Emelkedtek a költségek a lakáspiacon

2006.03.06. 8:28

Az év eleji áfacsökkentés nem jelentett automatikus, 4 százalékos árcsökkenést a lakáspiacon, mert a beruházói oldal költségei növekedtek, sok beruházó  pedig átengedi ezt a különbözetet a vásárlóknak.

A telekárak, valamint az építési és marketingköltségek is emelkedtek az év elején. Ez utóbbiak, általában 4-5 százalékkal, de a külföldieket célzó beruházásoknál, akár a 8-10 százalékot is elérheti. A fejlesztők azonban úgy látják, hogy nem lehet a pluszköltségeket a vevőkre áthárítani - derült ki a hét végi Lakásvásár-konferencián.

A hazai lakáspiacon egyelőre nincs látványos jele a szezonális visszaesésnek, mindazonáltal a piac működését mindenképpen kedvezően befolyásolná az egyelőre elhalasztott, de tervezett, munkaerő-költséget érintő, áfacsökkentés a szociális célú építéseknél, illetve a lakásfelújításoknál, az állami támogatások növelése, illetve a külföldi vásárlók továbbra is töretlen befektetési kedve - írja a Napi Gazdaság.

Az Otthon Centrum várakozásai szerint 13 ezer lakás készülhet el a fővárosban 2006-ban, a befektetői volumen pedig 304 milliárd forint lesz. Az egyszerre sok száz lakás egyidejű építése helyett, az ütemenként maximum 150-200 lakás kialakítása felé mozdult el a piac, ami annak is betudható, hogy lassult a lakások értékesítési üteme. Budapesten, egyébként, jelenleg mintegy 250 lakásépítő cég aktív, ebből 53 társaság van jelen egyszerre 150-nél több lakással.

Fontos mutató az új építésű lakások tekintetében az értékesítettségi ráta, ezzel kapcsolatban azonban csak becslések jelentek meg idáig. Az Otthon Centrum felmérése szerint 2005 végén 2-3 ezer, már átadott lakás várt gazdára a fővárosban, ebből 2 ezer, a 30 lakás feletti projektekben. A piaci felszívás jelenlegi ütemét, a bővülő kínálatot, valamint változatlan piaci környezetet alapul véve, 2006 végére ez a szám a 4 ezres nagyságot is meghaladhatja.

Arányaiban kevés üresen álló, beköltözhető lakás van a VI., VII., XIII., XV., XVI., XVII., XVIII., XXII. kerületben. Ezzel szemben az I. és a XIV. kerületben jóval alacsonyabb az értékesítettségi ráta, melyet jelentősen befolyásolhat egy-egy nagyobb beruházás lassú értékesítése. A pesti keresők fele, egyébként 10-15 millió forint közötti értékben, a budai keresők 50 százaléka pedig 12-25 millió forint között keres új építésű lakást.

Az érdeklődők harmada, 41-60 négyzetméter közötti lakást vásárolna, s ennek megfelelően, ma már a garzon helyett, a másfél és 1+2 félszobás lakások jelentik a slágerterméket. A tömegpiac és a prémium kategória szétválása egyre látványosabb. Nyílik az árolló, 2006 végére a 2 millió forintos négyzetméterár sem lesz különlegesség, ugyanakkor ennek a szegmensnek a teljesítménye, nagyrészt a külföldi vásárlók étvágyától függ.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK