Kevesebb akadály a csúcsberuházások előtt

2006.07.13. 7:16

A hatósági ügyintézés ideje több hónappal, az esetleges bírósági szakasz, mintegy fél évvel lerövidülhet annál a hat beruházásnál, amelyről csütörtöki ülésén dönt a kormány - írja a Napi Gazdaság.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített beruházások esetében, egy idén februárban elfogadott törvény ad erre lehetőséget. A törvény szerint a legalább 5 milliárd forint költségigényű, vagy minimum 1000 új munkahely megteremtését biztosító projektek esetében a kormány rendeletben határozza meg a kiemelten kezelendő közigazgatási hatósági ügyeket, valamint az azokban eljáró hatóságokat.

A lap értesülései szerint a javaslatban három projekt kapcsolódik a hulladék-gazdálkodáshoz, kettő a szennyvíz-elvezetéshez és -kezeléshez, egy pedig az autópálya-építéshez. Az első öt beruházás összes költsége meghaladja a 704 millió eurót (195 milliárd forintot). Az M3-as autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának megvalósítása pedig önmagában 99 milliárd forint. A projektek egy részének a megvalósítása már folyamatban van, de egyes hatósági engedélyek még hiányoznak.

Az ügyükben beérkező kérelmek elbírálására az illetékes hatóságnak legfeljebb 60 napja van, ami legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható, ráadásul egyből másodfokon indul az ügymenet (a szakhatósági eljárás ideje alatt azonban ezt felfüggesztik). Engedélyezési eljárás esetén, a szakhatóságnak maximum 15 napja lesz, ami egyszer 8 nappal meghosszabbítható. Ezek a szabályok nem vonatkoznak a környezetvédelmi ügyekre, azok speciális volta miatt.

Gyakori hibának számít a hiányosan benyújtott dokumentáció. A hiánypótlásra történő felhívás kiadására, ezekben az esetekben csak egy alkalommal kerülhet sor, ami rendkívüli esetben még egyszer megismételhető. Bírósági felülvizsgálat esetén, a Fővárosi Bíróságnak az első tárgyalást az iratok beérkezését követő 30 napon belül ki kell tűznie. A per nem szünetelhet, hiánypótlásra 8+8 nap áll rendelkezésre; a bíróság ítélete nem fellebbezhető meg. Felülvizsgálati kérelem esetén a Legfelsőbb Bíróság a döntést 90 napon belül meghozza.