphatunk majd. Bruce Willis 2016. június 6-án New YorkbanForrás: AFPmiddleon30002000 A Big Bad Wolves rendezői sem ódzkódnak a brutalitástól, na de Roth szinte csak a horror műfaján belül tevékenykedett eddig, Tarantino ajánlását is bezsebelte, és filmjei az extrém erőszakábrázolásukkal tűntek ki a sűrű mezőnyből. A Motel-ben például válogatott kínzásokat mutatott premier plánban, a Zöld pokol-ban a beszédes című Cannibal Holocaust című olasz horrorklasszikust idézte meg. Legutóbbi filmjében, a Kopp-Kopp-ban két fiatal nő szadizta Keanu Reeves-t, de ebben a rendezésében már visszavett a vérontásból. Izgalmas kérdés tehát, hogy MGM és a Paramount stúdió égisze alatt készülő Bosszúvágy mennyire lesz brutális. Eli Roth a The Green Inferno című film forgatásánForrás: Collection Christophel/© Worldview entertainmentmiddleon20001333 Vélhetően Roth nem fog kibújni a bőréből, és ebben az alkotásában is lesz pár megdöbbentő haláleset. Durva filmet várunk, hiszen a bosszú a fő motívuma, illetve az eredeti sem fogta vissza magát. Az 1974-es Bosszúvágy-ban Charles Bronson egy traumatizált, felesége megölése és lánya megerőszakolása miatt bosszúra éhes mérnököt alakított, aki éjszaka New York utcáit járta, és bűnözőket lőtt le. A stúdiók fejesei amúgy már arról álmodoznak, hogy amennyiben sikeres lesz a remake, egy egész franchise-t építenek majd rá. Igazából a múltat akarják megismételni, Bronson Bosszúvágy-a ugyanis négy folytatást élt meg. Eli Roth: Hányféle módon tudnánk még embereket megölni?!http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20071112-eli-roth-hanyfele-modon-tudnank-meg-embereket-megolni-interju.htmlBruce Willis eljátssza, hogy ő Charles Bronsonhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160305-bruce-willis-eljatssza-hogy-o-charles-bronson-bossszuvagy-big-bad-wolves.htmlSzereztem egy géppisztolyt. Ha-ha-ha!http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150410-dragan-add-az-eleted-bruce-willis-alan-rickman-frank-sinatra-john-mctiernan.html
Vágólapra másolva!