Vágólapra másolva!
Az amerikai gazdaság már felendülőben van, bár ennek üteme az idén még elmaradhat a korábbi recessziók után tapasztalttól - mondta a szenátus csütörtökön tartott félévi meghallgatásán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke. Alan Greenspan érezhetően derűlátóbb hangot ütött meg, mint alig egy hete elmondott képviselőházi beszámolójában.
Vágólapra másolva!

A jegybankelnök szerint máris vannak "tétova jelei" annak, hogy a recesszió véget ért. A múlt héten a képviselőházban Greenspan még csak a gazdaság élénküléséről beszélt, és azt mondta, hogy a recesszió a végéhez közeledik.

A Fed első embere ugyanakkor megerősítette, hogy a jegybank az idei amerikai gazdasági növekedést 2,5-3 százalékosra várja a korábban becsült 3-3,25 százalék helyett.

Csütörtökön, Greenspan beszámolójának napján azt közölték, hogy a tavalyi negyedik negyedévben az első becslésnél és a várakozásnál is sokkal nagyobb mértékben, 5,2 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektorainak termelékenysége. A februárban közölt előzetes hivatalos becslésben 3,5 százalékos éves szintű javulás szerepelt.

(MTI)

Ajánlat:

Federal Reserve

Korábban:

Greenspan fokozatos fellendülésre számít
(2002. február 27.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből