A Mol-eladásra erősödik a forint

Vágólapra másolva!
Bár a vártnál rosszabb inflációs adat átmenetileg gyengítette a forintot, a piac nyitása után fél órával már erősödött a hazai deviza. A lapunk álta megkérdezett szakértő szerint a jegybank újabb kamatemeléssel válaszolhat a gyorsuló inflációra. Szakértők szerint a Mol nagymértékű, zártkörű részvényeladásával függ össze a forint erősödése. Piaci pletykák szerint a Mol állami részét értékesítik.
Vágólapra másolva!

A forint egy hangyányit gyengült az inflációs adat közlésekor, mondta az [origo]-nak Barcza György. Az ING Bank elemzője elmondta, hogy azóta viszont erősödött a hazai fizetőeszköz, és a nyitáskor tapasztalt 264 forintos eurószinthez képest, az euró árfolyama már 263,75/363,90 forint között mozgott fél tízkor.

Az elemző szerint további inflációs hatás várható, a piac is egyértelműen erre számít. Fennmaradnak tehát rövid távon a kamatemelési várakozások, de továbbra is bizonytalanság van a piacon, hogy a jegybank mikor nyúl az irányadó rátához, mondta Barcza György. Az elemző szerint 3-6 hónapos távlatban további 50 bázispontos emelés valószínű. A várakozások szerint februárban 7,5 százalékos lesz az infláció, amelynek másodlagos hatási miatt tavasszal is növekvő inflációs hatásra kell számítani. Ez azt jelenti, hogy az idei évé végére 6-6,5 százalékos lehet a pénzromlás üteme, ami miatt a jövő évre kitűzött 4 százalékos inflációs cél teljesülésének kicsi az esélye, Barcza György szerint.