Válság avagy tartós hullám

Az egy éve tartó jelzálogválságot elemezve az [origo] már számos tényezőre hívta fel a figyelmet, ám ezeket a faktorokat többnyire a közgazdászok, a gazdasági elemzők és politikusok emlegetik. Most viszont egy gazdaságtörténészt kérdeztünk a válságokról, azok okairól, menetéről és általában a gazdasági ciklusokról.

Ezek már igen hosszú lefutásúak (igaz mély- és tetőpontjai egyre közelebb kerülnek egymáshoz időben, vagyis míg korábban 200 évig tartott egy hullámzás, mára viszont akár felére is csökkenhetett a periodicitás, azaz száz évre). Általában az olyan nagy átfogó rendszerek változásait jelzik ezek, mint a mezőgazdaság vagy az ipar egymáshoz viszonyított aránya, ma pedig már a szolgáltatások is ilyen fontos ágazatot jelentenek.

A gazdaság ritmusát a ciklusok és trendek adják

Kövér György szerint e négyféle idősíkon végbemenő hullámzás, a készletezési, a kereskedelmi ciklus, a beruházási, vagy innovációs hullám és a szekuláris trend váltakozása adja meg a gazdaság ritmusát. E ciklusok felerősíthetik és kiolthatják egymást. Különösen akkor alakulhat ki komoly krízis, ha egy Juglar- és egy Kondratyev-ciklus fordulópontja találkozik, vagy egy Kondratyev süllyedő szakasz és egy évszázados szekuláris trend esik egybe.

Érdekes módon az nem is mindig fontos, hogy tetőpontok vagy mélypontok ütköznek, mert egy konjunktúraváltás mindenképpen megrázkódtatást jelent a gazdaság számára.

Évszázados trend és a Kondratyev találkozása: 1816-1817

Az évszázados trend és a Kondratyev váltásának találkozására példa a napóleoni háborúk utáni helyzet volt. Ekkor 1816-1817 táján a Kondratyev-hullám tetőpontja (a háborús konjunktúra vége) és egy 1740 óta tartó felfelé ívelő szekuláris trend csúcsa találkozott Kövér szerint.

Mindez rendkívül pusztító volt, Európa-szerte rossz termésekkel járt együtt. Magyarországra is komoly hatással bírt: a hosszú távú, nagyjából 1850-ig tartó áresés gazdaságilag előkészítette a nálunk reformkornak nevezett történelmi szakaszt. 1848/1850 egyébként egy Kondratyev-ciklus mélypontja a kutatók szerint - legalábbis ez olvasható Kehl Dániel és Sipos Béla egyik tanulmányában. Kondratyev egyébként maga is úgy vélte, hogy az általa felfedezett hullámok leszálló ágában gyakoribbak a társadalmi megrázkódtatások, forradalmak.

Kövér György három másik válságra is felhívta a figyelmet. A 19. század második felében a legsúlyosabb krízis az 1873-as válság volt. Ez utóbbi egy Kondratyev-ciklus csúcspontja és egy Juglar találkozását jelentette, és gyorsan globális válsággá szélesedett, ahogyan az már a Kondratyeveknél lenni szokott. A 20. század legpusztítóbb krízise, a nagy gazdasági világválság kitörése 1929-ben szintén egybe esett egy Kondratyev-ciklus mélypontjával.

Juglar, Kondratyev és a szekuláris trend egybeesése: az olajválság

Még érdekesebb a hetvenes évek olajválsága: itt nemcsak a Juglarok egyike esett egybe valamilyen hosszabb ciklussal, hanem egy Kondratyev és egy évszázados periódus is egymásra torlódott. Ezt a válságot a II. világháború után már előre megjósolta egy belga közgazdász, Leon Dupriez, akinek a véleményére nem nagyon figyeltek fel, csak a hetvenes években, amikor már késő volt. Még azok a közgazdászok is, akik korábban foglalkoztak a hosszú hullámmal (W. W. Rostow), a háború utáni növekedés aranykorában megfeledkeztek Kondratyevről.

Az időközben "prófétává" avanzsált Dupriez szerint - ahogyan azt Kövér magyarázta - a II. világháború utáni konjunktúra nem tarthatott folyamatosan, ám a politikai és gazdasági döntéshozók egyszerűen nem érzékelték a Kondratyev- és a szekuláris (hosszú) ciklusokat, ezért hagyták figyelmen kívül a kutató megállapításait.

Kövér úgy véli, a politika általában a Juglarok-ciklusokra képes reagálni, mert ezt a saját bőrén is tapasztalja, ám a baj éppen abból adódik, hogy a 7-13 éves ciklusok kezelése általában még szokott sikerülni, de az ezekre adott válaszok a strukturális problémákat nem orvosolják. Sőt, a Juglarok túltermelési válságait kisimító intézkedések néha éppen katasztrófába terelik a gazdaságot, mert a hosszú távú ciklusok szempontjából egészen mást kellene tenni.

Figyelni kéne a hosszú hullámokra is

A Juglarok kezelésére alkalmasak az olyan politikák, mint a monetáris vagy a keynesiánus. Ezek vagy a gazdaságban meglévő pénzmennyiség szabályozásával gondolják befolyásolni a folyamatokat (monetáris politika), vagy éppen a munkanélküliséget próbálják csökkenteni válság esetén pótlólagos állami megrendelésekkel, és ennek megfelelően a költségvetési hiány növelésével (keynesiánusok).

Ezek az intézkedések azonban szinte csak felületi kezelésnek hatnak akkor, amikor kiderül, hogy egy 25-30 éves vagy éppen 50-60 éves ciklus beruházási-fejlesztési problémáit kellett volna valójában kezelni.

Az ember élete nem elég hosszú az érzékeléshez

Ugyancsak érdekes ebből a szempontból az is, hogy Kövér György szerint a hosszú hullámokat és az évszázados trendeket egy ember életében nem lehet érzékelni, és nehéz felismerni is. Ilyenkor a krízis általában hosszan tart, több szektort érint, és az egyes ágazatokat nem egyszerre, hanem fokozatosan terjeszkedve éri el.

Végeredményben a gazdaság és a társadalom összes szektorát és csoportját érinti az effajta válság, bár a mozgások szinte láthatatlanok. Ha a gazdaságpolitika ilyenkor rövidtávú tűzoltó intézkedéssel csak egy szegmensre, részcsoportra vagy alágazatra koncentrál, hibát követhet el, hiszen ha túl sok energiát (és pénzt) fecsérel el egy szektorra, akkor a továbbgyűrűző hatásokkal sokszor már nem tud megbirkózni. Végezetül Kövér arra hívta fel a figyelmet, hogy a politika rövid ciklusai és a gazdaság hosszú hullámai között a konfliktus szinte kibékíthetetlen.