Negyedével esett a részvényesek vagyona

Vágólapra másolva!
Csak a bátrabbaknak ajánlják az elemzők a magyar részvények vásárlását jelenleg, annak ellenére, hogy a BUX-index 26 százalékot, az OTP pedig 33 százalékot esett 5 hét alatt. Az árfolyamok esése egyébként nem elsősorban a magyar kormány intézkedései, hanem külföldi hatások miatt történt.
Vágólapra másolva!

A magyar tőzsde esésében egyértelműen külföldi hatások játszanak szerepet, a kormány megszorító intézkedéseinek nincs ekkora hatása, bár kétségtelen, hogy néhány cég nyereségességét rontják a megszorítások - mondta el az [origo]-nak Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője. A jelentős árfolyamesés ugyanis nem csak a magyar tőzsdére korlátozódik, hanem az összes feltörekvő piacot érinti Törökországtól, Oroszországon át Csehországig.

Az árak esését egyébként az amerikai alapkamat folyamatos emelése indította el. A jelenlegi 5 százalékos szint ugyanis a kinti befektetőknek már vonzóvá teszi az amerikai kötvények vásárlását, így megkezdték pénzük átcsoportosítását a részvényekből. Ráadásul az infláció emelkedése - a magas nyersanyag-, és olajár miatt - további kamatemeléseket vetít előre, ami újabb és újabb eladási hullámot generál. Mindez ráadásul a feltörekvő piacokat sokkal érzékenyebben érinti, hiszen általában 0,5-1 százalékos amerikai indexcsökkenésre, 3-5 százalékot esnek ezek a tőzsdék. Ez azért van, mert a feltörekvő piacok sokkal kockázatosabbak egy amerikai befektető szemében, így pénzét elsősorban innen veszi ki. Márpedig a nagy alapok hiába gondolják azt, hogy már olcsón lehetne itt vásárolni, ha a befektetőik kivonják tőlük a pénzt, akkor kénytelenek tovább adni a papírokat, hogy készpénzhez jussanak

Török Bálint egyébként úgy véli, hogy az esés már túlzott, de részvény vásárlását, ennek ellenére is csak erős idegzetűeknek ajánlja mindaddig, amíg a piac meg nem nyugszik. A jelenlegi ideges hangulatban ugyanis nagyon nehéz megmondani, hogy hol lehet az esés alja, a csökkenés megállásához ugyanis a külföldi piacoknak kell megnyugodniuk. Török Bálint egyébként a mostani, jelentős kilengések mellett rövidtávon is jó lehetőséget lát részvények vételére és eladására de ez nagyon nagy kockázattal jár. Napon belül ugyanis nem ritka az 5-6 százalékos elmozdulás is, ami egy rossz ütemű beszállás esetén, nagyon gyorsan kiürítheti az ember zsebét. Ráadásul határidős ügylettekkel nemcsak meglévő pénzét, hanem annál sokat többet is elveszíthet az, aki nem tud időben kiszállni. Márpedig jelenleg szinte egyik percről a másikra tud megfordulni a piac, akár több százalékot is. Ezért a rövid távú befektetéseket csak azoknak ajánlja az elemző, akik folyamatosan figyelni tudják az eseményeket.

Ugyanakkor, aki kivárja a pesszimizmus végét, és egy emelkedő pályán kezd el vásárolni, még 3-4 százalékkal magasabb szinten is jó áron juthat részvényekhez - - teszi hozzá Török Bálint.

Szerinte egyébként a keddi várakozásoknak megfelelően alakuló amerikai termelői árindex nem sokat segített az eligazodásban, döntő lehet azonban, hogy szerdán milyen inflációs adat jelenik meg Amerikában. Ez ugyanis nagyban meghatározhatja a kamatemelési várakozásokat, ami az egész eladási hullámot kiváltotta. Az esés ugyanis könnyen fel is gyorsulhat és egy öngerjesztő folyamatként, még további mélységekbe taszíthatja az árfolyamokat - véli az elemző.

Deák Bálint