Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Változatlan kamat várható a jegybanktól

Vágólapra másolva!
Az elemzők szinte egyhangú vélekedése szerint az MNB monetáris tanácsa nem változtat a jegybanki alapkamat 8,50 százalékos szintjén, ami az év végéig érvényben maradhat és jövőre megkezdődhet a monetáris lazítás. Az elemzők elsősorban a forint erősödése miatt nevezték indokoltnak a tartást.
Vágólapra másolva!

A héten alig lát napvilágot fontosabb makrogazdasági adat Közép-Európában, a befektetők figyelmének a középpontjában a hétfői magyar kamatdöntés áll majd. A forint kapcsán a szakértők arra számítanak, hogy nem változik érezhetően az árfolyama, ha a magyar jegybank hétfőn szinten tartja az alapkamatot. A jegybank - az általános várakozásokkal ellentétes - kamatemelése tovább erősíthetné a forintot.

Kezdődhet az enyhítés?

A Dow Jones által megkérdezett 16 szakértő mindegyike úgy vélte, hogy hétfőn marad a 8,5 százalékos alapkamat. Debbie Orgill, az ABN Amro elemzője szerint ezen a szinten marad a kamat az év végéig, majd a jövő év közepére a kamat 7,75 százalékra mérséklődik. A hírügynökség más szakértőket is idézett. Ők azt mondták, hogy már az idei év végén elképzelhető kamatcsökkentés, de ez mindenképpen attól függ, hogy miként alakul a forint árfolyama és a nyersanyagok ára a nemzetközi piacokon.

A Reuters júliusi felmérésében az első kamatcsökkentés várt időpontját tíz elemző 2009-re tette, kilenc szakember véleménye szerint azonban ez már idén megtörténik. Ugyanakkor több elemző felhívta a figyelmet arra, hogy az alacsonyabb kamatvárakozásokat okozó tényezők változékonysága továbbra is kockázatokat hordoz. Az elemzői konszenzus szerint 2009-ben 100-125 bázispontos kamatcsökkentésre kerülhet sor.

Simor András, a legutóbbi kamatdöntő ülést követően azt mondta, hogy a forint erősödése időnként gyorsabb, mint amit a fundamentumok indokolnak. Úgy vélte, hogy a jegybanki alapkamat nem túl magas, és megerősítette, hogy továbbra is szigorú monetáris kondíciókat kívánnak fenntartani. Elmondta azt is, hogy az utóbbi időszakban a magyar gazdaság sebezhetősége csökkent, mérséklődött a külső finanszírozási igény és ez erősíti a magyar gazdaság iránti bizalmat. Bár a piacot meglepte, hogy legutóbb elmaradt a monetáris szigorítás, a bejelentést követően a forint nem gyengült az euróhoz képest, sőt azóta tovább, a 230-as szint alá erősödött az árfolyam.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről