Valle de la Luna: Marsbéli táj az Atacama-sivatagban
1/9
A Valle de la Luna, azaz magyarul a "Hold Völgye" az Atacama-sivatagban, a Föld egyik legszárazabb helyén találhatóForrás: Shutterstock/Ken Knoll
2/9
Csodálatos kő-és homokképződményeit a szél és a víz faragta évszázadokon keresztülForrás: Shutterstock
3/9
A lélegzetelállító sivatagi táj jellegzetes homokdűnéi és kőképződményei a hold felszínére emlékeztetnek, innen ered a sivatag neveForrás: Shutterstock
4/9
A Valle de la Luna területén olyan változatos szikes kiemelkedésekkel találkozhatunk, amelyek már-már ember alkotta szobroknak tűnnekForrás: Shutterstock
5/9
A Valle de la Luna területét 1982-ben természetvédelmi területté nyilvánították a természetes környezete és holdhoz hasonlító tája miattForrás: Shutterstock
6/9
A NASA ezen a terepen próbálta ki a marsjáróját, éppen a felszíni hasonlóságok miattForrás: Shutterstock/Sebastian Bork
7/9
Egy fehér réteg is megfigyelhető a környéken, ami bevonta a hegyek többségét. Ez egy teljesen új jelenségForrás: Shutterstock/Michal Nizky
8/9
2015-ben és 2017-ben a szokásostól eltérően eső esett a Hold Völgyében, ahol akár évtizedekig sem esik az eső. Ennek hatására a felszínen megjelentek a baktériumok és gombák, azok alkotják az érdekes, fehér bevonatotForrás: Shutterstock
9/9
Gyönyörű látvány az Atacama-sivatag különleges völgyeForrás: Shutterstock