Újra vámköteles Lengyelország felé a magyar búza

Vágólapra másolva!
A lengyel gazdasági minisztérium szeptember 6-i hatállyal visszavonta a magyar búzaszállításra vonatkozó CEFTA-kedvezményt, amit idén márciusban vezetett be -tájékoztatott a Külügyminisztérium pénteki közleményében. A magyar oldal értetlenül áll a döntés előtt.
Vágólapra másolva!

A lengyel gazdasági minisztérium az idén szeptember 11-én értesítette a magyar szaktárcát, hogy visszavonja a magyar búzára 200 ezer tonnában meghatározott 15 százalékos kedvezményes vám érvényességét. A közlemény szerint egyeztetés után, miniszteri szinten jött létre a megállapodás, a kétoldalú agrárkereskedelmi vita rendezéséről.

A magyar fél ebben a megállapodásban kompromisszumként elfogadta, hogy Lengyelország nem állította vissza teljes körűen a búzát érintő CEFTA-kedvezményeket. A Külügyminisztérium szerint, a magyar búzaexport bonyolításában már eddig is voltak problémák. A lengyel fél az úgynevezett automatikus importengedélyezési rendszer révén lehetetlenné tette ugyanis a magyar szállításokat.

A magyar oldal szerint a lengyel döntés a szabadkereskedelmi egyezmény, és a miniszteri megállapodás megszegését jelenti. A lengyel intézkedés megalapozatlansága, és a jogok biztosítása miatt a magyar minisztérium is azonnali ellenintézkedést vezet be. Ennek értelmében néhány lengyel termék CEFTA kedvezményes vámját megszünteti.

(MTI)

Továbbra is az export a gazdaság fő hajtóereje
(2001. április 28.)