Veszteséges a Fiat

Vágólapra másolva!
Az olasz Fiat autógyár 800 millió euró nettó veszteségre számít - idézték olasz lapok Paolo Cantarellát, a cég vezetőjét, aki a parlamentben tájékoztatta a képviselőket a stratégiai fontosságú vállalat kilátásairól. A torinói központú Fiat tavaly 664 millió euró nettó nyereséget ért el.
Vágólapra másolva!

A konszern az idén 800 millió eurót fordít a vállalat átszervezésére. Már korábban bejelentette, hogy az idén működési profitja 300 millió euró lesz, a tavalyi 855 millió euró helyett.

A Fiat a múlt héten jelentős átalakítási programot jelentett be: hatezer munkahelyet megszüntet, 2 milliárd euró értékű vagyont értékesít és 3,1 milliárd dollárnyi kötvény-, illetve részvénykibocsátást hajt végre, amivel 2002 végére több mint a felére csökkenti adósságát.

Pénteken kora délután a Fiat 16,89 euró volt a milánói értéktőzsdén, 1,25 százalékkal olcsóbb a csütörtöki zárónál.

(MTI)

Ajánlat:

Fiat

Autó
(az Üzleti Negyed rovata)

Korábban:

Távozóban a Fiat vezére
(2001. december 11.)

Autóipar - a trenddel szemben
(2001. november 26.)

Kadhafi, a pénzügyi szankciók kijátszásának nagymestere
(2001. október 26)