Nem volt diadalmenet 2006 a bankoknak

Vágólapra másolva!
Az adózott eredményét csak a Raiffeisen és a CIB tudta tavaly a piaci átlagnál jóval nagyobb mértékben növelni a magyar bankok közül, előbbi 45, utóbbi 37 százalékkal növelte nyereségét egy év alatt.
Vágólapra másolva!

Teljesítményük alapján az élbolyban szereplő hitelintézetek közül többen a szektor átlagát jóval meghaladó teljesítményt nyújtottak 2006-ban Magyarországon, több nagy bank azonban jócskán elmaradt ettől a szinttől. A tavalyi évet a hazai bankszektor nyolc legnagyobb szereplője közül viszonylag kevesen könyvelhetik el sikerévként, az adózott eredmény, illetve a mérlegfőösszeg növekedését illetően egyedül a CIB és a Raiffeisen produkált piaci átlagot jóval meghaladó javulást - olvasható a Világgazdaságban.

Adózott eredmény szempontjából a Raiffeisen viszi a prímet 45 százalékos ugrásával, míg a sorban a CIB következik: 37 százalékkal, 25,3 milliárdra növelte csoportszintű nyereségét. A piac éllovasa, az OTP 18 százalékos javulásról számolt be, míg a profitjukat csökkentők sorába a K&H mellett az MKB és a Budapest Bank került be. A K&H eredménye közel negyedével maradt el az előző évitől, az MKB-nál mintegy harmadával morzsolódott le a nyereség, a Budapest Banknál pedig 5 százalékos esést realizálhattak.

A legnagyobb mértékben az OTP tudta mérlegfőösszegét növelni (36 százalék), amelyet a CIB követett a sorban 27 százalékos erősödéssel, míg a Raiffeisen és az UniCredit negyedével tudott javítani. Az élbolyban ennek ellenére minden maradt a régiben, de a 3-5. helyen szereplő MKB, CIB és Erste között meglehetősen szorossá vált a verseny. Az MKB és az Erste azonban nem konszolidált számokat tett közzé, míg a CIB csoportszintű adatokat közölt, amely 1874 milliárdos mérlegfőösszeget takar, ezzel szemben az MKB 12 százalékkal, 1847 milliárdra bővült, míg az Erste 22 százalékkal, 1764 milliárdra. A piac hatodik helyén szereplő Raiffeisen is öles léptekkel tör előre, a mérlegfőöszszegében történt 25 százalékos ugrás közel 1600 milliárdra volt elég. A K&H Bank második helyét - a szerény, 10,8 százalékos növekedés ellenére - nem veszélyezteti semmi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!