Lemondana ön 300 ezer forintról egy kollégája kedvéért?

Egy depresszióból épp csak kimászott kolléganő könyörög önnek, hogy mondjon le az év végi pénzjutalomról, hogy ő visszajöhessen dolgozni a céghez. Mit tesz? A Dardenne-fivérek filmjét színtiszta morálfilozófiai dilemma mozgatja, mégis olyan izgalmas, mint egy bankrablásos akcióthriller. A Két nap, egy éjszaka az egyik legjobb film idén, Marion Cotillard játékát szinte kizárt, hogy bárki felülmúlja. 

Jean-Pierre és Luc Dardenne a sokadik tökéletes filmet teszik le az asztalra zsinórban. A Két nap, egy éjszaká-ban hiába egyszerű az alaphelyzet, másfél órán keresztül egy percre sem lankad a figyelem, pedig lényegében a sztori az ismétlődésre és a fel-alá járkálásra épül.

A történet szerint a depressziója miatti betegszabadságát éppen befejező Sandrát (Marion Cotillard) távollétében kirúgják munkahelyéről, miután kollégáinak egy szavazáson arról kellett dönteniük, hogy kérik-e az ezer eurós év végi bónuszukat, vagy lemondanak róla, hogy a cég megengedhesse magának Sandra fizetését. A nőnek egy hétvége alatt kellene rábeszélnie munkatársai legalább felét arra, hogy a hétfői, megismételt szavazáson voksoljanak mégis mellette.

Marion Cotillard a Két nap, egy éjszaka című filmben Forrás: Mozinet

A film alapfelvetése tehát egyszerre roppant hétköznapi és gyötrően filozofikus: minden kolléga azzal a kérdéssel szembesül, hogy saját konkrét, de csak rövidtávú, közepesen kismértékű boldogulását választja, vagy egy kevésbé kézzelfogható jócselekedet miatt önzetlenül tesz valaki másnak egy hihetetlenül komoly gesztust. Hiszen ami a munkatársaknak "csak" egy egyszeri összeg - egy új tornác vagy a gyerekek tanulásának megkönnyítése -, az Sandrának az egész élet: anélkül a munkanélküliség, a lakás elvesztése vár rá, és a borítékolható visszazuhanás a depresszióba.

Az író-rendező Dardenne fivérek nagyszerűsége abban rejlik, hogy képesek legalább egy tucatnyi különböző olyan válaszlehetőséget adni erre a kérdésre, amelyek egytől egyig tökéletesen érvényesek, a maguk módján igazak. A néző, ha akarja, ha nem, bevonódik a történetbe, hiszen nyilván mindenki elgondolkodik azon, hogy ő maga le tudna vagy akarna-e mondani egy ekkora pénzösszegről egy elvontabb jó célért.

Marion Cotillard a Két nap, egy éjszaka című filmben Forrás: Mozinet

A Két nap, egy éjszaká-ban tényleg minden, Sandra kérésére adott válasz újszerű, nincs egy közhely sem. Ráadásul ezek ritmusa, dramaturgiája, egymásutánisága, kontrasztossága remekül el tudja feledtetni, hogy tulajdonképpen nem történik szinte semmi más, mint hogy Sandra ajtótól ajtóra jár, és mindenkinek felteszi ugyanazt a kérdést ("Nem szavaznál-e mellettem, hogy megtarthassam az állásom?").

Azt az időt, ami két kopogtatás közt eltelik, a Dardenne testvérek olyan feszültséggel képesek megtölteni, mintha thrillert néznénk. A film egyetlen gyengesége ide kapcsolódik: fontos cselekményszál, még sincs eléggé kidolgozva Sandra viszonya a férjével.

Marion Cotillard a Két nap, egy éjszaka című filmben Forrás: Mozinet

Ami miatt azonban a film valóban lélegzetelállító marad minden pillanatban, az a főszereplő. Marion Cotillard felkérésénél jobb dolog idén még nemigen történt az európai filmiparban. A színésznő élt a lehetőséggel, hogy bebizonyítsa, csakis a valaha volt legnagyobbak között lehet számon tartani, mert mindent tud, amit csak erről a szakmáról tudni lehet.

Egész testével, minden porcikájával, teljes lényével, az összes arcizmával játszik, olyan koncentráltsággal, hogy kiszakad alatta a vászon; tökéletesen uralja minden lélegzetvételét, hangsúlyát, szívverését. Nem csak sírásai, klasszikus értelemben vett nagyjelenetei emlékezetesek és magával ragadóak, de hangjának egy-egy elcsuklása, megtorpanásai, hátának görnyedése, légszomja, vagy végül egy mosolya is akkora vihart tud kavarni, amekkorát egy kalandfilm csatajelenete sem.

Marion Cotillard a Két nap, egy éjszaka című filmben Forrás: Mozinet

Mert ebben a nyomasztó, végig élet-halál harc érzetét keltő filmben végül mégiscsak megjelenik egy mosoly Cotillard arcán. A legutóbbi Dardenne-film, a kifejezetten optimista és kedélyesen szép Srác a biciklivel után a korábban mindig az élet legsötétebb oldaláról tudósító rendezőpár megint beengedett egy kis fényt a vágószobába. Na, nem arról van szó, hogy szirupos happy enddel érne véget a Két nap, egy éjszaka, de az utolsó jelenettel a film azt állítja, hogy mégiscsak érdemes küzdeni, kiállni magunkért, és az által, hogy mérlegre tesszük magunkban az erkölcseink, a tartásunk kis ólomsúlyait, megtisztulva viselhetjük el azt is, ha az élet megpróbál kigáncsolni. Valami ilyesmire találták ki a görögök annak idején a katarzis szót.