Jövőre 8 százalék felett is lehet az infláció

Vágólapra másolva!
A fogyasztói árak novemberben 0,2 százalékkal nőttek októberhez képest, és 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatok megegyeznek az elemzői várakozásokkal.
Vágólapra másolva!

A november havi maginfláció 0,4 százalék, az éves 4,6 százalék volt. Az első tizenegy hónapban az árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Októberben a KSH 0,5 százalékos havi és 6,3 százalékos évi inflációt mért, a havi maginfláció 0,5, az éves 4,4 százalék volt. Az első tíz hónapban az árak átlagosan 3,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Tavaly novemberben a havi inflációs mutató 0,2 százalékkal volt magasabb az októberinél, és 3,3 százalékkal az egy évvel korábbinál.

Januárban jelentős áremelkedés várható: egyrészt kiesik az év eleji áfa csökkentés hatása, viszont szinte minden hatósági áras termék és szolgáltatás ára jelentősen emelkedik. Így januárban már 7,6 százalékos, februárban 8,2 százalékos, míg április-június között 8,6-8,8 százalék közötti infláció várható - közölte az [origo]-val Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A jövő év végére 5,4 százalékig mérséklődhet az áremelkedés üteme, a 2007. évi átlagos infláció 7,4 százalék lehet - véli az elemző aki szerint a piacok feltehetően nem reagálnak az inflációs adatokra, az MNB pedig változatlanul hagyja a kamatlábat a jövő hét hétfői ülésen.

A reggel közzétett novemberi inflációs adatok szinte teljesen egybeestek az elemzői várakozásokkal, ezért a piacon stabil forint árfolyamra számítottak. A forint azonban folyamatosan erősödve közel kilenc havi csúcsra jutott kedden.

Az élelmiszerárak egy hónap alatt 1,4 százalékkal nőttek 2006 novemberében. Az átlagot meghaladó 10,8 százalékos növekedés meghatározóan az idényáras élelmiszerek - burgonya, friss zöldség, gyümölcs - körében történt. Átlag fölött, 3,1 százalékkal nőtt a szalámi, szárazkolbász, sonka, 2,4 százalékkal a liszt, 2,3 százalékkal a sajt, valamint 1,6 százalékkal a tojás ára.

Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, az élelmiszerek az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal drágultak. Az átlagot kis mértékben meghaladó 0,4-0,6 százalékos áremelkedést mértek a szeszes italok, dohányáruk és a ruházkodási cikkek esetében, míg a szolgáltatások árának 0,1 százalékos emelkedése átlag alatt maradt. Az egyéb cikkek körében árcsökkenés volt megfigyelhető, ezen belül a üzemanyagárak 2,3 százalékkal csökkentek.

Az elmúlt egy év alatt, 2005 novemberéhez viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,6 százalékkal nőttek. Ezen belül jelentős volt a szóródás. Az idényáras élelmiszerek 31,7, a cukor 25,7, a sertéshús 20,6, a péksütemények 17,9, a liszt 16,3, a kenyér 14,5, a tojás 14,0, a tej 13,2 százalékkal drágult.

A háztartási energia átlagot meghaladó, 17,2 százalékos áremelkedésén belül a vezetékes gáz ára 30,1 százalékkal nőtt. A szeszes italok, dohányáruk esetében szintén az átlagosnál nagyobb mértékű, 7,2 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető. A ruházkodási cikkek 0,9 százalékos, az egyéb cikkek 1 százalékos, valamint a szolgáltatások 5 százalékos árnövekedése az átlagosnál alacsonyabb volt, ez utóbbin belül a szemétszállítás 10,3, a csatornadíj 9,8, a vízdíj 7,8 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 2,6 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2005 novemberben.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!