Jól teljesítettek az OTP leányvállalatai

Vágólapra másolva!
Az OTP Bankcsoport tagjai közül a magyarországi cégek tavaly a vártnál jobb teljesítményt nyújtottak. A külföldi leányok közül továbbra is kiemelkedően teljesít a bolgár bank; a montenegrói minden téren duplázott; az ukrán csoporttag a tervhez közeli nyereséget, a román a tervezettnél kisebb veszteséget hozott. Az orosz bank a második félévben lendületbe jött, csalódást okozott ugyanakkor a szerb leánycég.
Vágólapra másolva!

A magyarországi banki alaptevékenység - az OTP Bank, OTP Jelzálogbank, OTP Lakástakarékpénztár - bruttó hitelállománya az OTP Bank csütörtökön publikált gyorsjelentése szerint éves szinten 12,7 százalékkal nőtt, betétállománya 10,6 százalékkal gyarapodott. z alaptevékenység korrigált adó előtti eredménye 13 százalékkal, 160 milliárd forintra emelkedett a növekvő nettó jutalékeredménynek és a csökkenő kockázati költségnek köszönhetően.

A magyar leánycégek közül a közelmúltban értékesített OTP Garancia Biztosító 2007-ben 10 százalékkal, 8,1 milliárd forintra növelte adózott eredményét. A Garancia tulajdonában lévő külföldi biztosítók tavaly összességében 1,1 milliárd forint veszteséget realizáltak, 200 millió forinttal többet, mint 2006-ban.

A Merkantil Csoport összesített mérlegfőösszege 8,7 százalékkal, 363,1 milliárd forintra bővült, a csoport összevont, nem konszolidált adózott profitja meghaladta a 8,9 milliárd forintot, 38,8 százalékkal több az előző évinél. A Merkantil Bank és a Merkantil Car gépjárműhitel-állománya egy év alatt 8,3 százalékkal, 246,5 milliárd forintra bővült, a szerződésszám 2,3 százalékkal növekedve 2007 végén megközelítette a 194 ezret.

Az OTP Alapkezelő tavaly 6,2 milliárd forint adózott profitot ért el, 18,9 százalékkal többet, mint 2006-ban. A társaság által kezelt teljes vagyon egy év alatt több mint 36 százalékkal, 1.628,3 milliárd forintra nőtt, részesedése az értékpapír-alapok piacán 2007 végén 32,4 százalék volt.

A külföldi leánybankok közül továbbra is kiemelkedik a bolgár DSK Csoport teljesítménye, amelynek hitel- és betétállománya is a terv felett alakult (43,4, illetve 24,2 százalékos növekedés). A csoport adózott nyeresége 21 százalékkal, 26,47 milliárd forintra nőtt. A DSK-nál az OTP Bank a tőkekövetelmény teljesítésére a negyedik negyedévben 7,7 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre, a lejáró bankközi finanszírozás kiváltására pedig 50,7 milliárd forint alárendelt kölcsöntőkét nyújtott.

Az orosz Investsberbank (ISB) hitelállománya éves szinten több mint 41 százalékkal nőtt. Az ISB tavaly 7 új fiókot és közel 100 értékesítési irodát nyitott, és ehhez jön még a tavaly novemberben megvásárolt Donskoy Narodny Bank 46 új fiókja. Az orosz bank a negyedik negyedévben 2,5 milliárd forintos rekorderedményt ért el, teljes évi adózott profitja 7,1 milliárd forint. Hitelportfoliója a jelentés szerint továbbra is lényegesen gyengébb a csoport átlagánál, de a tág kamatrések továbbra is ellensúlyozzák a magas veszteségrátát.

Az ukrán CJSC OTP Bank 2007-ben 13,975 milliárd forint, az eredeti célkitűzéshez közeli adózott nyereséget könyvelt el, a tervtől elmaradó nettó kamatbevételt és díj-jutalék eredményt ellensúlyozták az alacsonyabb működési költségek. A CJSC mérlegfőösszege 43,9 százalékkal bővült és elérte a 622,6 milliárd forintot, amivel piaci részesedése 3,1 százalék az ukrán piacon. A hitelállomány 45 százalékkal, a betétállomány - a piactól elmaradva - 20 százalékkal bővült. A CJSC tavaly 77 új fiókot és 17 képviseletet nyitott. Az OTP az ukrán bank tőkepozíciójának javítására tavaly összesen 13,5 milliárd forint összegű tőkeemelést hajtott végre.

Az OTP Bank Romania (OBR) esetében a jelentés kiemeli a magas állománynövekedést (a hitelek 61, a betétek 72,5 százalékkal bővültek). Az éves veszteség 2,827 milliárd forint, ami 1,5 százalékkal nagyobb az előző évinél, ám a jó költséggazdálkodás eredményeként kisebb a tervezettnél. Mindez a jelentés szerint jó esélyt kínál ahhoz, hogy az OBR 2008-ban már nyereségessé váljon. A hálózatbővítés Romániában is felgyorsult, a hálózat a negyedik negyedévben nyitott 28 új fiókkal 104 egységre bővült.

Az OTP banka Hrvatska (OBH) hitelállománya 27,3, betétállománya - a piacitól elmaradó ütemben - 11,6 százalékkal nőtt éves szinten. Adózott nyeresége 3,554 milliárd forint, 2,5 százalékkal haladja meg az előző évit, a jelentés szerint "a restriktív szabályozás ellenére stabilan alakul". A problémás hitelek aránya a csoport átlaga alatt van.

Az OTP Banka Slovensko (OBS) tavaly kedvező hitel- és betétdinamikát tudott felmutatni (22,3, illetve 19,3 százalék), adózott nyeresége 28,2 százalékkal, 2,601 milliárd forintra nőtt. Portfoliójának minősége stabil, sőt javuló.

A szerb leányvállalat, az OTP banka Srbija tavalyi adózott nyeresége 621 millió forint. Mind a volumenek, mind az eredmény jelentősen elmaradt a tervezettől. A három jogelőd intézmény integrálása a jelentés szerint a tervezettnél hosszabb és költségesebb volt, a portfolió minősége a megörökölt rossz hitelek miatt továbbra is gyenge, ugyanakkor - részben az állománybővülésnek is köszönhetően - javuló tendenciát mutat.

Kiemelkedő jövedelmezőségről számolhatott be viszont a montenegrói Crnogorska Komercijalna banka (CKB), amelynek 2,2 milliárd forintos adózott nyeresége több mint kétszerese a konszolidáció előttinek, tőkearányos nyeresége pedig csoportszinten kiemelkedő, 27,3 százalék. Az eredmény bővülése a kivételesen gyors állománynövekedésnek köszönhető: mind a hitelek, mind a betétek kétszeres-háromszoros növekedést produkáltak az egyes üzletágakban. A CKB továbbra is piacvezető minden fontos piaci szegmensben.